Melyikünkkel ne fordult volna elő, hogy előzetes elhatározásunk ellenére végül mégiscsak utánanyúltunk annak az utolsó kocka csokinak?
Annyi bizonyos, hogy döntéseinkben erősen befolyásolnak minket belső állapotaink, például, hogy éhesek vagyunk-e, vagy fázunk-e.
Az is ismeretes, hogy testünk belsejének jelzései, például a szívverésünk, kihatással vannak a mentális állapotainkra, képesek lehetnek csillapítani fájdalomérzetünket, és elsődleges fontosságúak testünk tudatos érzékelésében.
De vajon ez egyet jelent-e azzal, hogy a szabad akarat valójában illúzió,
és cselekedeteinket – anélkül, hogy tudnánk erről – igazából a testünk belsejéből érkező jelzések irányítják?
A lausanne-i (Svájc) EPFL tudósainak új felfedezése további bizonyítékot szolgáltat arra, hogy e belső jelzések valóban irányítják akaratlagos(nak érzett) cselekedeteinket.
A kutatók kimutatták, hogy nagyobb valószínűséggel hozunk akaratlagos döntést olyankor, amikor kilégzünk.
A Nature Communications-ben frissen megjelent közlemény új irányt ad a szabad akarat körül csaknem 60 éve zajló neurobiológiai diskurzusnak.
„Eredményeink szerint a szándékos cselekvés csakugyan összekapcsolódik a test belső állapotával, konkrétan a kilégzéssel, míg más testi jelzésekkel, például a szívveréssel nem" – összegzi Olaf Blanke, az EPFL neuroprosztetika professzora és a cikk rangidős szerzője.
Kutatásuk középpontjában az ún. készenléti potenciál (readiness potential, RP) áll: az emberi agykéreg egy speciális aktivitásmintázata, amely nemcsak az akaratlagos izommozgások előtt jelenik meg, de közvetlenül azelőtt is, hogy a mozgási szándék tudatosulna.
Az RP tehát az akaratlagos cselekvés előrejelzője, mivel az agyi aktivitásmérések során következetesen mindig megelőzi a szabad akaratból elhatározott tetteket – például azt a pillanatot, amikor megérezzük, hogy most mégiscsak elvesszük azt az utolsó kocka csokit.
A kísérletekben, melyek célja az RP és a test belső állapotai közötti lehetséges összefüggések felderítése volt, Blanke és munkatársai 52 önkéntes alanyt arra kértek,
hogy szabad elhatározásukból nyomjanak meg egy gombot,
miközben agyi aktivitásukat EEG-vel, légzésüket és szívverésüket pedig a mellkasukra erősített öv segítségével figyelték.
Az eredmények azt mutatták, hogy a gomb megnyomása – az akaratlagos cselekvés –
a megfigyelt belső állapotok közül a légzéssel kapcsolódott, míg a szívveréssel nem.
A résztvevők jóval gyakrabban indították a szándékos mozdulatot kilégzéskor, mint belégzéskor, anélkül, hogy ennek az összefüggésnek akár a legcsekélyebb mértékben is tudatában lettek volna.
Az RP értelmezése körül évtizedek óta folyik a vita. Egyesek úgy vélekednek, hogy az RP pontosan azt mutatja: a szabad akarat illúzió, hiszen az akaratlagos cselekvés agyi mintázata már azelőtt kiolvasható, hogy a cselekvőben tudatosult volna a saját szándéka.
Eszerint az agy valójában már meghozta a döntést (kérem a csokit!), mire a cselekvő tudatára ébred annak, hogy a döntés megszületett.
Újabban azonban többen felvetették, hogy az RP talán nem egyéb, mint egy mérési műtermék, s ha ez igaz, szabad akaratból végrehajtott cselekedeteink fölött mégis visszakapnánk az ellenőrzést. Ha elfogadjuk azt az elkerülhetetlennek tűnő következtetést,
hogy tudatos döntéseink végső soron idegsejtek tüzelésének végeérhetetlen láncolatában születnek,
az RP eredetének kifürkészése segíthet megérteni, milyen mechanizmusok révén jön létre az akaratlagos cselekvésként és szabad elhatározásként megélt tapasztalásunk.
Még mindig nagyon kevéssé értjük, miként hozza létre döntéseinket idegsejtjeink együttműködése, és nagyon is lehetséges, hogy a szabad akarat tudatos megélése – agyunknak az a képessége, hogy saját akaratunkból döntéseket hozzunk – ezer szállal kapcsolódik testünk többi részéhez.
Az EPFL-ben született eredmények azt sugallják, hogy az RP eredeztetésében szerep jut a légzésnek, ami a szabad akarat megtapasztalásának újfajta perspektíváját nyújtja: szabályos légzési ciklusunk részét képezi annak a mechanizmusnak, amely tudatos döntéseinket és szabadon elhatározott cselekedeteinket létrehozza.
Konkrétan úgy tűnik, hogy nagyobb valószínűséggel indítjuk meg szándékos mozgásainkat kilégzéskor.
Ha ez így van, a légzési mintázatból megjósolható, mikor indít meg valaki egy szándékos cselekvést.
A légzés figyelésével akár a vásárlói viselkedés is előrejelezhető lehet:
kilégzés kísérheti a döntő kattintást, amellyel a kosárba tesszük az áhított terméket. A légzés egyike lehet azoknak a paramétereknek, amelyeket az agy-számítógép interfészt használó orvosi eszközök használnak működésük finomhangolására.
A kilégzés és cselekvés közötti kapcsolat kiaknázható lehet azon betegségek – például az obszesszív-kompulzív rendellenességek, a Parkinson-kór vagy a Tourette-szindróma – kutatásában és diagnosztikájában, amelyeknek közös jellemzője az akaratlagos cselekvéskezdeményezés zavara.
Blanke és a cikk vezető szerzője, Hyeong-Dong Park már be is nyújtották a lehetséges alkalmazásokra vonatkozó szabadalmi indítványukat.
Tágabb értelemben az EPFL kutatásai arra szolgáltatnak további bizonyítékot, hogy a szabad elhatározásból végrehajtott cselekvéseket a test egyéb belső rendszereiből érkező jelzések is irányítják. Amikor tehát megadjuk magunkat a csokoládé csábításának, sokkal inkább a testünk rabjai vagyunk, mint gondolnánk.
„Az, hogy az akaratlagos, vagyis belső elhatározásból, önként létrehozott cselekvés egy belső érzéklettel – a kilégzésével – kapcsolódik, csak egy példája annak az általános jelenségnek, ahogy akaratlagosnak megélt tetteinket
valójában túszul ejtik a testünk belsejéből érkező jelzések,
illetve ahogy az agy ezeket a jelzéseket feldolgozza – fejtette ki Blanke. – Érdekes módon ugyanezek a jelzések korábban már lényegesnek bizonyultak az éntudat szempontjából."
Ha tehát a csokoládé iránti ellenállhatatlan vágyunkat úgy értelmezzük, hogy szabad akaratunkat foglyul ejtették a testünk belsejéből érkező jelzések, tudományos értelemben korrektül járunk el.
Az emésztőszerveink és az agyunk között zajló belső kommunikáció intenzív kutatás tárgya,
és a gyomrunkból-beleinkből érkező üzenetek nagyon is befolyásolják azt, mit kíván meg a szemünk. Az EPFL-ben született eredmények mindenesetre csak azt segítenek megjósolni, mikor engedelmeskedünk a vágynak, nem azt, hogy mire vágyunk.
Az idegtudományban általánosan uralkodó nézet szerint a tudatosság az agyunk ún. emergens tulajdonsága: nem egy külön megfogható és körvonalazható „valami", hanem egy rendszertulajdonság, amely az agyunk működése nyomán spontán előáll.
Az agy idegsejtjeinek tüzelése eredményezi nemcsak magát a cselekvést, de a tudatosság élményét,
a cselekvés szándékosként való megtapasztalását is. Mivel az agyunk is a fizikai univerzum része, elektromos aktivitását az anatómiai megkötések mellett ugyanazok a fizikai törvények irányítják, mint bármi mást.
Ebben az értelemben tulajdonképp magától értetődő, hogy a testünk többi részét, a tüdőnket és a szívünket reprezentáló agyi jelzések befolyásolják az agy kognitív állapotát, így a szabadon elhatározott cselekvéseinket.
„Az RP-t most már nem egyszerűen a szándékos cselekvést megelőző, azt 'tudattalanul előkészítő' kérgi aktivitásnak értelmezzük, hanem bizonyítottnak látjuk, hogy az RP – legalábbis részben –
a légzésből származó belső jelzések agykérgi feldolgozásának eredménye,
amely kapcsolódik a szándékos cselekvéssel – foglalta össze Hyeong-Dong Park.
– Általánosabban ez azt sugallja, hogy a magasabb szintű agykérgi tevékenység, így az akaratlagos cselekvés is belső szerveink, különösen a tüdőnk akarattalan és ciklusos működésének befolyása alatt áll. A légzést szabályozó idegi aktivitás részletei azonban még további tisztázásra várnak."