„Esik eső szépen esik csöpörög,
Rózsa Sándor a kocsmába bezörög,
Kocsmárosné, bort ide az asztalra,
s legszebb lányát állítsa ki strázsára"
(Részlet egy Rózsa Sándorról költött magyar népdalból)
Nemcsak a híres magyar betyárnak, hanem már az apjának, Rózsa Andrásnak is meggyűlt a baja a törvénnyel. Rózsa Sándor, aki 1813. július 10-én a dél-alföldi Röszkén született, nagyon korán, kisgyerekként vesztette el az apját, akit egyes források szerint lólopás miatt felakasztottak, mások viszont úgy tudják, hogy Bácskán rablás közben tetten értek és agyonütöttek.
A szegényparaszti családi háttér komoly hatást gyakorolt Rózsa Sándor további életútjára, aki először 23 éves korában került összetűzésbe a törvénnyel.
Az első dokumentált bűntettét Kiskunhalas határában követte el, amikor egy helyi gazda, Darabos István két üszőjét kötötte el.
Rózsa Sándort lefülelték, és lopás miatt Szegeden börtönbe csukták.
Raboskodása alatt határozta el, hogy szabadulása után futóbetyárnak áll. A 19. század első felében a Nagyalföld pusztasága – csakúgy, mint a korabeli Amerikában a vadnyugati préri - ellenőrizetlen, mindenféle hatósági kontrolltól távol álló vidék volt, és mint ilyen, paradicsomi területnek számított az útonállással foglalkozó betyárok számára.
Rózsa Sándor a vakmerőségével, ravaszságával valamint kíméletlenségével hamarosan kitűnt a többi dél-alföldi pusztai útonálló közül, hírhedt betyárkalandjainak köszönhetően pedig hamarosan országszerte ismertté vált a neve.
Tettei miatt rövid idő alatt nagy tekintélyre tett szert az alföldi betyárok között,
akik közül többen is beálltak Rózsa Sándor lovas bandájába. Rózsa Sándor és zsiványai tanyák és nemesi udvarházak egész sorát rabolták ki, méneseket valamint gulyákat hajtottak el, postakocsikat fosztottak ki, és ha ellenállást tapasztaltak nem haboztak a fokosukat vagy pisztolyukat használni.
Később hatvan bűntettet, és harminc gyilkosságot sikerült rábizonyítani a betyárvezérre,
bár valószínű, hogy ennél lényegesen hosszabb lehetett a tényleges bűnlajstroma.
Áldozatai között szép számmal akadtak nemesemberek, módosabb gazdák, de néhány, a híres betyár üldözésére indult zsandár is az életével fizetett Rózsa Sándor kézrekerítésének megkísérléséért.
A hírhedt betyár az 1840-es évek elejére az egyik legkeresettebb bűnöző lett a királyi zsandárság hosszú körözési listáján. Rózsa Sándor azonban – aki kiválóan ismerete a dél-alföldi pusztaságot – mindig egérutat nyert az üldözői elől, számos alkalommal lóvá téve az elfogására indult zsandárokat.
Sebes lovainak köszönhetően gyorsan és folyamatosan változtatta helyét a végtelen alföldi rónán,
távoli tanyákon, síkvidéki ligetekben és mocsarakban bujkálva. Akadtak támogatói is, köztük a Veszelka család, akiknél gyakran meghúzta magát a híres betyárvezér.
Az állandó menekülés és üldöztetés miatt 1845-ben fogalmazványt íratott V. Ferdinánd királynak (Rózsa Sándor maga sem írni, sem pedig olvasni nem tudott), amelyben kegyelmet kért az uralkodótól
azzal az indokkal, hogy a jövőben szeretne nyugodt és becsületes életet élni.
A veszedelmes bűnözőként nyilvántartott Rózsa Sándor kegyelmi kérvényét azonban elutasította a király.
Az 1848. március 15-én Pesten kitört forradalom, majd a nyomában kibontakozó szabadságharc Rózsa Sándor életében is nagy változást hozott.
A Honvédelmi Bizottmány 1848. október 13-án keltezett elhatározásával amnesztiában részesítette a betyárvezért,
akit felhatalmazott, hogy az embereiből szervezzen szabadcsapatot. Rózsa Sándor kiállított egy 150 fős lovas egységet, amelynek ő lett a parancsnoka.
A bőgatyás, lajbis, és lőfegyvereken kívül fokossal, pányvával, valamint karikás ostorral felszerelt betyársereg szokatlan megjelenésével valamint harcmodorával
ott ahol felbukkant, nagy rémületet keltett az ellenségben.
Többnyire lesből ütöttek rajta a felvonulásban lévő osztrák dragonyosokon,
akiket karikás ostoraikkal ütöttek ki vagy pányvával rántottak le a nyeregből, majd kíméletlenül lekaszabolták őket,
és mire megérkezett volna az erősítés, szélsebes lovaiknak köszönhetően már messze jártak.
1848. november 17-én Asbóth Lajos honvéd ezredes Rózsa Sándor lovascsapatát Ezeres község lefegyverzésére rendelte ki.
A betyársereg megtámadta a falut, amelynek mind a 36 lakosát lemészárolta, és a községet kifosztotta. A nagy port felvert eset után Vukovics Sebő, a Délvidék kormánybiztosa a betyárok rémtette miatt feloszlatta Rózsa Sándor egységét.
Egységének feloszlatása után Rózsa Sándor csikósnak állt Szeged környékén, és rövidesen megnősült. A szabadságharc leverését követő abszolutizmus éveiben a császári hatóságok leporolták Rózsa Sándor aktáit, hogy végre elfogják, és bíróság elé állítsák a híres rablóvezért. Rózsa Sándornak, mint már annyiszor, most is sikerült elmenekülnie az elfogására kiérkező zsandárok elől, de ismét hosszú bujdosásra kényszerült.
Az osztrák hatalom nem felejtette el, hogy a betyárvezér mennyi bosszúságot okozott számukra a szabadságharc alatt, ezért hihetetlenül magas, tízezer ezüstforintos vérdíjat tűztek ki a bujdosó Rózsa Sándor fejére. Hosszú ideig a kimagasló vérdíj ellenére sem adta fel senki, de 1857-ben Katona Pál, egy szeged környéki tanyásgazda, Rózsa Sándor régi cimborája, akiben vakon megbízott, elárulta a zsandároknak. Rózsa Sándort ez alkalommal elhagyta híres szerencséje; a betyárvezért elfogták, és vasra verve a szegedi tömlöcbe vitték.
A bíróság 1859 februárjában kezdte tárgyalni az ügyét, és az eljárás végén kötél általi halálra ítélték. Rózsa Sándorra, - aki a szabadságharcban az osztrákok elleni sorozatos rajtaütései miatt nagy népszerűségnek örvendett-, a Bach-Schmerling provizórium nyomasztó éveiben sokan úgy tekintettek, mint a Habsburg-ellenes magyar ellenállás egyik jelképére.
A kényes politikai helyzetre figyelemmel a bécsi udvar mindenáron el akarta kerülni, hogy a híres betyár kivégzésével új mártírt teremtsen a magyarok számára, ezért Ferenc József császár kegyelemből életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta át Rózsa Sándor halálos ítéletét. Rózsa Sándort először a hírhedt kufsteini várbörtönbe vitték.
A magyar betyárnak akkora híre volt már Ausztriában is,
hogy kufsteini fogsága idején vasárnaponként pénzért mutogatták,
és ilyenkor a kíváncsi osztrákok hosszú sorokban kígyóztak a cellája előtt. Kufsteinből a csehországi Theresienstadt-ba vitték, ahonnan később a péterváradi várbörtönbe került át.
A kiegyezés után, 1868-ban Ferenc József ausztriai császár és magyar király egyéni kegyelemben részesítette Rózsa Sándort. Kiszabadulása után szeretett volna bekerülni a pandúrok testületébe, de visszautasították felvételi kérelmét.
A kudarc miatt ezért ott folytatta, ahol az 1857-es elfogásakor abbahagyta: beállt betyárnak Csonka Ferenc bandájába.
Csonka és zsiványai elsősorban a postakocsik kirablására „szakosodtak". Rózsa Sándor vetette fel először azt az ötlete, hogy postakocsik helyett a sokkal ígéretesebb zsákmánynak ígérkező vasúti szerelvényeket fosszanak ki.
A vadnyugattal szemben, a vonatrablásnak nem voltak hagyományai Magyarországon.
Egy sebesen száguldó vasúti szerelvény megállítása sokkal keményebb feladatnak bizonyult, mint a lovas postakocsié.
A banda többször is megkísérelte a vonatrablást, de egyetlen egyszer sem sikerült feljutniuk a teljes gőzzel haladó szerelvényekre.
Rózsa Sándor a kudarcok ellenére sem adta fel vonatrablási terveit.
1868. november 14-én Kistelek mellett háromszor is rátámadtak egy pénzszállítónak remélt szerelvényre, amit végül a sínek felszedésével sikerült is kisiklatniuk, de csalódniuk kellett, mert a vonat nem szállított pénzt.
A kiegyezést követő gyors belpolitikai konszolidáció tette szükségessé a közbiztonság megszilárdítását, amihez – többek között - egyszer és mindenkorra fel kellett számolni az alföldi betyárvilágot is.
A nehéz feladattal a magyar királyi belügyminisztérium tanácsosát, Ráday Gedeon grófot bízták meg.
Az uralkodó 1868-ban a Délvidék királyi biztosává kinevezett gróf feladatává tette a térség közrendjének helyreállítását, és a betyárvilág végleges felszámolását. A szabadságharc idején Mészáros Lázár honvédelmi miniszter segédtisztjeként szolgált arisztokrata nagy energiával látott hozzá a királytól kapott feladat végrehajtásához.
A megtévesztő módon halk és finom beszédű, választékos modorú Ráday gróf vaskezű kíméletlenséggel csapott le a betyárvilágra.
A zsiványok körében rettegett hírnévre szert tett vizsgálóbírája, Laucsik Máté, valamint az irányítása alá helyezett karhatalom segítségével drákói szigorral, de teljes sikerrel oldotta meg a rábízott feladatot. Rózsa bandáját először szétugrasztotta, a híres betyárvezért pedig 1869. január 12-én a királyi biztos személyesen tartóztatta le.
Rózsa Sándor számára innen már nem volt menekülés. Az 1872-ben elkezdődött büntetőperében
21 rendbeli rablásban, 9 rendbeli lopásban és egy rendbeli gyilkosságban mondták ki bűnösnek,
amiért a törvényszék életfogytig tartó fegyházra ítélte. A fellebviteli bíróság kötél általi halálra súlyosbította a verdiktet, de a Kúria a halálos ítéletet végül életfogytig tartó szabadságvesztésre enyhítette.
Rózsa Sándor mögött 1873. május 5-én záródott be végleg a szamosújvári fegyház vaskapuja. A börtönben eleinte szabóként dolgoztatták, de egészsége gyors romlásnak indult a fegyintézetben.
A magyar történelem leghíresebb rablóvezére 1878. november 22-én, 65 éves korában, gümőkorban halt meg. Emlékét számos ballada és népi monda, valamint film és irodalmi alkotás őrzi.