„Akkoron csillag gyúlt az égre és rásugárzott a vidékre, és Betlehem fölött megállván, egy rongyos istálló homályán tündöklött már a Glória: ott ingecskében, szép fehérben, feküdt a jászol szent ölében, az Isten egyszülött Fia..."
(Sajó Sándor: Karácsonyi ének)
A karácsonyi énekekből és történetekből nem hiányozhat a Betlehem szó, ami egyrészt magát a galileai várost jelenti, amely az evangéliumok és a korabeli források, valamint a hagyomány szerint a Dávid királyi házából született Jézus születési helye, másrészt azt a jászolt is szimbolizálja, ahol az újszülött Jézus bölcsője volt.
Maga a betlehem szó jelentése másként hangzik a különböző nyelvekben: héberül a kenyér-, míg arabul a hús házaként fordíthatjuk.
Az evangélisták, Máté, Márk, Lukács és János részletesen megemlékeznek Jézus életéről és tanításáról. A négy újszövetségi szentírást Krisztus után a 4. század végén, a 382-es római zsinaton elkezdett, és a 414-ben megtartott karthágói szinódussal befejezett kanonizáció nyomán fogadták el, mint egyedüli hiteles, Istentől sugalmazott forrást.
„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott,
hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely" – írja Lukács evangéliumának második fejezete, aki a legrészletesebben ír Jézus születéséről.
Lukács mellett az első újszövetségi szentírás, Máté evangéliuma szintén megemlíti a betlehemi jászlat. Pál a korintusiaknak címzett, második levelében úgy fogalmazott, miszerint a betlehemi jászol segít megértenünk Karácsony titkát, mert az isteni Fiú alázatáról és irgalmas jóságáról beszél, aki noha gazdag volt, szegénnyé lett.
Maga a jászol kifejezés a latin „munducare" szóból származik, ami tükörfordításban azt jelenti, hogy „enni". A jászol vagy a kiságy hagyományos értelemben fából vagy kőből készült etetővályú vagy etetődoboz, amelyben szénát tárolnak a nagyobb haszonállatok számára.
A Szentírás szerint amikor Mária és József Betlehembe érkeztek és nem kaptak helyet a fogadóban, kénytelenek voltak máshol szállást találni. és csak a várso határában, egy istállóként használt sziklaüregben leltek nyugalomra az állatok mellett.
Amikor Jézus megszületett, Mária - bölcső híján - a szénával bélelt jászolba fektette bepólyált gyermekét, Jézust.
„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban" – írja Lukács evangéliuma Jézus születéséről.
A keresztény hitben Jézus jászlának van egy egy mélyebb, spirituális értelme is.
Amíg az állatok a valós élelemért mennek a jászolhoz, addig az emberek lelki táplálékért járulhatnak a szénán fekvő Jézus elé"
– nyilatkozta a jászol szimbolikájáról Michael Van Sloun atya a Minneapolis-i Szent Bertalan Katolikus Egyház lelkésze a The CatholicSpirit online portálnak. – Jézusnak végtelen lehetősége van adni és bármikor közeledhetünk hozzá, mert soha nem maradunk éhesek; Jézus szava sokkal több, mint az étel, mert képes megmenteni lelkünket."
Hozzátette: „a jászol annak a jele, hogy Jézus táplálékot jelent számunkra és a pásztorok először lakomázhattak, ám most rajtunk a sor:
az első karácsonykor született Jézus táplálék a lelkünk számára.
Lukács evangéliuma világosan fogalmaz e szimbolikával kapcsolatban, mely szerint „a karácsony örömet és békét hoz mindazoknak, akik a betlehemi pásztorokhoz hasonlóan meghallgatják az angyal szavát, ez lesz a jel: találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket."
A hagyomány szerint az első betlehemi jászlat Assisi Szent Ferenc állította fel egy itáliai sziklaüregben. A ferences rend megalapítója 1222 karácsonyán járt Betlehemben, és amit ott látott, olyan nagy hatással volt rá, hogy
hazatérve a pápához fordult engedélyért, hogy "betlehemet" építhessen.
Szent Ferenc pápai engedéllyel 1223. november 29-én állította fel a jászolt az Assisi melletti, Greccio falujában. Itt élt ugyanis egy szent ember, Messier Giovanni Velitta, akit különös tisztelet övezett.
Ha arra vágysz, hogy együtt ünnepeljük az idei karácsonyt Greccioban, akkor menj gyorsan és készítsd elő, amit mondok neked, mert szeretném feleleveníteni annak a kisgyermeknek az emlékét, aki Betlehemben született, ahol a jászolban feküdt a széna és szamarak között
– ezt üzente Szent Ferenc még karácsony előtt a szentéletű férfinak.
Amikor Assisi Szent Ferenc megérkezett, a jászol már készen állt, a helybéliek hoztak szénát, ökröt és szamarat, majd értesítették a pásztorokat is, hogy hitelesen elevenítsék fel a szent éjszaka emlékét.
1223-tól a Rómától mintegy hetven kilométerre fekvő Greccio lett az „új Betlehem", ahol azóta is minden évben összegyűlnek a hívők, hogy együtt emlékezzenek Jézus megszületésére.
A betlehemállítás szokása világszerte a karácsonyi programok részévé vált. Greccio falujába a katolikus anyaszentegyház feje, a mindenkori pápa is rendszeresen ellátogat. A völgyre néző sziklafal tövében álló ferences kolostor feladata,, hogy gondját viselje az eredeti, 13. századi betlehemi jászol-barlangnak, ahol egész évben fogadják a zarándokokat.