Idén októberben egy hatalmas macska geoglifát fedeztek fel a régészek Peruban, a Nazca-vonalak között. A rajz erősen erodálódott és alig volt látható a meglehetősen meredek lejtőn; egészen mostanáig, amikor a síkságokon átvezető új látogatóutat terveztek, amely egy megfigyelőhelyre vezet.
A természetvédelmi munkálatok később teljesebb képet tártak fel a macskáról, amely kissé hasonlít egy gyermek firkafigurájára.
A régészek becslései szerint a geoglifát valamikor Krisztus előtt 200 és 100 között készítették. Az UNESCO világörökség részét képező perui Nazca-vonalak számtalan talajba rajzolt ábra, úgynevezett geoglifa helyszíne, amelyet nagyjából 2000 éve hoztak létre az őslakók.
2020-ban a régészek bejelentették, hogy felfedeztek egy 12,9 kilométer hosszú „festővásznat", rajta többek között masztodonok, óriás lajhárok és más, kihalt állatok jégkorszaki rajzaival, melyek abban az időben éltek.
Az őslakosok valószínűleg a kolumbiai Amazon északi szélén, Serranía La Lindosa régészeti lelőhelyén kezdték el festeni ezeket a képeket az utolsó jégkorszak vége felé, körülbelül 12 600–11 800 évvel ezelőtt.
A képeket a kolumbiai Amazonas három sziklába vájt menedéke fölötti dombokra rajzolták.
Rajtuk emberi kéznyomok, geometriai rajzok, valamint szarvasok, tapírok, aligátorok, denevérek, majmok, teknősök, kígyók, sertések, tevefélék és lovak képei is megtalálhatók. Más részei embereket, vadászati jeleneteket és növényeket ábrázolnak, fákkal és a szavannával. A tudósok a sziklákba vájt menedékhelyeket még 2017-ben és 2018-ban tárták fel, a kolumbiai kormány és a FARC, egy lázadó gerillacsoport 2016-os békeszerződését követően.
A béke kezdetével a régió hozzáférhetővé vált a régészek számára.
A kutatók ekkor indították el az úgynevezett „LastJourney" projektet vezették, amelynek célja annak kiderítése, hogy az emberek mikor telepedtek le először az Amazonas területén, és hogy a gazdálkodásuk és vadászatuk milyen hatással volt a régió biológiai sokféleségére.
A szakemberek több mint száz, zárt koporsót találtak 2020 nyarán az egyiptomi Szakkarában, amelyekben múmiák bújtak meg. Az ásatások azóta sem zárultak le, és valószínűleg még több múmia rejtőzhet a helyszínen. Az ókori Egyiptomban és a modern időkben azonban gyakran rabolták ki az ehhez hasonló síremlékeket, ezért az is figyelemre méltó leletnek bizonyul, hogy ennyi épségben, eredeti állapotában lezárt koporsót találtak.
Ezekben számos műtárgy is a felszínre került, köztük negyven szobor, amelyek Ptah-Szoker istenséget ábrázolják, aki Szakkara istene volt.
Az egyiptomiak előszeretettel fohászkodtak a Ptah-Szokar-Ozirisz nevét együttesen viselő istenséghez. Valamennyi lelet nagyjából a Krisztus előtt 712 és Krisztus előtt 30 közötti időből származik, amikor Egyiptomot gyakran megszállók, például az asszírok, a perzsák és a görögök irányították.
2020 februárjában a régészek bejelentették, hogy felfedezték azt az időszámításunk előtt 6. századból való föld alatti szentélyt, amely az ókori Róma első királyának, Romulusnak lehet a síremléke. Az oltárt és szarkofágot egy föld alatti teremben (hipogeum) találták meg a Forum Romanum területén, a Római Fórum szenátusi háza alatt.
A legenda szerint Romulus a Krisztus előtt a nyolcadik században alapította az örök várost.
A római mitológia szerint viszont az örök várost Romulus és Remus, Mars hadisten és Rhea Silvia papnő ikergyermekei alapították. Romulus magának akarta a hatalmat, ezért megölte Remust, és ő lett Róma első királya.
Ma a legtöbb történész azonban csak mitológiának tekinti a történetet, és kétségbe vonja Romulus létezését is. A felfedezés ezért teljesen új fényt vethet egész Róma történetére.
Egy 2020. júliusi genetikai kutatás során a tudósok 807 őslakos DNS-ét elemezték, akik 14 polinéziai szigetről, valamint Mexikótól Chiléig különböző, a Csendes-óceán partvidékén élő őslakos amerikai populációból származnak.
Kiderült, hogy a polinézek és Kolumbia őslakos népei nemcsak kapcsolatba léptek, hanem kereszteződtek is egymással 1150 körül.
Az egyelőre nem világos, hogy a csoportok hogyan találkoztak egymással, a tudósok szerint talán a polinézek hajózhattak át Dél-Amerikába vagy fordítva.
A polinéz elméletet támasztja alá, hogy tudjuk, hogy a polinézek felfedezőutakra indultak az óceánon, és felfedeztek több távoli csendes-óceáni szigetet nagyjából ebben az időszakban
– mondta Alexander Ioannidis, a Stanford Egyetem genetikusa, a Nature című tudományos lapban megjelent kutatás vezető szerzője.
Akárhogyan is történt, a leszármazottaik 1200-ban már a Kolumbia partjaitól mintegy 7000 kilométerre, a Mangareva-szigeteken éltek, ahonnan fokozatosan népesítették be Polinézia szigeteit.
Tavaly fedezték fel az Egyesült Királyság legnagyobb őskori emlékművét is. A körülbelül 4500 éves, az újkőkori időkbe visszanyúló monumentum húsz óriási lyukból áll, amelyek azt jelzik, hogy egy korábbi bezárási kör határait jelölhetik.
A több mint tíz méternyi átmérőjű, öt méter mély tárnák egy két kilométeres gyűrűt alkotnak az ősi település Durrington Walls közelében, három kilométerre a 4500 éves Stonehenge-től.
Az azonban egyelőre rejtély, hogy miért jött létre az újkőkori tárnák óriás köre. A tudósok szerint lehetséges, hogy szimbolikus akadályt képezett, amely határt szabott a közösség egyes tagjainak arra vonatkozóan, hogy milyen közel kerülhetnek a Durrington szent falaihoz.
Egy másik lehetőség az, hogy a tárnákat a nedves évszakban a víz megtartására használták. Alakjuk mindenesetre abszolút különbözik a más, ismert és hasonló őskori emlékektől.
A 2020-as év júniusában az izlandi régészek bejelentették, hogy felfedeztek egy negyven méter hosszú házat, amelyet valószínűleg a 9. században építettek. Ez lehet Izland egyik legkorábbi, eddig felfedezett viking szerkezete, ahol rengeteg díszgyöngyöt és érmét is találtak a régészek. Az ősi hosszúház a település nyári lakhelye lehetett, egy későbbi épület alatt rejtőzött eddig.
Ez az eddigi leggazdagabb kincslelet, amelyet Izlandon valaha feltártunk, könnyen következtethetünk arra, hogy a törzsfőnöké volt
– mutatott rá Bjarni Einarsson, az ásatás vezetője.
A leletek között római és közel-keleti ezüstpénzek is találhatók, valamint vágott és hajlított ezüstdarabokat, amelyeket a vikingek és más népek veretlen vagy pénznemként használtak.
A házban üveggyöngyök, gyűrűk, súlyok és egy apró aranytöredék is volt.
A tudósok szerint az ott lakó vikingek valószínűleg bálna- és fókahússal és bőrrel kereskedve jutottak ezekhez. Az eddig feltárt részei arra utalnak, hogy ez lehetett az egyik legnagyobb hosszúház Izlandon.
A 2020-as év legizgalmasabb régészeti felfedezéseiről szóló összefoglalót a LiveScience online tudományos portál állította össze.