Az oroszországi Gamaleja Intézet által kifejlesztett Szputnyik V (hivatalos nevén Gam-Covid-Vac) koronavírus elleni vakcina a védőoltások harmadik, azaz legújabb generációjának képviselője, az úgynevezett vektorvakcinák csoportjába tartozik.
A klinikai vizsgálatok eredménye alapján a készítmény 95 százalékos hatékonyságú, amit két dózis beadásával lehet elérni.
Több országban, köztük Oroszországban, Argentínában és Fehéroroszországban tömegesen oltanak vele, és már 1,5 millióan kapták meg a szert.
Komolyabb mellékhatásokról nem érkezett hír.
A magyar hatóságok a Szputnyik V-t és az AstraZeneca hasonló elven működő vakcináját szerdán engedélyezték.
A SARS-CoV-2 legfontosabb komponensei a fehérjetüskék, e nyúlványokkal kötődik a sejtfelszíni receptorokhoz. A fehérjetüskék azonban egyúttal gyenge pontjai is a vírusnak, felismerésükkel az immunrendszer az előtt el tudja pusztítani a kórokozókat, hogy azok súlyosan károsíthatnák a szervezetünket.
Nem véletlen tehát, hogy elsődlegesen ez a vírusfehérje van a potenciális vakcinák és kezelések célkeresztjében.
A Szputnyik V a fehérjetüskéket (vagyis az antigéneket) a szervezetünkkel készítteti el. Ebben némileg hasonlít a Pfizer-BioNTech- és a Moderna-oltásokra, ám míg az utóbbiaknál a tüskék elkészítéséhez szükséges instrukciókat RNS (ribonukleinsav) molekula hordozza, addig az orosz kutatók DNS-be (dezoxiribonukleinsavba) csomagolták a vírusfehérje tervrajzát.
A fehérjetüskét kódoló gént a szakértők adenovírusokba ültették, ezek lesznek a vektorok, vagyis a génhordozók. Az adenovírusok olyan kórokozók, amik általában enyhe, megfázásszerű tüneteket okoznak.
A kutatók kétfajta adenovírust (Ad26 és Ad5) jelöltek ki a koronavírus génjének szállítására.
Ezt követően a vírusrészecskéket úgy módosították, hogy be tudjanak ugyan jutni a sejtekbe, de ott ne sokszorozódjanak, és ne ártsanak.
Az adenovírus alapú vakcina nem egy teljesen ismeretlen technológia, ilyen jellegű oltóanyagokkal már évtizedek óta folynak kísérletek. Legutóbb 2020 júniusában engedélyezték a Johnson & Johnson ebola elleni oltását, ami szintén vektorvakcina, de majdnem ugyanígy működik az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszervállalat AZD1222 nevű készítménye (az egyetlen különbség, hogy az oxfordiak csimpánz-adenovírust használnak).
A Szputnyik V egyik előnye a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcináival szemben, hogy a DNS az RNS-nél stabilabb molekula, ráadásul az adenovírus fehérjeburka jelentős védelmet nyújt a benne található genetikai anyagnak.
Ennek köszönhetően az oltóanyag nem igényel fagypont alatti hőmérsékletet, 2-8 Celsius-fokon probléma nélkül lehet tárolni.
A fehérjetüske génjét hordozó adenovírus előbb a sejtfelszínhez kötődik, majd a sejt belsejébe kerül. Itt a sejtmaghoz vándorol, amibe bejuttatja az általa szállított genetikai anyagot. A DNS által kódolt információk úgynevezett hírvivő RNS-be (mRNS) íródnak át – ezt nevezzük transzkripciónak. Az mRNS végül a riboszóma nevű sejtszervecskéhez kerül, ahol megtörténik a fehérjetüske legyártása. A folyamat neve a transzláció.
A fehérjetüskék egy része épen, másik része szétszerelve jut a sejt felszínére. Az idegen anyagot az immunrendszer azonnal észleli, és aktiválja az immunsejteket.
Ezzel a Szputnyik V erős immunválaszt vált ki a szervezetből.
A fehérjetüskéket előállító sejtek szétesnek, a szabaddá váló tüskéket és tüskedarabokat pedig az antigénprezentáló sejtek veszik fel. Az antigénprezentáló sejtek feladata, hogy megmutassák a szervezetnek azt az anyagot, ami ellen immunreakciót kell kialakítani.
Az antigén-prezentáló sejtek a vírusfehérjéket az ún. segítő T-sejteknek mutatják be. Az így aktivált segítő T-sejtek fontos jelmolekulákat bocsátanak ki, amelyek az immunrendszer végrehajtó sejtjeinek működését szabályozzák.
Más immunsejtek is akcióba lépnek, a B-sejtek szintén befoghatják a fehérjetüskéket és tüsketöredékeket. A vírusfehérjéket kötő B-sejteket a segítő T-sejtek aktiválják, aminek köszönhetően megkezdődhet a koronavírust semlegesítő antitestek termelődése.
Az antitestek megjelölik a megsemmisítendő koronavírusokat, és blokkolják azok fehérjetüskéit, hogy a kórokozók ne tudjanak a sejtekhez kötődni és fertőzni.
Fontos szerepet kapnak még a gyilkos T-sejtek is, amik a fehérjetüskéket hordozó sejteket pusztítják el.
Az adenovírus alapú vakcináknál fennállhat az a veszély, hogy az első dózis beadása után keletkező antitestek még az előtt semlegesítik a második dózis vírusrészecskéit, hogy azok eljutnának a sejtmagig és kifejthetnék immunizáló hatásukat.
Ezért döntöttek úgy az orosz kutatók, hogy két különböző adenovírus-típust használnak génhordozóként; a vakcina első adagjában Ad26 van, a második adagban viszont Ad5.
Az Ad26 ellen termelt antitestek nem tudják semlegesíteni az Ad5 adenovírust.
A két dózist 21 nap különbséggel kell beadni.
Ezzel kapcsolatban nincsenek konkrét adatok, a becslések alapján azonban legkevesebb fél évig védelmet nyújthat a koronavírus-fertőzéssel szemben. Mindenesetre léteznek olyan immunsejtek (memória B-sejtek), amelyek az antitestek eltűnése után is évekig-évtizedekig emlékeznek a kórokozóra. Így ha ismét támadás éri a szervezetet, az immunrendszer már hatékonyabban fog reagálni.