Április elején repülhet először a NASA marshelikoptere

Az Ingenuity modellje
Vágólapra másolva!
Várhatóan április elején kezdi meg a tesztrepüléseket a Mars felszínén az Ingenuity nevű kísérleti helikopter, melyen egy vászondarab is helyet kapott arról a motoros repülőgépről, amellyel az amerikai Wright testvérek a világon elsőként a levegőbe emelkedtek - közölte kedden az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Vágólapra másolva!

Amennyiben minden jól megy, az Ingenuity lesz az első eszköz, amely idegen bolygón repül - onnan száll föl és oda is száll le.

Az ultrakönnyű helikopter a Perseverance marsjáróhoz erősítve érkezett meg a vörös bolygóra február 18-án és továbbra is a rover "hasán" pihen. A marsjáró vasárnap vált meg attól az elhasználódott pajzstól, amely az Ingenuityt védte landolás közben, és jelenleg a helikopter tesztrepülései számára kijelölt helyszínre tart.

A NASA bolygókutató intézeténél, a Jet Propulsion Laboratorynál dolgozó Bob Balaram, a marshelikopter főmérnöke szerint az első tesztrepülésre április 8-án kerülhet sor, de előfordulhat, hogy néhány nappal korábbra vagy későbbre csúszik az időpont.

Az 1,8 kilogramm súlyú drón első körben három méter magasra próbál majd felemelkedni a Mars rendkívül ritka légkörében és 30 másodpercnyi lebegés után visszatér a felszínre. A tervek szerint összesen öt, fokozatosan nehezedő manővert fog végrehajtani egy hónap alatt és a repülések közben nagyfelbontású fényképeket fog készíteni.

Mindezek előtt azonban a marshelikoptert el kell helyezni a felszállási ponton és megfelelő pozícióba állítani, ami néhány napot vesz majd igénybe. Miután a Perseverance elhelyezte az Ingenuityt, 25 órája lesz, hogy nagyjából 5 métert távolodjon tőle annak érdekében, hogy ne árnyékolja le a helikoptert. Az Ingenuity akkumulátorai ennyi ideig bírnak működtetni egy fűtőberendezést anélkül, hogy újra kelljen töltődniük a helikopter napelemei révén.

Ez a mozzanat kulcsfontosságú ahhoz, hogy a helikopter túlélje a hideg, akár mínusz 90 Celsius-fokos marsi éjszakát.

Az Ingenuity modellje Forrás: NASA/JPL-CALTECH/R. Lannom

Ha az Ingenuity fedetlen műszerei megfagynak, akkor a misszió még azelőtt véget ér, hogy egyáltalán elkezdődött volna. Amennyiben minden a tervek szerint halad, akkor a Perseverance felveszi a pozícióját egy kijelölt távolságban, hogy saját kameráival rögzítse az Ingenuity repüléseit.

A nagyjából 85 millió dollárból fejlesztett marshelikopter forradalmasíthatja az űrkutatást.

A NASA szerint a marshelikopterek alkalmasak lehetnek sziklafalak, barlangok és mély kráterek feltérképezésére, továbbá tudományos műszerek szállítására, valamint felderítőként segíthetik az emberek és a robotok munkáját.

Balaram kedden azt is elárulta, hogy az Ingenuityvel együtt egy apró vászondarab is a vörös bolygóra érkezett arról a motoros repülőgépről, amellyel az amerikai Wright testvérek a világon elsőként a levegőbe emelkedtek 1903. december 17-én az észak-karolinai Kitty Hawknál.

(MTI/AFP/AP)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!