Korai keresztény szerzetesek nyomaira bukkantak Egyiptomban

kopt
Az egyiptomi nyugati sivatagban talált három korai templom
Vágólapra másolva!
Három korai templomot és ezzel határos lakóhelyeket találtak a régészek Egyiptomban, amelyek közül néhányat ősi bibliai „graffitik" díszítettek. A Turisztikai és Régiségügyi Minisztérium szerint az új felfedezés bepillantást enged az ókori Egyiptom kopt templomai szerzeteseinek életébe.
Vágólapra másolva!

Egy norvég – francia régészeti csapat az egyiptomi nyugati sivatagban, Kairótól mintegy 370 kilométerre délnyugatra, Bahariya Oasis-ban kutatott, amikor felfedezte a Krisztus után negyedik – hetedik századból származó épületeket, amelyek sártéglából, bazaltkőből és faragott alapkőzetből készültek.

– mondta Oszama Talaat, a minisztérium iszlám, kopt és zsidó régészeti részlegének vezetője a LiveScience online tudományos portának.

Nem ez azonban a csapat első felfedezése a régióban. 2020-ban a régészek tizenkilenc kőből faragott kamrát, valamint egy templomot is találtak, amelyek falát a jelenlegihez hasonló művészeti alkotások díszítették.

Az egyiptomi nyugati sivatagban talált három korai templom Forrás: Egyptian Ministry of Tourism and Antiquities

– magyarázta Victor Ghica, a misszió vezetője, az MF Norvég Teológiai, Vallás- és Társadalmi Iskola ókor és az ókeresztény tanulmányok professzora. – Elemzéseink szerint ezek a falra írt szövegek Krisztus után az ötödik században keletkezhettek.

A most felfedezett lakóhelyek étkezővel és lakószobákkal is rendelkeztek, amelyeket a szerzetesek használhattak.

A helyszínen a tudósok olyan kerámia darabokat is találtak, amelyekre görög nyelvű, ősi szöveges üzeneteket írtak.

Ezek valamikor Krisztus előtt az ötödik vagy hatodik században keletkeztek. A minisztérium szerint „ezek a felfedezések rávilágítottak az első egyiptomi gyülekezetek jelenlétére ebben a régióban".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!