A PNAS tudományos folyóiratban megjelent tanulmányt az olaszországi Bolognai Egyetem és a németországi Eberhard Karls Universität Tübingen két kutatója írta, akik
az úgynevezett „klímával összefüggő sokkok" hatását vizsgálták Mezopotámiában Krisztus előtt 3100 és 1750 között.
A két tudós ezeket a kérdéseket a közgazdaságtan szemszögéből analizálta, akik egyfajta játékelméleti megközelítést alkalmaztak a negyvennégy legfontosabb mezopotámiai állam éghajlattal, illetve intézményi fejlődésével kapcsolatos, részletes adatbázis kidolgozása során.
A súlyos és hosszan tartó aszály arra késztette az elithez tartozó földtulajdonosokat, hogy politikai és tulajdonjogokat biztosítsanak a társadalom más tagjainak, akik olyan készségekkel és eszközökkel rendelkeznek, amivel vissza tudták szorítani az éghajlatváltozás okozta károkat
– magyarázta Carmine Guerriero, a Bolognai Egyetem Gazdasági Tanszékének professzora és a tanulmány egyik szerzője a Heritagedaily tudományos portálnak. – Az elit tagjai közben igyekeztek meggyőzni a nem elit tagjait arról, hogy a termények egy bizonyos részét közjavakként osszák meg.
Hozzátette: mindez végül az intézményi változásokat és az együttműködés kultúráját mozdította elő, amiben a társadalom tagjai kölcsönösen győzték meg egymást a jövőbeni közös munka iránti elkötelezettséggel kapcsolatban.
A tanulmányban három súlyos aszály igazolta ezeket a megállapításokat:
Ezzel szemben az enyhébb éghajlat időszaka elősegítette a társadalmi csoportok közti együttműködést, miközben az elit tagjainak nem kellett feladniuk vezető pozíciójukat.
Elsősorban a mezőgazdasági, gazdasági rendszerek miatt néhány fejlődő ország a mezopotámiai államokéhoz hasonló módon tapasztalta meg az éghajlatváltozás és annak politikailag releváns következményeit és hatásait
– tette hozzá Guerriero. – A kedvezőtlen éghajlattal kapcsolatos megrázkódtatások azonban elősegíthetik az általában ellentétes felek közötti együttműködést azáltal, hogy több jogot biztosítanak a nem elit tagjainak; másrészt a kedvező éghajlati viszonyok lehetővé teszik a különböző társadalmi csoportok közti közötti együttműködést a kevésbé befogadó társadalmi rendek és bizonyos mértékű kulturális felhalmozódás révén.
A tanulmány szerint ezért ebben az értelemben
két fő cél valósult meg: az együttműködés erős kultúrájának elterjesztése, valamint a befogadóbb társadalmi rendek közti véletlenszerű mozgás elkerülése.
A kutatók úgy vélik, hogy az elveszett civilizációkkal kapcsolatos események elemzése összességében is hasznos betekintést nyújthat a jelen időszakának megértéséhez és megoldásához.