Az amerikai elnök, aki mindössze 32 napot töltött hivatalában

William Henry Harrison, ) az amerikai hadsereg tisztje, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 9. elnöke

Száznyolcvan éve, 1841. április 4-én halt meg William Henry Harrison, az Egyesült Államok kilencedik elnöke, aki mindössze egy hónapig töltötte be hivatalát. Minden amerikai elnök közül Harrison töltötte a legrövidebb időt hivatalában, egész pontosan 32 napot, 12 órát és 30 percet. Ő volt az első elnök, aki hivatalában halt meg, és az első, akit a Fehér Házban ravataloztak fel. Ő volt az első elnök, akiről hivatalában készült fénykép, az utolsó, aki a függetlenségi nyilatkozat aláírása előtt született, és az egyetlen, aki orvosnak tanult.

Elfogadtatta a letelepülni vágyók földszerzését megkönnyítő törvényt

William Henry Harrison 1773. február 9-én született Virginia államban, Charles City megyében, egy előkelő ültetvényes családban. Harrison volt a hetedik és egyben legfiatalabb gyermek. A családja azonban angol gyökerekkel rendelkezett, bár az ősek már az 1630-as években letelepedtek Virginiában. Harrison így az utolsó amerikai elnöknek számít, aki nem amerikai polgárként született.

Klasszikus oktatásban részesült, tanult latinul, görögül, franciául, logikával és vitával is foglalkozott.

Apja a Kontinentális Kongresszus tagjaként egyike volt a Függetlenségi Nyilatkozat aláíróinak, majd Virginia állam kormányzója lett.

Harrison a függetlenségi háború alatt nőtt fel, otthonukat egyszer fel is dúlták a britek.

William Henry Harrison, ) az amerikai hadsereg tisztje, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 9. elnöke Forrás: Wikimedia Commons/Albert Gallatin Hoit

Történelmet hallgatott, majd Richmondban orvosnak tanult, de diplomát soha nem szerzett, mert apja halála után, mindössze 18 évesen pénz nélkül maradt.

Más választása nem lévén beállt katonának, amire apja barátja, Henry Lee kormányzó beszélte rá; hamarosan hadnagyi rangban részt vett az indiánok elleni hadjáratokban.

1793-ban "Mad Anthony" Wayne vezérőrnagy segédtábora lett, és megtanulta, hogyan vezesse át a hadsereget az amerikai határon. Részt vett a döntő győzelmben 1794. augusztus 20-én, amely lezárta az északnyugat-indiai háborút.

Harrison-portré civil ruhában, mint 1800-ban az északnyugati terület kongresszusi küldöttje Forrás: Wikimedia Commons/Rembrandt Peale

1798-as leszerelése után a mai Ohio, Indiana, Illinois, Michigan és Wisconsin államok nagy részét magában foglaló Északnyugati Terület kormányzó-helyetteseként ténykedett.

1799-ben ő képviselte a területet a washingtoni kongresszusban, ahol sikerült a letelepülni vágyók földszerzését megkönnyítő törvényt elfogadtatnia.

Néhány évig gazdálkodott

1801-ben lemondott a képviselőségről és az Ohio állam kiválása után létrejött Indiana Terület kormányzója lett. A tisztséget tizenkét éven át töltötte be, ezalatt szerződések révén megszerezte a bennszülött indiánok földjét, a nyugat felé nyomuló telepeseket katonai erővel támogatta.

Amikor az addig egymással viszálykodó indián törzsek 1811-ben Tecumseh vezetésével fellázadtak, mintegy ezer fős sereg élén ellenük vonult és a Tippecanoe folyónál legyőzte őket. Harrison rövid ideig vezérkari főnökként szolgált a Kentucky milíciában, amíg a kormány a következő évben szeptember 17-én megbízta őt az északnyugati hadsereg vezetésével. Ugyanebben az évben, a brit-amerikai háborúban,

az északnyugati hadsereg főparancsnokaként megállította a Kanadából betörő ellenséget, majd 1813 októberében az Erie-tótól északra tönkreverte őket.

Tecumseh 1915-ös ábrázolása, ami vélhetően egy 1808-as vázlatot másol Forrás: Wikimedia Commons/Owen Staples

A csatában Tecumseh is elesett, az indián ellenállás végleg megszűnt. Ezt a sarkalatos csatát a háború egyik legnagyobb amerikai győzelmének tartják, a New Orleans-i csata után. Harrison azonban nézeteltérésbe keveredett a washingtoni kormánnyal (1814-ben John Armstrong hadügyminiszter ugyanis megosztotta a hadsereg parancsnokságát), és még a háború vége előtt lemondott minden rangjáról és tisztségéről. A háború befejezése után a kongresszus kivizsgálta Harrison lemondását, és megállapította, hogy az indokolt volt:

Harrisont aranyéremben részesítették az 1812-es háború idején végzett hűséges és odaadó, sikeres szolgálataiért.

Plakát dicsérte Harrison érdemeit Forrás: Wikimedia Commons/Endicott, George

1816-tól Ohio állam képviselője volt Washingtonban, 1819-től az ohiói törvényhozás szenátora, de 1820-ban nem sikerült magát kormányzóvá választatnia. 1824-től szenátorként ült a washingtoni Kongresszusban, 1828-ban kolumbiai nagykövetté nevezték ki, de

az új elnök, Andrew Jackson a következő évben visszahívta.

A következő években gazdálkodott, és megírta emlékiratait. 1836-ban a whig párt színeiben megpályázta az elnökséget, de alulmaradt a demokrata Martin Van Burennel szemben. Az amerikai történelemben mindössze két alkalmat találhatunk, amikor egy nagy politikai párt szándékosan egynél több elnökjelöltet indított - ez volt az egyik.

Közel kétórás beiktatási beszédet mondott el

Négy évvel később, 1840-ben újra próbálkozott, és a dicső katonai múlt elegendőnek bizonyult az országot gazdasági válságba taszító elnökkel szemben. Harrison országosan csupán 150 ezer szavazattal kapott többet riválisánál, de az elektori testületben 234-en szavaztak rá, míg Van Burenre csak 60-an. Ő volt a három whig elnök közül az első, utána 1848-ban Zachary Taylor győzött, akinek 1850-ben bekövetkezett halála után alelnöke, Millard Filmore töltötte be a hivatalt.

A whig párt 1854-ben beleolvadt a republikánus pártba.

William Henry Harrisont, az Egyesült Államok 9. elnökét ábrázoló olajfestmény dagerrotípusa Forrás: Wikimedia Commons/Albert Sands Southworth

Főbb elnöki eredményei közé tartozott az országos választói koalíció létrehozása (amely megnyerte a whigek elnöki posztját), és az első whig-kabinet megválasztása. Kiegyensúlyozottá tetté a párt több frakcióját, és felkészült a whigek kiterjedt törvényhozási menetrendjének elfogadására.

Az azonban soha nem derült ki, hogy Harrison hivatalában mire lett volna képes. A kemény pionírként viselkedő új elnök 1841. március 4-én a rendkívül hideg és szeles idő ellenére sem volt hajlandó kabátot venni, amikor az amerikai történelem leghosszabb, közel kétórás beiktatási beszédét mondta el a didergő tömegnek.

A ceremónia alatt megfázott, tüdőgyulladást kapott,

és az orvosok minden erőfeszítése ellenére (kezelték többek között ricinusolajjal, ópiummal, vazelinnel és farkasalmával) egy hónappal később, 1841. április 4-én meghalt. Az elnök halálát követően 30 napos gyászidő kezdődött. A Fehér Ház különféle nyilvános szertartásoknak adott otthont, az európai királyi temetési gyakorlatok mintájára. Halála azonban rövid alkotmányos válságot váltott ki az elnökség utódlásával kapcsolatban.

Az unokájából is elnök lett

Minden amerikai elnök közül Harrison töltötte a legrövidebb időt hivatalában, egész pontosan 32 napot, 12 órát és 30 percet. Ő volt az első elnök, aki hivatalában halt meg, és az első, akit a Fehér Házban ravataloztak fel. Ő volt az első elnök, akiről hivatalában készült fénykép, az utolsó, aki a függetlenségi nyilatkozat aláírása előtt született, és az egyetlen, aki orvosnak tanult. Emellett ő az egyetlen elnök, akinek unokájából is elnök lett,

Benjamin Harrison 1889 és 1893 között az Egyesült Államok 23. elnöke volt.

William Henry Harrison halála 1841. április 4-e Forrás: Library Of Congress

Harrison huszonkét évesen nősült meg. Választottjának apja, egy tekintélyes bíró kikosarazta a fiatal és nincstelen kérőt, aki ezután megszöktette szerelmét. Feleségével tíz gyermekük született, de csak négyen érték meg apjuk beiktatási ceremóniáját, és csak ketten éltek negyven évnél tovább.

Mivel Harrison szinte egy fillér nélkül halt meg, a Kongresszus nyugdíjat szavazott meg özvegyének, aki huszonhárom évvel élte túl férjét, és nyolcvannyolc éves korában halt meg.

William Henry Harrisont William W. Freehling történész "az északnyugati területek felső középnyugativá válásának legmeghatározóbb alakjának nevezi".

(MTVA Sajtóarchívum, Origó)