Nem volt zökkenőmentes a NASA Mars-helikopterének hatodik útja

Vágólapra másolva!
Időzítési navigációs hiba miatt nehezen volt kormányozható, ide-oda billegett a NASA Mars-helikoptere hatodik útján.
Vágólapra másolva!

Az Ingeniuty nevű minihelikopter irányításával ez volt az első nagyobb probléma azóta, hogy múlt hónapban megkezdte repüléseit a Marson. A kicsiny járművet sikerült biztonságban talajra tenni. A hiba kijavításán több napot dolgoztak a szakemberek - közölte a NASA bolygókutató központja, a Jet Propulsion Laboratory.

A bajok egy perccel a helikopter múlt szombati felszállása után keletkeztek, amikor már 10 méter magasban volt.

A fedélzeti kamera nem regisztrálta a navigációs rendszerben az általa rögzített számos felvétel egyikét, ezáltal kiiktatta az időzítési kapcsolódási rendet és megzavarta a járművet a helyzetét illetően.

Forrás: AFP/Handout

A helikopter előre és hátra billeget mintegy 20 fokot dőlve, és energiafogyasztási zavarok léptek fel - közölte Havard Grip, a helikopter földi főpilótája. A stabilitás biztosítására beépített biztonsági rendszer működésbe lépett. A helikopter öt méterre a kijelölt leszállási helyétől landolt - tette hozzá.

Az ultrakönnyű helikopter a Perseverance marsjáróhoz erősítve érkezett meg a Marsra február 18-án. A drón április 3-án vált le a roverről a tesztrepülések számára kijelölt 10x10 méteres területen, a Wright Brothers Field névre keresztelt "űrrepülőtéren".

A Perseverance marsjáró feladata olyan kőzetmintákat gyűjteni, amelyek a földi értelemben vett élet nyomaira utalhatnak a bolygó múltjából. Ezalatt azokra az adatokra és felvételekre fog támaszkodni, amelyeket a helikopter gyűjtött és készített.

(MTI/AP)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!