A magyar szöcskeegér két elkülönülő alfaja napjainkban már csak a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet néhány pontján és a Kolozsvár melletti gyepeken él. Jelen tudásunk szerint ez az állat ritkábbnak tekinthető, mint a mindenki által jól ismert és közkedvelt óriáspanda (Ailuropoda melanoleuca)! Épp ezért hatalmas felelőssége van az itt tevékenykedő kutatóknak és természetvédelmi szakembereknek, hogy ne jusson ez az aranyos rágcsáló az óriásalka (Pinguinus impennis) vagy éppen a vándorgalamb (Ectopistes migratorius) sorsára. A megőrzésük viszont nem lehetséges anélkül, hogy ne ismernénk a faj életmódját, populációjának méretét, a genetikai jellemzőit, valamint az elterjedését. A magyar szöcskeegér fokozottan védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 1 millió forint, az IUCN listáján a veszélyeztetett fajok között szerepel.
A 2021-es tavaszi kutatóhetet, a hideg és csapadékos időjárási körülmények miatt a Bükki Nemzeti Parkank tervezettnél később, május közepén sikerült megvalósítanink, bár az időjárás ekkor sem volt optimálisnak nevezhető. Még szerencse, hogy a kutatók a Batúz-tanya Természetvédelmi Kezelési Központ dolgozóinak vendégszeretetét élvezhették, és nem a szabad ég alatt, sátraikban ücsörögve kellett várniuk az esőzések végét. Ám egy kis égi áldás nem szeghette a lelkes csapat kedvét, így végül 5 helyszínen, több mint 250 leásott élvefogó csapdával folyt az állatok keresése.
A már korábban is ismert három élőhelyfoltból kettőn, míg az újonnan próbált két területből az egyiken sikerült megfogniuk az állatot. Ráadásul az új helyszínen rögtön két hím egyed is a csapdáikba került. (A 3 átcsapdázott éjszaka alatt összesen 8 példányt sikerült fogniuk.)
Így hazánkban most már nem „csak" Mezőnagymihály, Mezőcsát, Tiszadorogma, Gelej és Szentistván lakosai mondhatják el, hogy a településeik közigazgatási határain belül előfordul ez a faj, hanem Mezőkeresztes polgárai is büszkélkedhetnek ennek a ritkaságnak a jelenlétével.
Érdekes, ám tavasszal megszokott jelenség, hogy ugyan nagyszámú élvefogó csapdát helyeztek ki, ennek ellenére szöcskeegereken kívül alig találtak bennük más állatot. Csak néhány fürge gyíkkal (Lacerta agilis), futrinkával, gyalogcincérrel és cickánnyal találkoztak, az ősszel tömegesen fogott mezei pockok (Microtus arvalis) most egy egyeddel sem képviseltették magukat. Ez alapján az egyszeri kutató azt is gondolhatná, hogy a magyar szöcskeegér a terület domináns rágcsálófaja, pedig mi sem áll távolabb a valóságtól. További váratlan, egyszersmind kellemes meglepetés volt,
hogy a potenciálisan szöcskeegeres területek felkeresése közben ráakadtak a fokozottan védett debreceni torma (Armoracia macrocarpa) egy eddig ismeretlen, pusztai állományára is.
Ez a pár nap arra is kiváló volt, hogy a kutatásban résztvevők megoszthatták egymással a „sicistás" tapasztalataikat, benyomásaikat, elméleteiket, valamint egy nagyon érdekes és informatív előadást is meghallgathattak a borsodi-mezőségi szöcskeegér-populáció genetikai vizsgálatainak eredményeiről. A végkövetkeztetés a fajjal kapcsolatban az volt, hogy a vizsgálati eredmények alapján
A tudomány által legújabban elfogadottan magyar szöcskeegérnek nevezett kisemlősünk neve egyben arra is utal, hogy jelen tudásunk szerint a világon gyakorlatilag csak hazánkban, azon belül is a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-borsodi Tájegységben él az a pár száz, esetleg ezer példány belőle.
A magyar szöcskeegér kutatása és megőrzése a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. együttműködésében, az Európai Unió LIFE Programjának, a LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018) projektnek a támogatásával valósul meg.
(Forrás: Bükki emzeti Park Igazgatóság)
Az alábbi videón gy szöcskeegér látható. A szöcskeegér szabadon engedése (Videó: Balázsi Péter)