Rekordgyorsasággal húzódott vissza a tengeri jég

Északi-sark
Északi-sark.
Vágólapra másolva!
A feljegyzések kezdete óta soha nem húzódott vissza olyan gyorsan a tengeri jég az Északi-sarkvidéken, mint a Polarstern német kutató hajó egy évig tartó Mosaic nevű expedíciója idején.
Vágólapra másolva!

A tengeri jég kiterjedése 2020 nyarán csak fele akkora volt, mint évtizedekkel ezelőtt - közölte kedden Markus Rex, az Alfred-Wegener Intézet szervezte expedíció vezetője sajtótájékoztatón, amelyen megvonták a múlt év októberében véget ért expedíció mérlegét.

A visszafordíthatatlan globális felmelegedés fordulópontjához érkezhettünk.

- hangoztatta Markus Rex.

Húsz ország mintegy 300 kutatója indult a Mosaic expedícióra a Polarstern fedélzetén 2019. szeptember 20-án. A kutatóhajó csaknem tíz hónapon keresztül sodródott a Jeges-tengeren egy jégtáblába fagyva, az útvonalat és a sebességet a szél és az áramlatok által hajtott jégtábla sodródása határozta meg. A kutatók így mérni és dokumentálni tudták a jég teljes ciklusát fagyástól olvadásig.

A 140 millió eurós költségvetésű kutatás mintegy 150 terrabájtnyi adatot gyűjtött és több mint ezer jégmintát.

Forrás: pexels.com

A térségben a jég fele olyan vastag volt, hőmérsékletet 10 Celsius-fokkal magasabb, mint amelyet az 1890-es években mért a Fram nevű hajó a norvég Fridtjof Nansen vezetésével - közölték a kutatók.
A kisebb tengeri jégfelület miatt az óceán képes volt nyáron több hőt elnyelni, ezért a jégtáblák kialakulása ősszel a szokásosnál jóval lassúbb volt.

Stefanie Arndt tengerijég fizikus fájdalmasnak nevezte azt, hogy valószínűleg "mi lehetünk az utolsó generáció, amelynek nyáron tengeri jég által fedett Északi-sarkról van élménye".

A jégből és hóból vett minták az óceánokra, a légkörre, az ökoszisztémára vonatkozó új információkat jelenthetnek a tudósok számára.

(MTI/dpa/AFP)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!