Az elmélet ellentétben áll Izland és az észak-atlanti térség kialakulásával kapcsolatos, korábbi elképzelésekkel, de a kutatók szerint az elméletük megmagyarázhatja mind a sziget geológiai jellemzőit az óceán fenekén, illetve azt is, hogy miért annyival vastagabb a Föld kérge Izland alatt, mint máshol.
Az eddig gyűjtött bizonyítékok alapján a kutatásban nem közreműködő külső szakértők azonban egyelőre kételkednek abban, hogy a „régi Izland" létezett volna.
Ha a geológiai tanulmányok a kétkedőkkel szemben igazolni tudják az új elméletet, akkor az elsüllyedt kontinens radikális elképzelése hatással lehet a tengerfenék alatt talált fűtő- és tüzelőanyagok tulajdonjogára,
amelyek a nemzetközi jog szerint egy olyan országhoz tartoznak, amelynek a kontinentális kérge igencsak messzire nyúlik.
Az a régió, amelynek a kontinentális részét ma Izland alatt látjuk, Grönlandtól Skandináviáig terjedt
– mondta Gillian Foulger, az Egyesült Királyság Durham Egyetemének geofizikai emeritus professzora, az „Izland" című könyv vezető szerzője a LiveScience online tudományos portálnak, amely leírja az új elméletet. – Nyugaton és keleten egy része most a víz felszíne alá süllyedt, de még mindig a kelleténél magasabban áll; ha a tengerszint 600 méterrel csökkenne, akkor sokkal több szárazföldet láthatnánk.
Foulger szerint az észak-atlanti régió egykor teljesen száraz terület volt, amely a 335 millió és 175 millió évvel ezelőtti Pangea szuperkontinens részét alkotta.
A geológusok régóta úgy gondolják, hogy az Atlanti-óceán északi részének medencéje a Pangea 200 millió évvel ezelőtti darabokra törése idején keletkezett.
Ehhez képest Izland körülbelül 60 millió évvel ezelőtt alakult ki az óceán közepéhez közeli vulkánok felett.
Foulger és szerzőtársai azonban most más elméletet fogalmaztak meg: szerintük az óceánok nagyjából Izland déli és északi részén alakultak ki és nem nyugaton vagy keleten, amikor Pangea mintegy 180 millió évvel ezelőtt kezdett darabokra törni a jura korban. A geológusok új elmélete szerint a nyugati és keleti területek továbbra is kapcsolódnak a mai Grönlandhoz és Skandináviához.
Az embereknek van egy nagyon leegyszerűsített elképzelésük arról, hogy a tektonikus lemez olyan, mint egy tányér: csak kettéhasad és máris elmozdul
– mutatott rá Foulger. – De ezt leginkább egy pizzához hasonlíthatnánk vagy egy olyan műalkotáshoz, amely különböző anyagokból készült; némi szövet itt, és néhány kerámia ott, így a különböző részek különböző erősségűek.
Az új elmélet szerint tehát Pangea nem szakadt szét „tisztán", ezért Izland „elveszett kontinensén" egy megszakítatlan, száraz, legalább 300 kilométer széles sáv maradt, amely körülbelül 10 millió évvel ezelőtt még a hullámok felett volt látható. A szakemberek úgy gondolják, hogy végül elsüllyedt a „régi Izland" keleti és nyugati vége is, ezért maradt „csak" a ma is látható Izland.
A geológusok szerint az elmélet megmagyarázná, miért olyan vastagok (mintegy 40 kilométeresek) a kéregkőzetek a modern Izland alatt, nem pedig körülbelül 8 kilométeresek, ahogy az várható lenne.
Amikor figyelembe vettük annak lehetőségét, hogy ez a vastag kéreg kontinentális, az adataink hirtelen minden értelmet nyertek
– magyarázta Foulger. – Ebből rögtön rájöttünk, hogy a kontinentális régió sokkal nagyobb, mint maga Izland és valahol ott lehet a tenger alatt egy rejtett kontinens.
Foulger és munkatársai úgy vélik, hogy a „régi Izland" egykor Grönland és Skandinávia között több mint 600 ezer négyzetkilométer szárazföldön húzódott, ami egy Texasnál csak valamivel kisebb terület.
Ma Izland mérete körülbelül 103 ezer négyzetkilométer.
Az új elmélet szerint a mai Nagy-Britannia és Írország nyugati részén is létezhet egy hasonló méretű, szomszédos régió, amely „Nagy-Izlandot" alkotja, ám ez szintén hullámsírba süllyedt évmilliókkal ezelőtt.
A fosszilis bizonyítékok azt mutatták, hogy egyes, magvak hullajtásával szaporodó növények Grönlandon és Skandináviában is azonosak. Ez a megállapítás megerősíti a szerzők szerint azt az elképzelést, hogy egykor a száraz területek széles sávja kötötte össze a két régiót. A geológusok azonban nem ismerik az elveszett kontinensen élő állatok fosszilis bizonyítékait.
Philip Steinberg földrajztudós, a Durham Egyetem Határkutatási Központjának igazgatója szerint az Izlanddal kapcsolatos,
új elmélet hatással lehet a tengerfenék alatti fosszilis tüzelőanyagok tulajdonjogára is.
A nemzetközi jog értelmében az országok igényelhetik ezeket a fosszilis tüzelőanyagokat, ha a bizonyítékok azt mutatják, hogy az erőforrások az adott ország kontinentális talapzata alatt találhatók: ez a tengerfenék viszonylag sekély régiója, amely több száz kilométert is jelenthet a partokon túl.
Steinberg nem vett részt az izlandi kutatásban, de megjegyezte, hogy a világ országai nagy összegeket költenek geológiai kutatásokra, amelyek lehetővé tehetik számukra, hogy kizárólagos ásványi jogokra hivatkozhassanak.
A Foulger professzoréhoz hasonló kutatások arra kényszerítenek minket, hogy újragondoljuk a tengerfenék és a kontinentális geológia kapcsolatát, mert azok messzemenő hatást gyakorolhatnak azokra az országokra, amelyek megpróbálják meghatározni, hogy a tengerfenék mely területei felett vannak kizárólagos jogaik
– közölte Steinberg.
A „régi Izland" új koncepciója azonban számos tudós szerint ellentétes az észak-atlanti térség kialakulásának korábbi elméleteivel, ezért több neves geológus és geofizikus kritizálja ezt az elképzelést.
Ellentétben például Zélandia elsüllyedt kontinensével, amelyről a geológusok megállapították, hogy nagyrészt a tengerszint alatt fekvő kontinenstöredék a Csendes-óceán délnyugati részén, miután 60-85 millió éve szakadt el Ausztráliától, az észak-atlanti régióban nem volt elegendő kontinentális kéreganyag egy „régi Izland" kialakulásához
– mondta Ian Dalziel, az Austini Texasi Egyetem geológusa, aki a múlt hónapban elnyerte a Penrose-érmet az eltűnt szuperkontinensekről szóló munkájáért.
Más geofizikusok is „merész állításnak" nevezték az elméletet, például a régió tengerfenékének mágneses felmérései miatt.
A tudósok egy dologban azonban egyetértenek: az új, koncepcionális nézet jó kiindulópont lehet a jövőbeli vitákhoz, és a több és relevánsabb adatgyűjtéshez.