Kacsasejtekből laboratóriumban készül a jövő libamája

libamáj
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Kacsasejtekből alkot libamájat laboratóriumban egy párizsi startup cég.
Vágólapra másolva!

"Be akarjuk bizonyítani, hogy a laboratóriumban előállított hús nem korlátozódik a hamburgerekre, hanem gasztronómiai termékeket is elő lehet állítani" - mondta Nicolas Morin-Forest, Gourmey nevű cég három alapítójának egyike.

A vállalkozás ebben a hónapban 10 millió dollárt kapott európai és amerikai befektetőktől termékük tökéletesítésére. "Szükség van a hagyományos libamáj alternatívájára, meg kell újulnia ennek az ellentmondásos terméknek" - tette hozzá.

Kaliforniában évekkel ezelőtt betiltották a libamájat, a francia konyha különlegességét, amelyhez elengedhetetlen az állatok tömése. New Yorkban hasonló lépésére készülnek. Nagy-Britanniában is betiltották az állatok tömését, és a libamáj árusításának tilalmát is mérlegelik. Az Európai Parlament múlt hónapban tett javaslatot a libák, kacsák tömésének tilalmára.

Egy egyetemi kutatólaboratóriumban a Gourmay két éve fejleszti a mesterséges libamáj elkészítésének technológiáját. A cég alapítói között van Antoine Davydoff sejtbiológus és Victor Sayous molekuláris biológus, a cégnek ma már mintegy 20 munkatársa van.

- mondta Sayous. "Karácsonykor felszolgáltam családomnak pirítóson együtt a hagyományos libamájjal, de nem mondtuk meg nekik, mit esznek. Néhányan el voltak ragadtatva, nem vették észre a különbséget" - tette hozzá.

Illusztráció Forrás: foodcollection via AFP

A recept megtermékenyített kacsatojásból kivont sejtekkel kezdődik, amelyeket egy alumínium tenyésztőtartályba helyeznek, ahol 37 Celsius-fokon tartott tápoldat van. Ahogy a sejtek osztódnak és megsokszorozódnak, a tápanyag elősegíti a májsejtek növekedését, és két-három hét alatt létrejön a libamáj. Kevés növényi zsírt adnak hozzá, hogy elérjék a krámes állagát. A kutatók séfek segítségével "finomhangolják" az eredményt.

- mondta Nicolas Morin-Forest, a cég harmadik alapítója.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!