Az északi vagy kis tavibékák (Pelophylax lessonae) utolsó példányai a Norfolki Vadvédelmi Alaphoz (NWT) tartozó Thompson Common területén lévő ősi úgynevezett pingók (föld takarta jégből álló halmok) tavacskáiban éltek, a kétéltűek és hüllők védelmével foglalkozó brit szervezet (Amphibian and Reptile Conservation - ARC) igazgatója, Jim Foster szerint a békafaj szaporodását idővel lehetetlenné tette a vízszint csökkenése.
A területen azonban a tavak ma már tovább képesek megtartani a vizet, egyes területekről pedig eltávolították a fákat, mivel a tavibékák nagyon szeretik a napsütést. "Ez azt jelenti, hogy visszafordítható a kihalásuk, ami nem gyakran mondható el az állatokról" - emelte ki a szakértő.
Miután az 1990-es években a faj kihalt Angliában, rengeteg kutatást végeztek annak kiderítésére, mi okozta ezt, és mit lehet tenni annak érdekében, hogy visszatérjenek. Ekkor született meg a terv, hogy a svéd kormány engedélyével onnan szállítsanak be állatokat, és szabadon engedjék őket az első helyszínen 2005-ben. A Norfolkban lévő "X-helyszín" pontos helyét titokban tartották, hogy biztosítsák zavartalanságát.
Évente mintegy 30 felnőtt állatot szállítottak ide Svédországból 2005 és 2008 között. Ezen állatok ivadékaiból hoztak létre egy második populációt a Thompson Common területén, ott, ahol kihalásuk előtt utoljára láttak egyedeket. Több mint ezer fogságban nevelt ebihalat engedtek itt szabadon az elmúlt négy évben, a projekt ebben a hónapban zárult.
Foster elmondása szerint a cél, hogy a békák önállóak legyenek. Az állatok már láthatóak a Thompson Commonba látogatók számára bejárható helyeken is.
A kis tavibéka nagyon különbözik a gyepi békától (Rana temporaria), amely az Angliában élő másik őshonos békafaj. Felületesen nézve nagyon hasonlónak tűnhet, de közelebbről látható, hogy a tavibékának mindig egy világos sárga vagy zöld csík fut a hátán. A tavibéka ráadásul jóval kevesebb petét rak, emiatt sokkal sebezhetőbb. Míg a gyepi béka egyszerre mintegy 2000 petét rak, a tavibéka mindössze 500-at.
(MTI/dpa)