A sír tisztításakor a szakemberek összesen száznegyven darab, borostyánszínű ékszert fedeztek fel. Ezekhez hasonlókra korábban csak a Balti-tenger keleti részén találtak példát. A temetkezési helyen rejtőző ékszerek gombokból, medálokból és különböző kovakő elemekből álltak.
A borostyánsárga ékszereket lefelé helyezve, sorba rendezték, és az elhunyt fölé helyezett bőrborításba varrták, míg a gödör szélei mentén borostyánsárga díszítéseket helyeztek el, amelyek két szintet alkottak.
A régészek összehasonlították az hasonlóságot a Balti-tenger keleti részén található helyek borostyánkő díszítéseivel és arra jutottak, hogy a temetés valamikor Krisztus előtt 3400 körül történhetett, a kőrézkorban vagy rézkorban, amely átmenetet képzett a neolitikum és a bronzkor között.
A HeritageDaily online tudományos portál szerint ebben az időszakban a fém- és kőbányászat különösen fejlett volt egyes területeken, ezeknek az anyagoknak az értékes árukká történő feldolgozásával együtt.
A balti régióban található a legnagyobb ismert borostyánkő, amely balti borostyán, a szukcinit megkövesedett harmadidőszaki fenyőgyanta.
A kő 44 millió évvel korábbról, az eocén korszakból származik; színe, természetes szépsége, valamint a polírozás révén bonyolult formákká alakításának köszönhetően igen értékesnek számított.
A temetkezési hely mellett balták és bárdok készítésére szolgáló műhelyeket fedeztek fel, ezeket jelenleg az egyetemi kutatók vizsgálják. A tudósok elmélete szerint
az elhunyt a kelet-balti államok egyik kereskedője lehetett, aki az Onega-tó nyugati partjára érkezett, hogy baltákat szerezzen be, borostyánért cserébe.
Ez ősi kereskedelmi kapcsolatokra utalhat a mai finn-orosz határtól délkeletre található Karélia lakói és a Balti-tenger déli partvidékén élő törzsek között.