Hetven éve halt meg William Hearst amerikai sajtócézár

William Hearst újságcikkeivel szította a közhangulatot

Hetven éve, 1951. augusztus 14-én halt meg William Randolph Hearst amerikai sajtómágnás, a bulvársajtó "úttörője", a magyar származású Joseph Pulitzer nagy vetélytársa, a 19-20. század fordulójának egyik legbefolyásosabb amerikai személyisége.

Sörivó versenyeket is szponzorált

William Randolph Hearst 1863. április 29-én született San Franciscóban. Kalandos életű apja aranyásóként kezdte, aztán bányatulajdonos és milliomos lett, és pályafutását az Egyesült Államok szenátoraként fejezte be. Fia a legjobb neveltetésben részesült, aki

a patinás Harvardra járt, ahol szerkesztette az egyetemi újságot és bedolgozott későbbi nagy vetélytársa, Pulitzer lapjainak.

William Randolph Hearst I (San Francisco, 1863. április 29. – 1951. augusztus 14.) amerikai üzletember, sajtómágnás Forrás: Wikimedia Commons/James Edward Purdy

Professzorai azonban zokon vették, hogy sörivó versenyeket szponzorált az intézménynek helyt adó városka főterén, majd amikor olyan díszes kivitelű éjjeliedényekkel lepte meg őket, amelyekre még nevüket is bevésette, eltanácsolták az intézményből.

A pénzzel és ambícióval bőségesen ellátott, alig 23 éves Hearst 1887-ben megkapta apjától a gyengélkedő San Francisco Examiner című lapot, ő pedig a legjobb fizetésekért a legjobb újságírókat szerződtette,

valós és kitalált korrupciós ügyeket leplezett le, a közönség szinte minden nap olvashatott egy-egy botrányról. A példányszám már az első évben megkétszereződött, és nem sokkal később a lap már uralta a helyi piacot.

A példányszám egy év múlva már egymillió fölött járt

Hasonló receptet követett, amikor 1895-ben megvette az alig hetvenezer példányban megjelenő, korábban Pulitzer érdekeltségébe tartozó The New York Morning Journalt. Magasabb fizetésért egy egész szerkesztőséget csábított át Pulitzertől, a lap árát levitte egy centre és délutáni kiadást is megjelentetett.

A példányszám egy év múlva már egymillió fölött járt, Hearst Pulitzer legnagyobb vetélytársává lépett elő.

Az amerikai sajtó következő évtizedét kettejük nem túl nemes eszközökkel folytatott versengése határozta meg, a szenzációhajhász sajtócézároknak vélhetőleg szerepük volt az 1898-as spanyol-amerikai háború kirobbantásában is.

Balról jobbra: Hearst, Robert Vignola és Arthur Brisbane New Yorkban Forrás: Wikimedia Commons/Internet Archive

A legenda szerint Hearst nem sokkal a fegyverek eldördülése előtt egy festőművészt küldött a puskaporszagú Kubába,

aki azt sürgönyözte vissza: "itt csend van, nem lesz háború". Postafordultával jött a válasz: "Maradjon, kérem. Ön szállítja a képeket, én a háborút" – és az ki is tört.

Tulajdonában voltak a vezető chicagói, bostoni és San Franciscó-i lapok

William Randolph Hearst és Pulitzer lapjaiban mindenki megtalálta, amit keresett: oknyomozó újságírást, magas színvonalú vezércikket, de áltudományos írásokat, gyilkosságot, botrányt, felfújt, féligazságokon alapuló vagy csak kitalált szenzációkat is. Persze ez utóbbiak voltak túlsúlyban, így született az elítélő "sárga sajtó" kifejezés, mert a lapokat a jobb eladhatóság érdekében rikító sárga papírra nyomták.

Maga Hearst így fogalmazta meg a bulvársajtó alapgondolatát: "a hír az, amit valaki nagyon nem szeretne nyomtatásban látni".

Karikatúra jelent meg róla a "Harper's Weekly"-ben 1906-ban Forrás: Wikimedia Common/WA Rogers

A 20. század elejére már Hearst tulajdonában voltak a vezető chicagói, bostoni és San Franciscó-i lapok, az 1920-as években az amerikai lakosság egyharmadához jutottak el kiadványai. 1910 körül hírügynökséget alapított, ebből nőtt ki a későbbi UPI, kezében volt egyebek között a nőknek szóló Cosmopolitan, a Harper's Bazaar divatlap, sőt a filmszakmában is voltak érdekeltségei.

A közvéleményre gyakorolt befolyását felhasználva a politikai pályával is megpróbálkozott.

1902-ben és 1904-ben demokrata színekben bejutott a képviselőházba, de hiába vetette be teljes sajtógépezetét, költött vagyonokat kampányaira, sem New York polgármesteri, sem New York állam kormányzói székét, sem az elnökjelöltséget nem sikerült megszereznie.

Személyesen interjúvolta meg Berlinben Adolf Hitlert

A harmincas évek nagy gazdasági válsága őt is súlyosan érintette, érdekeltségeinek egy részét el kellett adnia. Tekintélyét az is rombolta, hogy keményen támadta az egyszerű emberek körében népszerű Roosevelt elnököt, 1934-ben személyesen interjúvolta meg Berlinben Adolf Hitlert, s ellenezte az Egyesült Államok belépését a második világháborúba.

1903-ban elvett egy showgirlt, akitől öt fia született, és mindegyikük a médiaüzletben boldogult.

William Hearst újságcikkeivel szította a közhangulatot Forrás: Wikimedia Commons/Harris & Ewing, photographer

A házasság megromlása után, 1926-tól egy másik táncosnővel kezdett élete végéig tartó kapcsolatot. Kaliforniai birtokán három évtized alatt 50 millió dollárért épített a kisgyermekkorában Európában látottakra hasonlító luxuskastélyt, amelyben a politikai és kulturális élet számos nagysága megfordult, s megcsodálhatták a sajtócézár hatalmas műkincsgyűjteményét.

William Randolph Hearst 88 évesen, 1951. augusztus 14-én halt meg kaliforniai birtokán.

Az ő életén alapult Orson Welles Aranypolgár című alkotása, amelyet sokan minden idők egyik legjobb filmjének tartanak. Hearst minden befolyását és pénzét latba vetette, hogy az őt nem túl előnyös színben feltüntető film ne készüljön el, illetve azt ne mutassák be. E téren nem járt sikerrel, de a filmet a kasszáknál megbuktatta, súlyos csapást mérve Welles karrierjére.

(MTVA Sajtóarchívum)