Benyói és urbanói Benyovszky Móric a Nyitra megyei Verbón (ma Vrbové, Szlovákia) jött a világra, egyes források születési évét 1746-ra teszik. Lovassági tábornok apja nyomdokait követve 14 évesen lépett kezdett katonáskodni, és részt vett a poroszok elleni hétéves háborúban (1756-1763).
Amíg ő távol hadakozott, rokonai kiforgatták vagyonából, és amikor a heves vérmérsékletű Benyovszky hazatérve fegyverrel próbálta jussát visszaszerezni, Mária Terézia száműzte birodalmából.
Hollandiai és németországi útjain kitanulta a hajózást és a hajókészítést, majd Lengyelországban élő nagybátyja meghívására annak birtokán telepedett le és megnősült. 1768-ban csatlakozott a Nagy Katalin orosz cárnő által trónra segített, a lengyel nemesség „arany szabadságát" megtörni akaró II. (Poniatowski) Szaniszló Ágost király ellen alakult bari konföderációhoz.
A felkelők seregében ezredesi, majd tábornoki rangot elérő Benyovszky 1769. május 20-án sebesülten a kozákok fogságába esett.
Az oroszországi, kazanyi rabságból megszökött, de elfogták és immár Szibériába, a kamcsatkai Bolsereck telepre deportálták. Az egy évig tartó, gyalog megtett út során kezdte írni naplóját. A művelt és megnyerő Benyovszky elnyerte a helyi kormányzó bizalmát és lányának - akit németre és franciára tanított - szívét, Afanaszját feleségül is vette.
Viszonylagos szabadságát kihasználva 1771 májusában lázadást szított és 96 társával egy elfoglalt hajóval elmenekült, ezt megelőzően kiadott kiáltványuk mintául szolgált a későbbi oroszországi forradalmi mozgalmak számára.
Amikor a jeges tengeren lázadás tört ki ellene, erővel és diplomáciai tehetségével lett úrrá a helyzeten. A szökevények a Kamcsatkai-félszigetet megkerülve eljutottak a Bering-szorosig, ahol a jégzajlás miatt vissza kellett forduljanak. Cook kapitányt hét évvel megelőzve, Alaszka partjait és az Aleut-szigeteket érintve eljutottak Japánba, onnan Formosára (a mai Tajvanra), majd Makaón állapodtak meg, itt halt meg a velük tartó Afanaszja.
Benyovszky a hajó eladásából szerzett pénzen 1772-ben Franciaországba hajózott.
Sikerült kieszközölnie egy kihallgatást XV. Lajos királytól, aki meggyőzött, hogy ő képes a franciák által régen kiszemelt, stratégiai jelentőségű Madagaszkáron gyarmatot létrehozni. Kétszázötven emberével 1774 februárjában szállt partra, s megalapította a „fővárost", a király tiszteletére elnevezett Louisbourg telepét. Jelentősen hozzájárult a sziget belső területeinek megismeréséhez, utat épített, mocsarakat csapolt le.
Elbeszélése szerint a malgasokat megtanította írni-olvasni, és bár fényűző életet élt, emberséges bánásmódjával annyira megnyerte őket, hogy 1776-ban (legalábbis Benyovszky szerint) ampanszakabévá, királlyá választották.
A valóság ennél jóval prózaibb, királlyá szinte biztosan nem választották, az általa létrehozott telepek nem fejlődtek, a kísérlet megbukott.
Párizsba visszatérve kegyvesztetté vált, amit ő irigyei, elsősorban a vele személyes ellentétben lévő mauritiusi kormányzó áskálódásának tulajdonított, és lemondott. Mária Terézia kegyelmével élve hazatért Magyarországra, részt vett a bajor örökösödési háborúban, érdemeiért 1778-ban gróffá emelték (a címet már korábban is használta).
Amikor a háború 1779-ben lezárult, a nyughatatlan gróf áthajózott Amerikába,
ahol a függetlenségi háború lengyel hőse, Pulaski tábornok oldalán harcolt, s annak halála után sikertelenül próbálta meg átvenni a lengyel légió vezetését. Újfent hazatérve terveket dolgozott ki a magyarországi vízi és szárazföldi közlekedés, a fiumei kikötő fejlesztésére, de támogatók helyett csak adósságokat sikerült gyűjtenie. 1781-ben ismét a tengerentúlra hajózott, felajánlotta az amerikai kormánynak, hogy idegenlégiót szervez, de ezt a javaslatát is elutasították.
A madagaszkári vállalkozás támogatására azonban sikerült baltimore-i kereskedőket megnyernie.
Az általuk felszerelt hajóval 1785 júliusában szállt partra, s egy francia erőd elfoglalása után Angontsy közelében felépítette Mauritania erődjét. A feldühödött franciák büntetőexpedíciót indítottak ellene, Benyovszky az összecsapásban esett el 1786. május 23-án, s erődje tövében temették el.
Ismertségét nem sokkal halála előtt befejezett, francia nyelvű önéletrajzának köszönheti, bár az abban leírt kalandok hitelessége legalábbis vitatható. A könyv hatalmas siker lett, számos nyelven kiadták, először 1790-ben Londonban angolul, ennek alapján született 1888-ban Jókai életrajza. Benyovszky az egyik legnagyobb magyar hajósnak számít, ő írta le először a St. Lawrence-sziget őslakóit és Okinavát, adott részletes beszámolót Formosáról.
Jó megfigyelőképessége, műveltsége révén sok értékes anyagot rögzített, de földrajzi helymeghatározásai sokszor pontatlanok.
Rövid, kalandos életét könyvben, filmben, operában, Vivát, Benyovszky! címmel magyar-csehszlovák tévésorozatban és nemrégiben musical formájában is feldolgozták. Az osztrák Kotzebue által kamcsatkai szökéséről írt dráma arról emlékezetes, hogy az 1814. október 19-i baltimore-i előadás előtt énekelték először nyilvánosan az amerikai himnuszt. Benyovszkyt három nemzet, a magyar, a szlovák és a lengyel is magáénak tudja,
2003-ban magyar expedíció állított neki szobrot és emléktáblát Madagaszkáron.
Születésének 280. és halálának 235. évfordulóját, 2021-et Benyovszky-emlékévvé nyilvánították, idén júliusban eddig soha nem publikált, vele kapcsolatos dokumentumok érkeztek a Magyar Nemzeti Levéltárba.
(MTVA Sajtóarchívum)