Az idei texasi hideg krízis az olvadó Jeges-tenger jegével áll kapcsolatban

extrém hideg
A térkép az északi-sarki légtömeggel kapcsolatba hozott extrém hideget mutatja sötét kék színnel jelölve, ahol a hőméséklet -35 Celsius-fok. Goddard Earth Observing System/NASA
Vágólapra másolva!
Az extrém hideghullámot, ami emberek millióit hagyta áram nélkül múlt télen, úgy tűnik, hogy valószínűleg a több ezer kilométerrel arrébb lévő Jeges-tenger jegének olvadása okozta, sugallja egy kutatás.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évtized során bizonyítékok gyűltek/épültek söösze annak a kontraintuitív ötletnek az alátámasztására, hogy az utbbi idők hideg telei közül néhány, közepes hosszúságikörön Észak-amerikában és Eurázsiában azzal áll összefüggésben, hogy az Északi-sark gyorsabban melegszik, mint a világ többi része, a klímaváltozás következtében.

Ez a kapcsolat még nincs teljesen megalapozva. Azonban, a Massachusettsi Műszaki Egyetem tudósa, Judah Cohen által vezetett csoport azt találta, hogy az eltűnő tengeri jég és az erősebb hóesés az Északi-sarkon az utóbbi 40 év során, a klímaváltozás okozta hatások, lehet, hogy meghajtói a hideg téli időjárásnak Észak-Amerikában és Eurázsiában.

Úgy tűnik, hogy a gyors melegedés az Északi-sarkon megszakította – azaz kiterjedt - a sztratoszferikus sarki örvényt (hideg szelek magasan a sarkok felett) oly módon, hogy az Észak-Amerika felett lévő atmoszferikus cirkulációnak véget vetett szokatlan hideg téli időszakokat okozva.

A kutatók modellezték az Északi-sark havát és jegét, valamint megfigyelték a havat és a tengeri jeget 1980 októberétől 2021 februárjáig, továbbá használták a sarki örvényekről az adatokat és ÉSzak-Amerika hőmérsékleti adatait.

A térkép az északi-sarki légtömeggel kapcsolatba hozott extrém hideget mutatja sötét kék színnel jelölve, ahol a hőméséklet -35 Celsius-fok. Goddard Earth Observing System/NASA Forrás: Origohttps://www.newscientist.com/article/2289039-texas-cold-crisis-early-this-year-linked-to-melting-arctic-sea-ice/

Cohen és kollégái azt mondják, analízisük azt sugallja, hogy a Texast sújtó februári hideg valószínűleg a sztratoszferikus örvény ugyanazon hónapban történt megzavarására adott reakció volt.

Jennifer Francis a massachusettsi Falmouthban lévő Woodwell Klímakutató Központ tudósa azt mondja, hogy analizálva a megfigyeléseket és a modell szimulációkat a konklúzió jól alátámasztott és segít megmagyarázni hogy az extrém hideg időszakok mint a texasi múlt februárban mégis valószínűek - és talán még inkább - ahogy a klíma krízis kibontakozik.

(Forrás: New Scientist)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!