Valószínűleg 980 körül, Szent György napján született a gazdag velencei Sagredo patríciuscsaládban, a keresztségben a György nevet kapta. Ötéves korában nagyon beteg lett, és szülei védőszentjének ajánlották fel: elvitték a Szent Márk-székesegyházzal szembeni San Giorgio Maggiore sziget bencés monostorába, ahol a szerzetesek imádságától meggyógyult.
Szülei fogadalmuknak megfelelően a monostorban hagyták, György itt nevelkedett és tanult, majd a rend tagjai közé lépett, szerzetesi névként szentföldi zarándoklaton elhunyt atyja nevét vette föl.
Gellért még huszonöt éves sem volt, amikor rendtársai perjellé, majd bolognai tanulmányai végeztével, 32 éves korában apáttá választották. Három év múltán lemondott és szentföldi zarándoklatra indult, egy vihar azonban Zára (a mai Zadar) helyett az isztriai Szent András-szigetre vetette a hajót.
A kényszerpihenő alatt beszélte rá Razina, az ottani monostor apátja, hogy engedjen az isteni jelnek és a Szentföld helyett inkább Pannóniába menjen téríteni.
Az unszolásnak engedve Pécsen át Székesfehérvárra utazott. Itt Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én bemutatták István királynak, aki fia, Imre herceg nevelésével bízta meg. Gellért 1023-ban, miután úgy vélte, a feladatnak eleget tett, az udvar lármájából Bakonybélbe vonult vissza.
A legenda szerint itt hét évig böjtöléssel, elmélkedéssel töltötte napjait a maga építette cellában, ahol egy szarvas és egy farkas szegődött társául.
István király 1030-ban, Ajtony legyőzése után ismét megkereste és rábízta a csanádi püspökség megszervezését. Gellért az egyházmegyét főesperességekre osztotta, székesegyházat és templomokat építtetett, a papok képzésére káptalani iskolát hozott létre.
Jóllehet ő maga sosem tanult meg annyira magyarul, hogy a nép nyelvén szónokolhatott volna, nagyobbik legendájában található az első utalás népköltészetünkre.
Az István 1038-ban bekövetkezett halála utáni zűrzavaros helyzetben szándékai ellenére ismét politikával kellett foglalkoznia. 1044 húsvétján nyilvánosan vetette Aba Sámuel szemére gonosztetteit, de elítélte Orseolo Péter király türelmetlen és zsarnoki politikáját is.
Az 1046-os Vata-féle pogánylázadás idején szenvedett vértanúságot, amit látomása előző nap megjósolt. A száműzetéséből hazatérő András és Levente hercegek fogadására induló Gellért és három társa 1046. szeptember 24-én esett a lázadók fogságába, akik a püspököt a ma róla elnevezett Kelen-hegy szikláiról egy taligán a mélybe taszították.
Maradványait másnap a pesti Boldogságos Szűz templomban temették el, és sírjánál rögtön csodák történtek.
Hét évvel később az általa alapított csanádi székesegyházban temették újra, Szent László király idején, 1083. július 26-án István királlyal és Imre herceggel együtt avatták szentté. Bebalzsamozott tetemét 1384-ben szülővárosába, Velencébe szállították, ma Murano egyik templomának oltára alatt őrzik.
Szent Gellért írta az első magyarországi latin teológiai, tudományos művet, Dániel könyvének misztikus magyarázatát.
Többi munkája az enyészeté lett, szentbeszédeiből egy töredék 1982-ben került elő.
Szent Gellért a szeged-csanádi egyházmegye védőszentje, Magyarországon található ereklyéi közül az egyiket a szegedi Fogadalmi templomban őrzik, az egyházmegye minden év szeptemberében nemzetközi komolyzenei fesztivált szervez ünnepéhez kapcsolóan. Vértanú-halála helyén, a Gellért-hegy oldalában áll 1904-ben felállított, hét méter magas szobra, nevét templomok, oktatási intézmények és közterületek viselik.
(MTVA Sajtóarchívum)