Rejtélyes okokból "eltemették" az Apostolok templomát egy középkori földrengés után
![Apostolok temploma](https://cdn.origo.hu/2023/12/FC75J63xBK2Bdpf5t18v3JZs5uciAD9-DE2uNZn43yY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxZDY5ZjA0ODUzOTQxNzc5NjI3YWY1YjA3Nzk3NWU2.webp)
A nyári régészeti szezon végeztével izgalmas rejtélybe ütközött az újszövetségi Bétszaidát, Péter és András apostol falvát feltáró régészcsoport, amelyet az észak-izraeli Kinneret Főiskola kutatója, Mordechai Aviam, valamint a New York-i Nyack College tudósa, Steven Notley vezet.
Az észak-izraeli Kinneret tó északi partvidékénél 2016 óta folyó ásatásokon már korábban előkerült az ezer éve elfelejtett Apostolok temploma, melyet az ötödik század végén, a hatodik század elején építettek.
A templomot gazdag mozaikpadló díszítette, alapterülete 16-szor 27 méter volt.
Ezen a nyáron a feltárások fényt derítettek arra, hogy az építményt 749-ben földrengés pusztította el, majd titokzatosan "eltemették".
A maradványokat földdel borították, majd a tetején egy méteres magasságban ma is álló falakat húztak fel pontosan az épület eredeti szerkezetének vonalán - tehát elhelyezkedésük nyilvánvalóan nem volt véletlen -, azonban ezen az új épületen nem találtak ajtókat, ezért nem lehetett bejutni a belsejébe sem.
A régészek két elmélettel is szolgálnak a romok értelmezésére: az első, földhözragadtabb szerint a középkorban cukorgyárat építettek az elpusztult templom fölé, az iparosok egyszerűen figyelmen kívül hagyták a mozaikokat az alapok lefektetésénél, és az ajtó nélküli szerkezet talán ennek a gyárnak a raktárpincéje volt.
A másik, misztikusabb magyarázat szerint a templomot pusztulása után talán szándékosan, rituálisan eltemették, nyugalomba helyezték, akár egy halottat. Aviam úgy véli, a tisztelet jeleként tehették ezt a romokkal.A régészek egyelőre nem állapították meg a középkori falak korát, azt remélik, hogy a következő ásatási szezonban megértik e furcsa falak építésének titkát.
Emellett a közeli római kori, Jézus korabeli falu feltárását is tervezik, ahol további bizonyítékokat keresnek elméletük alátámasztására, miszerint ezen a helyen éltek Jézus apostolai, és ez az épület volt az emlékükre emelt templom.
A kutatók egyelőre nem tudták egyértelműen bebizonyítani, hogy a színpompás, magas színvonalú bizánci mozaikkal díszített templom volt-e az Apostolok temploma,
de nem találtak más megfelelő épületet a szóba jöhető területen,
és helyzete éppen megfelel a 724-ben erre járó Willibald bajor püspök leírásának, miszerint Bétszaidában, Kapernaum és Chorazin/Kursi között látta az akkor még álló épületet.
(Forrás: MTI)