Riasztóan csökkent a kisemlősök száma Nagy-Britanniában

menyét, állat
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy új kutatás szerint riasztóan csökkent a kisemlősök száma Nagy-Britanniában.
Vágólapra másolva!

A legsúlyosabban érintett fajok között van mezei egér és a menyét. A menyét esetében megállapított csökkenés mértéke alapján a Természetvédelmi Világszövetség a fajt a kihalás szélére sodródott kategóriába sorolhatja.

A Biological Conservation című folyóiratban megjelent tanulmány, amelynek szerzője a Mammal Society, a Sussexi Egyetem és a brit Ökológiai és Hidrológiai Központ kutatócsoportja, a nagy-britanniai szárazföldi emlősök kétharmadának 1970 és 2016 közötti populációs tendenciáit vizsgálta az egyes fajok által benépesített terület nagysága alapján.

A brit őshonos emlősök egynegyedét a kihalás veszélye fenyegeti a brit emlősök 2020-as vörös listája szerint, az új tanulmány azonban még további csökkenésre hívta fel a figyelmet. Míg egyes fajok - például a denevérek és a szarvasok - növekedni látszanak, az új elemzések most először mutatnak rá például a közönséges cickány, a hermelin és a menyét populációjának csökkenésére. Mindezek a fajok történelmileg nagy számban fordultak elő.

Illusztráció Forrás: Biosphoto

A kisemlősök a természetes ökoszisztémák kritikus fontosságú és általában népes populációi. Javítják a tájak víztartó képességét és létfontosságú zsákmányállatai számos más fajnak, többek között a fülesbaglyoknak, a fajdoknak, a hermelineknek és a menyéteknek. Populációjuk csökkenését életterük szűkülése, az élőhelyükül szolgáló hosszú fű és benőtt területek csökkenése okozza. A tanulmány segíthet a megfelelő természetvédelmi intézkedések bevezetéséhez, ami nagyon fontos lehet a biológiai sokféleség megőrzéséhez.

Stephanie Wray, a Mammal Society elnöke elmondta: "ez a kanári a szénbányában, amely arra figyelmeztet, hogy most kell cselekednünk, hogy megállítsuk az ökoszisztéma összeomlását".

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!