Aszteroidák szinte napi rendszerességgel bombázzák a Földet, ám többségük igen apró, még az előtt elégnek, hogy egyáltalán elérnék a felszínt. A pályánkat keresztező üstökösök már sokkal ritkább objektumok. A tudósok között viszonylag nagy egyetértés van abban, hogy a dinoszauruszok 66 millió évvel ezelőtti kihalását okozó égitest nyomát a Mexikóban található Chicxulub-kráter őrzi, ám egy ekkora becsapódás létrejöttéhez több tényezőnek is fenn kell állnia. Egy hipotézis szerint a Naprendszer külső részén fellépő gravitációs anomáliák növelhetik annak esélyét, hogy üstökös – vagy annak egy darabja - csapódjon a Földnek.
A Harvard Egyetem két kutatója, Amir Siraj és Avi Loeb szerint a Naphoz túlságosan közel kerülő üstökösök feldarabolódhatnak, ami tízszeresére növelheti egy becsapódási esemény létrejöttét.
Loebék közleménye szerint a Jupiter magához vonzhatja a Neptunuszon túlról származó nagyobb üstökösöket, amik így a Nap közelébe kerülnek. Idővel csillagunk gravitációs vonzása legyűri a Jupiterét, és a Föld felé húzza a kométákat. A gravitációs "kötélhúzás" miatt az üstökösök darabokra esnek, és megnő az esélye, hogy egy üstökösmaradvány eltalálja a Földet.
Ilyen, szaknyelven napsúrolónak (angolul sungrazer) hívott üstökös végezhetett a dinoszauruszokkal is.
A két kutató szerint több millió év elteltével szinte lehetetlen bizonyítani, hogy pontosan mi történt, de árulkodó, hogy mind a Chicxulub-, mind a hasonlóan terebélyes Vredefort-kráterben a szakértők korábban szenes kondritokat azonosítottak. Ezek az anyagok a belső Naprendszerből származó meteoritoknak mindössze 5 százalékát alkotják, míg a távolabbról érkező, úgynevezett hosszúperiódusú üstökösökben jóval nagyobb mennyiségben lehetnek jelen.