A későbbi angol uralkodó, VIII. Henrik Greenwichben látta meg a napvilágot az első Tudor-házi uralkodó, VII. Henrik harmadik gyermekeként és második fiaként. Az eredetileg nem az uralkodásra felkészített
Henrik 1501-ben Arthur bátyjának váratlan halála után örökölte meg a trónörökösi címet, melléje pedig bátyja özvegyét, a nála hat évvel idősebb Aragóniai Katalint.
Henriket 1509-ben koronázták meg és néhány héttel később meg is nősült, jóllehet a házasság érvényességét vitatta a katolikus egyház. Az energikus ifjú király azonnal kivégeztette apja kegyenceit, háborút indított Franciaország és Skócia ellen, de a kormányzást a tapasztalt Wolsey bíborosra bízta, ő maga csak vidéken utazgatott és vadászgatott.
A kiváló diplomata Wolsey ügyes szövetségkötésekkel európai nagyhatalommá manőverezte Angliát,
Henrik a reformáció kezdetén Luthert szapuló röpiratáért még „a hit védelmezője" címet is megkapta a pápától.
A Rózsák Háborúja, a trónviszályok évtizedei után ő volt az első "békés" úton hatalomra került király, így szinte megszállottan foglalkoztatta a dinasztia-alapítás gondolata. A politikával is ezért kezdett foglalkozni az 1530-as évek elején, amikorra bele kellett törődnie, hogy öregedő felesége nem lesz képes fiú utódot szülni számára.
Henrik udvarában nézett új feleség után, választása a fiatal, művelt és szép Boleyn Annára esett.
A válás azonban a vártnál nehezebb diónak bizonyult, az V. Károly német-római császár befolyása alatt álló VII. Kelemen pápa Wolsey minden erőfeszítése ellenére megtagadta a házasság felbontását. A feldühödött Henrik elcsapta Wolsey-t, aki szerencséjére még tárgyalása előtt meghalt, és szakított Rómával. 1533 elején feleségül vette a már terhes Boleyn Annát, nem sokkal később megszületett a későbbi Erzsébet királynő.
Henrik következetesen végig vitte vallási reformjait: 1534-ben az anglikán egyház fejének nyilvánította magát, ennek tagadása halálbüntetéssel járt. A vérpadra került Wolsey utóda, Morus Tamás kancellár is, aki nem volt hajlandó letenni a hűségesküt, őt később a katolikus egyház szentnek nyilvánította.
Engedélyezte a Biblia angol fordításának kiadását, a szerzetesrendeket feloszlatta, ugyanakkor a szertartásrendet csak kicsit változtatta meg.
A mindezt előidéző házasság azonban nem volt tartós: Anna sem tudta fiúval megörvendeztetni urát. Henrik három év után lefogatta, boszorkánysággal, vérfertőzéssel és felségsértéssel vádoltatta meg, majd lefejeztette, egy füst alatt
fattyúnak nyilvánította és kizárta az örökösödésből Erzsébetet és Aragóniai Katalin lányát, Máriát is.
Harmadik felesége Jane Seymour lett, aki világra hozta az áhított fiút, a későbbi VI. Eduárdot, de a szülésbe belehalt.
Henrik 1534-ben a könyörtelen és hatékony Thomas Cromwellt tette meg a kormányzat kulcsemberének, aki megszervezte az adminisztrációt, növelte a bevételeket és úgy üldözte a szerzeteseket, hogy megkapta a „Barátok kalapácsa" nevet. Buzgólkodása királyától megbecsülést, egyébként pedig osztatlan ellenszenvet eredményezett, bukását mégis egy festmény okozta.
Mivel Eduárd módfelett betegesnek mutatkozott, Henrik újfent megnősült, választottja a Cromwell által javasolt Cleves-i Anna lett.
Az ara mellett az egyik fő érv egy Holbein festette gyönyörű portré volt - az sajnálatos módon csak Anna megérkezte után derült ki, hogy a festő ecsetje igencsak hízelgett, a himlőhelyeket például nagyvonalúan mellőzte. Az esküvőt ugyan már nem lehetett visszacsinálni, ám Henrik még abban az évben, 1540-ben érvényteleníttette azt. Anna volt olyan bölcs, hogy nem ellenkezett, így ép bőrrel utazhatott haza,
Cromwellnek viszont fejébe került a rosszul sikerült házasságközvetítés.
Henrik épp kivégzése napján vette el ötödik feleségét, ám ismét csalódnia kellett: a könnyelmű Catherine Howard (Boleyn Anna unokahúga) nyíltan csalta, sőt titkárának is egy volt szeretőjét tette meg. A király ezt nem tűrhette, az alig 18 éves királyné is a vérpadon végezte.
Henrik utoljára 1543-ban nősült, ezúttal a gazdag Catherine Parrt vette el. A bölcs asszony, aki még protestáns hitét sem volt hajlandó elhagyni, jótékony hatással volt urára, aki rábeszélésére két lányát - természetesen Eduárd után - lehetséges örökösének tette meg, de továbbra is törvénytelennek minősítette őket.
Az erősen elhízott, köszvényes VIII. Henrik 1547. január 28-án, ötvenhat éves korában halt meg.
Halálát egyes feltételezések szerint a köszvény, mások szerint a szifilisz, megint újabb teória szerint vitaminhiányból eredő skorbut okozta. A következő évtizedben mindhárom gyermeke ült a trónon: előbb a vézna, kilencéves VI. Eduárd, aki csak arról nevezetes, hogy ő volt az első protestáns angol király, azután a katolikus hitét megtartó „Véres" Mária, majd I. Erzsébet, a szűz királynő.
Jóllehet az emberek képzeletét inkább Henrik színes egyénisége (szenvedélyes szerencsejátékos, nagyevő és nagyivó szoknyavadász volt, szerette a vadászatot és a sportot, maga is futballozott, bár a játékot 1548-ban durvasága miatt betiltotta), továbbá hat házassága és két kivégzett felesége ragadja meg, jelentősége igen nagy.
Ő hozta létre a Rómától független anglikán egyházat, amelynek fejévé is magát tette meg.
Megvalósította Anglia és Wales unióját, kiépítette az angol haditengerészetet, az abszolút királyi hatalmat, azaz megalapozta az angol nagyhatalmi állást, amely lánya, I. Erzsébet alatt lett valóság. Alattvalói is szerették, amit kiválóan mutat, hogy csak egy felkeléssel kellett szembenéznie, azzal is vallási reformjai idején. Alakja számtalan filmben, színműben és regényben szerepel, például Shakespeare drámájában és Korda Sándor VIII. Henrik magánélete című klasszikus filmjében.
(MTVA Sajtóarchívum)