Mégis a Földnek csapódhat a legveszélyesebb aszteroida

Az aszteroida-övet rengeteg kisebb-nagyobb égitest alkotja (művészi illusztráció)

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA  az úgynevezett földsúroló Bennu aszteroida becsapódási valószínűségére vonatkozó korábbi becslését korrigálva arra az eredményre jutottak a kutatók, hogy a több mint fél kilométer átmérőjű aszteroida 2182. szeptember 24-én metszheti a földi pályasíkot, vagyis a korábban feltételezettekhez képest sokkal nagyobb eséllyel összeütközhet a Földdel. A potenciális becsapódás lehetősége minden korábbi becslésnél nagyobb a friss számítások szerint.

Fél kilométer átmérőjű a legveszélyesebb aszteroida

A 101 955 Bennu 1999 RQ jelzésű földközeli kisbolygót 1999. szeptember 11-én fedezték fel a LINEAR-projekt (Lincoln Near-Earth Asteroid Reserach) részeként. Az 1998-ban elindított kooperatív projekt célja - amelyben az Amerikai Egyesült Államok Légiereje, a NASA, valamint a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) Lincoln Intézete vesz részt - a földközeli objektumok felkutatása és katalogizálása, különös figyelemmel azokra az úgynevezett földsúroló aszteroidákra, amelyek potenciális fenyegetést jelenthetnek.

A Bennu aszteroida mozaik képe a NASA OSIRIS-REx űhajójáról Forrás: https://www.nasa.gov/press-release/goddard/2019/sugars-in-meteorites

A Bennu a felfedezése idején még nem váltott ki különösebb visszhangot, és csak az után került az érdeklődés középpontjába, hogy Andrea Milani és munkatársai részletes pályaelemzése kiderítette,

az aszteroida a Földre legnagyobb fenyegetést jelentő első nyolc kisbolygó közé tartozik.

A még pontosabb pályaszámítások alapján jelenleg a Bennu-t tekintik a legveszélyesebb űrobjektumnak. Az 550 méter átmérőjű Bennu nagyjából a Földhöz hasonló távolságban kering a Nap körül, és hatévente halad el bolygónk mellett.

Az aszteroida-övet rengeteg kisebb-nagyobb égitest alkotja (művészi illusztráció) Forrás: NASA-JPL/Caltech

Eredetét tekintve a legnagyobb valószínűséggel a Mars és Jupiter pályája közötti aszteroida-övből származik,

egy sokkal nagyobb és szénben gazdag kisbolygóról válhatott le a távoli múltban

bekövetkezett kozmikus ütközés nyomán. A NASA 2016. szeptember 9-én indította el a floridai Kennedy űrrepülőtérről az OSIRIS-REx űrszondát, azzal a missziós céllal, hogy gyűjtsön minél több adatot a földközeli kisbolygóról. A szonda 2018. december 3-án érte el a Bennu aszteroidát, és 505 napig repült a kisbolygó közvetlen közelében.

OSIRIS-REx amerikai kisbolygókutató űrszonda Forrás: NASA/JPL-Caltech

2020. október 20-án az OSIRIS-REx anélkül, hogy landolt volna a Bennu felszínén, egy robotkar segítségével mintát vett az aszteroidából, amit a tervek szerint 2023-ban hoz vissza a Földre.

Egyre valószínűbb a 2182 szeptemberére prognosztizált becspódás

Az OSIRIS-REx misszió arra is kitűnő alkalmat adott, hogy minden korábbinál nagyobb pontossággal határozzák meg a Bennu keringési jellemzőit és pályaelemeit. Már jóval az OSIRIS-REx küldetése előtt a Bennu felkerült az úgynevezett Torino-skála élére,

mint jelenleg a legnagyobb potenciális fenyegetést jelentő űrobjektum.

(A Torino-skála 0 és 10 közötti besorolással adja meg egy-egy földsúroló objektum potenciális veszélyességét valamint a feltételezett ütközés súlyosságát az objektum tömegéből és sebességéből számított becsapódási energia alapján. A 0 értéknél kizárható az ütközés, míg a 10-es besorolásnál a becsapódás bizonyos, és globális katasztrófát okoz.)

Az OSIRIS-REx űrszonda fotója a Bennu aszteroidáról. A fél kilométeres átmérővel rendelkező Bennu a potenciálisan veszélyes, úgynevezett földsúroló aszteroidák közé tartozik Forrás: AFP/Ho

2010-ben a NASA szakértői egy az ezerhez becsülték a Bennu 2182 évi becsapódásának esélyét, ami első hallásra nem tűnik túl riasztónak, de érdemes megjegyezni, hogy ennél már jóval kisebb valószínűség esetén is az adott földsúroló objektum felkerül a Torino-skálára.

Az OSIRIS-REx mérési adatait elemezve a legfrissebb becslések szerint viszont jelentősen megnőtt a 2182. szeptember 24-i becsapódás valószínűsége. Erre nézve döntő lehet a Bennu 2135-ben bekövetkező földközelsége is, amikor jóval a Föld - Hold közepes távolságon (kereken 384 ezer kilométeren) belül fog elsuhanni a bolygónk mellett.

Az OSIRIS-REx bolygóközi szonda fantáziarajza azt ábrázolja, amint az eszköz mintát vesz a bennu felszínéről Forrás: NASA/JPL

Noha a NASA szakértőinek számítása szerint a rendkívüli földközelség ellenére sem valószínű a 2135-es becsapódás, viszont a tized Föld-Hold távolság miatt az erős gravitációs hatás következtében úgy módosulhat a Bennu keringési pályája,

hogy a 2182-es földközelsége idején már metszheti a Föld pályasíkját.

Az aszteroida pályaelemei egyébként folyamatosan változnak a nagyobb égitestek gravitációja által keletkeztetett perturbáció, vagy például a Jarkovszkij-hatás miatt. (A Jarkovszkij-hatás a világűrben tengelyforgást végző égitestre – aszteroidára - az egyenlőtlen hősugárzás miatt ható erő, amely kis mértékben ugyan, de folyamatosan módosítja az objektum pályáját.)

Termonukleáris robbanáshoz hasonlítana a becsapódás

Egy akkora aszteroida, mint a Bennu becsapódásának már igen komoly regionális hatásai lennének. Ezek a következmények természetesen messze elmaradnak a geológiai közelmúlt legnagyobb becsapódása, a 65,5 millió éve globális kihalási hullámot okozó K/T-esemény hatásaitól. A kréta időszak legvégén történt kataklizmát a becslések szerint egy 12-15 kilométer átmérőjű kisbolygó becsapódása okozta a mai Yucatán-félsziget környékén.

A kréta végén történt katasztrofális hatású becsapódás okozta a globális K-T kihalási eseményt Forrás:Don Davis

A 220 kilométer átmérőjű becsapódási kráter maradványait sikerült feltárni a Karib-tenger medre alatt. Kinematikai modellezéssel megállapították, hogy az égitest lapos szögben és délkeleti irányból érkezett, hozzávetőleg 36 km/másodperc sebességgel.

Az ütközés során százmillió hirosimai atombomba erejének megfelelő energia szabadult fel,

és 1000 méter magas cunami rontott ki a szárazföldre. A légkörbe kerülő irdatlan mennyiségű por illetve aeroszol miatt legalább hat hónapig tartó sötétség borult a Földre, ami miatt összeomlott a tápláléklánc, ez pedig gyors és igen súlyos kihalási hullámhoz vezetett.

A K-T esemény művészi ábrázolása. 65,5 millió éve egy óriási aszteroida becsapódása okozta a dinoszauruszok pusztulását Forrás: Ancient Earth

A dinoszauruszok, a tengeri hüllő csoportok és más tengeri taxonok is ekkor tűntek el végleg az élet színpadáról. Ha ilyen apokaliptikus eseménysorra nem is kell számítani, de a Bennu lehetséges ütközése a becsapódás körzetében komoly katasztrófát okozna.

A Bennu a saját átmérőjének húszszorosára rúgó, tehát tíz kilométer széles krátert ütne,

a pusztítás körzete azonban a kráter átmérőjének százszorosát kitevő, vagyis ezer kilométere sugarú körre terjedne ki.

A K-T aszteroida által ütött instabil krátersánc beomlásával jött létre a második krátergyűrű Forrás: Ancient Earth

Lakott területre csapódva termonukleáris bombarobbanáshoz hasonló pusztításra kellene számítani, ha viszont óceáni területen érné el a Földet, olyan szökőár hullámot (cunamit) keltene, amely akár kétszer-háromszor is megkerülné a világtengert.

Persze, a valószínűsített becsapódásig még nagyon sok az idő.

Az aszteroidák szeszélyes pályaváltozásai miatt akár el is maradhat a kataklizma, de több mint másfél évszázad alatt a technika is annyit fog fejlődni feltehetően, hogy valószínűleg mesterségesen is elterelhetővé válik a potenciális fenyegetést jelentő kisbolygó.