A Földet is megsemmisítené ez a Napkitörés

Egy koronakidobódás illusztrációja

Amerikai csillagászok egy fiatal, napszerű csillag óriásvillanását figyelték meg. Ha a Nap produkálna ilyet, az csúnyán leégetné a hajunkat. Még szerencse, hogy saját csillagunk már nem bakfiskorú.

A University of Colorado (Boulder, USA) csillagászai egy a Földtől pár tucat fényévre lévő csillagrendszert kémleltek éppen, amikor egyszer csak látványos tűzijátéknak váltak szemtanúivá. Az EK Draconis nevű csillag töltött részecskék zápora kíséretében masszív energialöketet küldött ki magából – lényegesen nagyobbat, mint amilyet a saját naprendszerünkben valaha is láttak a tudósok. A kutatók Yuta Notsu asztrofizikussal az élen a Nature Astronomy decemberi számában adnak hírt az eseményről.

A tanulmány a koronakidobódás (coronal mass ejection) nevű, néha napviharként is emlegetett jelenséget vizsgálta. Notsu elmagyarázta: a csillagok meglehetős rendszerességgel bocsátanak ki ehhez hasonló anyagkilövelléseket. Az extrém forró, plazmaállapotú részecskékből álló felhők óránként több millió kilométeres sebességgel száguldanak át a világűrön. És ez akár rossz hír is lehet a számunkra:

ha a Földet érné el egy koronakidobódás, ott helyben megsütné az összes műholdunkat, és komplett nagyvárosok áramellátását állítaná le.

Egy koronakidobódás illusztrációja Forrás: AFP

„A koronakidobódások súlyos következményekkel bírhatnak a Földre és az emberi társadalomra nézve" – hangsúlyozta Notsu, a Coloradói Egyetem Légkör- és Űrfizikai Laboratóriumának kutatója és az Egyesült Államok Nemzeti Napobszervatóriumának munkatársa. Kosuke Namekata, a kutatás vezetője, a Japán Nemzeti Csillagászati Obszervatórium csillagásza és a boulderi kampusz korábbi vendégkutatója szintén kiemelte, hogy az eddig megtapasztaltnál nagyobb koronakidobódások komoly veszélyt jelenthetnének ránk.

Vizsgálódásaik során Namekata és munkatársai földi és űrteleszkópok segítségével figyelték meg az EK Draconist, amely sok szempontból a mi Napunk fiatalabb kiadásának tekinthető. 2020 áprilisában a csoport teleszkópvégre kapta, amint az EK Draconis izzó plazmafelhőt dob le magáról, melynek tömegét kvadrillió kilogrammos nagyságrendűnek becsülték.

Ez több mint tízszerese a napszerű csillagok körében valaha megfigyelt legnagyobb koronakidobódásnak.

Az eseményt figyelmeztetésnek is vehetjük arra nézve, milyen veszedelmes is tud lenni az űridőjárás. „Egy ehhez hasonló léptékű koronakidobódást elméletileg a mi Napunk is produkálhatott a múltban – jegyezte meg Notsu. – Megfigyelésünk hozzásegíthet annak jobb megértéséhez, hogyan hathattak az efféle történések az évmilliárdok során a Földre, de még a Marsra is."

Így nézhet ki az EK Draconis kitörése (művészi kép) Forrás: National Astronomical Observatory of Japan

A kutató elmagyarázta: a koronakidobódások rendszerint a napkitöréseket követik, melyek során a csillag hirtelen heves fényfelvillanás kíséretében nagy mennyiségű sugárzást bocsát ki, ami messze hatol az űrben. A legfrissebb kutatások ugyanakkor azt mutatják, hogy a mi Napunk már higgadtabb annál, semhogy ilyen eseményláncolatot produkáljon. 2019-ben Notsu és munkatársai közreadtak egy tanulmányt, melyben megmutatják, hogy a fiatal napszerű csillagok galaxisszerte gyakran mutatnak be szupervillanásokat, óriás napkitöréseket, amelyek tízszer-százszor erőteljesebbek a mi Napunk kitöréseinél. Ezzel együtt megvan az elméleti lehetősége annak, hogy a Nap is villantson egy óriáskitörést – igaz, nem túl gyakran, talán pár ezer évente egyszer. Notsu csoportját az érdekelte, hogy vajon egy ilyen szupervillanás, egy óriás napkitörés szükségszerűen óriási koronakidobódást is eredményezne-e.

„A szuperkitörések jóval nagyobbak azoknál a napkitöréseknél, amelyeket a saját csillagunkon megfigyelhetünk – mondta el Notsu. – Így azt gyanítottuk, hogy jóval nagyobb koronakidobódást is hoznak magukkal. Ám eddig ez csak egy sejtés volt." Hogy végére járjanak a feltételezésnek, a tudósok az EK Draconisra irányították figyelmüket. Ez a csillag azért érdekes, mert bár méretre nagyjából megegyezik a mi Napunkkal, az életkora csupán 100 millió év, vagyis kozmikus léptékkel kifejezett sihedernek számít.

A Nap nézhetett ki így 4.5 milliárd évvel ezelőtt"

– teszi hozzá Notsu.

A kutatók 2020-ban összesen 32 téli és tavaszi éjszakán át szegezték tekintetüket az EK Draconisra a NASA Transiting Exoplanet Survey Satellite (TESS) űrteleszkópja, valamint a Kiotói Egyetem SEIMEI teleszkópja segítségével. Türelmüket április 5-én koronázta szerencse: az EK Draconis igazán nagy szuperkitörést adott le, majd nagyjából 30 perccel később a csoport szemtanúja lehetett annak, ahogy egy koronakidobódás létrejön, majd sebesen eltávolodik a csillag felszínétől. Sajnos csak a kidobódás kezdeti szakaszát, az ún. filamentkitörés-fázist sikerült elcsípniük, de azt így is megállapíthatták, hogy

valódi óriással van dolguk, amely csúcssebességénél durván óránként 1.6 millió kilométeres sebességgel száguldott az űrben.

Hogy effajta óriások születhetnek, az nem sok jót ígér a földi életre nézve, ugyanis a csoport számításai szerint a Nap is ragadtathatja magát ilyen szélsőségekre. Pánikra még sincs ok, hiszen – ahogy arra a kutatók szintén rámutatnak – a szuperméretű koronakidobódások a szuperkitörésekhez hasonlóan igen ritkán esnek meg a Napunk-korabeli idősödő csillagokkal. Közönségesek lehettek ugyanakkor a naprendszer hajnalán, ezért valószínű, hogy a néhai óriás koronakidobódások is formálták a Föld és a Mars mai képét.

„A mai Mars légköre a Földéhez képest vékonyka, de úgy véljük, a múltban sokkal vastagabb lehetett – mondta el Notsu.

- A koronakidobódások magyarázatot adhatnak arra, mi történt a vörös bolygó légkörével az évmilliárdok alatt."