„Az összegyűlt tömeg pedig daczára a sűrün hulló esőnek, példás türelemmel bevárta a censura nélkül kinyomtatott első magyar példányok elkészültét, mi megtörtént d.e. 11/½ órakor. A nyomtatványok idegen ajku polgártársaink iránti tekintetből németül is elkészültek."
(Pesti Hírlap, 1848. március 16-án a Nemzeti dalról)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vitathatatlanul a magyar történelem egyik legfontosabb eseménysorozata. A polgári társadalom felé vezető úton
a törvény előtti egyenlőség elvének kimondása, a szabadságjogok és a népképviselet, valamint az igazságos közteherviselés, illetve a választójog ígérete szinte minden magyar embert magával ragadó lelkesedéssel töltött el.
Magyarország szuverenista törekvéseit azonban nem nézték jó szemmel Bécsben: hazánknak nem sok esélye volt a békés elszakadásra.
A változás mellett kardoskodó ifjak ezért 1848. március 15-én a nyomdafoglalás után kinyomtatott Tizenkét pont és a Nemzeti dal szétosztásával akarták megteremteni a forradalmi hangulatot.
Ez utóbbiakat az utcasarkokra is kiragasztották városszerte, hogy minél több emberhez jusson el a forradalom üzenete. A forradalmi lelkesedésben az akkor 25 éves Petőfi Sándor négy helyen is elszavalta a máig legismertebb költeményét. De a máig élő közhiedelemmel szemben, ezek között nem szerepelt a Nemzeti Múzeum.
Azt a legendát, miszerint a költő a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva szavalta el a tömegnek a híressé vált költeményét, egy emléktábla is táplálja: a múzeum lépcsőzete bal mellvédjének falán olvasható szöveg tanúsága szerint „Petőfi Sándor 1848. március 15-én e helyről szavalta el a Nemzeti dalt". A Nemzeti dal múzeumkerti hagyománya szinte egyidős a forradalommal, az aznapi valós történésekkel.
Azt tudjuk a fellelhető forrásokból, hogy 1848 áprilisában megzenésítették és kiadták a Nemzeti dal kotta változatát is, aminek a címlapképén láthatunk egy rajzot
– mondja Hermann Róbert történész. – A rajzon ott áll a Nemzeti Múzeum emelvényén Petőfi Sándor és szaval, miközben lent a márciusi ifjak hallgatják, és sokan a kalapjukat is lengetik.
A korabeli újságokban, hírlapi tudósításokban, krónikákban azonban nincs ennek nyoma. Sőt, a kortársi feljegyzésekben sincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a költő a Nemzeti Múzeumnál szavalt volna, vagy hogy bárki elszavalta volna ott a verset.
Csak egyetlen ezzel az eseménnyel kapcsolatos levél lelhető fel,
de a kutatások szerint bizonytalan, hogy a szerzője nem kevert-e össze valamit. Ez az egyetlen kivétel Szőnyi Pálnak, Tisza Kálmán nevelőjének a levele, amely 1848. március 16-án kelt Pesten.
„Délután a Nemzeti Múzeum udvarára gyűlt össze a nagyobb néptömeg, hol Petőfi elmondá érintett dalát, a dal és a petíció már kinyomott példányait osztogatták..." – írja a történelmi dokumentumban Szőnyi Pál.
1848. március 15-e és április közepe között számos gyűlést tartottak Pesten, amelyeken többek között Petőfi Sándor is rendszeresen felszólalt. Így az a kép, ahogy a költő ott áll és szónokol, sok emberben rögzülhetett. Számos ehhez hasonló korabeli képet találhatunk, ami bár nem 1848. március 15-ét ábrázolja, de sokan mégis egyfajta bizonyítékként tekintenek ezekre.
Más egyértelmű bizonyítékunk is van arra vonatkozóan, hogy a kotta nem ábrázolhatja a Nemzeti Múzeumnál szavaló Petőfit
– mutatott rá Hermann Róbert. – A rajzon ugyanis nincsenek esernyők, pedig tudjuk, hogy aznap délelőtt és délután is esett az eső.
Hozzátette: a több ezer példányban kinyomtatott és kiosztott Tizenkét pont és a Nemzeti dal néhány fennmaradt példányán ugyanis egyértelműek az esőcseppek nyomai.
Szintén kérdés, hogy a nyitott esernyők alatt hallhatta volna-e bárki a költő szavait?
Ráadásul a Nemzeti Múzeum csak közbeeső állomásnak számított akkoriban a nyomda és a Városháza között. De más források is arra utalnak, hogy ténylegesen nem történt meg ott és akkor ez a híres szavalat.
„E költemény buzdította március 15-kén a pesti ifjúságot. Elszavaltam először az ifjak kávéházában, azután az orvosi egyetemben, azután a Szeminárium terén (most már 15-dik martius tere), végre nyomda előtt, melyet erőszakosan elfoglaltunk a Hatvani utcában (most Szabadsajtó utca). A szabaddá lett sajtó alól ez a költemény került ki legelőször" – írta Petőfi Sándor a Nemzeti dal eredeti kéziratára jegyzetként; érdekesség, hogy a költő ezt később kitörölte, ám a modern technika segítségével a szakemberek újra láthatóvá tették.
Petőfi naplójából 1848 április-májusában jelent meg egy röpiratsorozat, amiben részletes leírást adott a március 15-i eseményekről, de egy szóval sem említette a Nemzeti Múzeumnál történteket.
De mi történt 174 évvel ezelőtt, 1848. március 15-én Pesten? Az események már előző este elkezdődtek, amikor megérkezett Magyarországra a bécsi forradalom híre.
A márciusi ifjak az eredetileg 19-ére tervezett nemzetgyűlést ennek hatására ugyanis előre hozták március 15-ére,
és úgy döntöttek, hogy másnap megpróbálják kiharcolni a sajtószabadságot, a politikai foglyok szabadon bocsátását és a nemzetőrség megszervezését.
Bulyovszky Gyula, Jókai Mór, Petőfi Sándor és Vasvári Pál együtt sétált át reggel a Pilvax kávéházba, majd elindultak a Landerer és Heckenast nyomda felé
– sorolta az aznapi eseményeket Hermann Róbert. – Már reggel 10 órakor vége lehetett volna a forradalomnak, ha őrjáratot küldenek a területre, ám a bécsi forradalom híre lebénította az államigazgatást; főként, amikor kiderült, hogy maga V. Ferdinánd császár tiltotta meg a fegyveres beavatkozást.
Petőfi tisztában volt azzal, hogy ha el akarja foglalni a nyomdát, ahhoz tömegre lesz szüksége, ezért
a márciusi ifjak verbuválásba kezdtek az egyetem jogi karán, a műszakiaknál és a papképzőnél is.
Az egyetemisták és még sokan mások nagy lelkesedéssel csatlakoztak hozzájuk.
Úgy 10 óra körül értek oda a nyomdához, ahol Landerer Lajos valahogy ráérzett arra, hogy fontos eseményeknek lesz részese, mert a kései visszaemlékezések szerint ezt megelőzően azt javasolta az embereinek, hogy áztassanak be megfelelő mennyiségű papírt
– magyarázta Hermann Róbert. – Az ifjak közölték, hogy a Nemzeti dal és a Tizenkét pont kéziratait ki kéne nyomtatni, ám Landerer látta a dokumentumokon, hogy nincs rajtuk a cenzori ellenjegyzés.
Nem akartak éhesen népgyűlést tartani
Amikor 1848. március 15-én dél körül szétoszlott a forrongó tömeg, megállapodtak abban, hogy délután az államfogságban levő Táncsics Mihály kiszabadítására mennek Budára.Némi tanácstalanság után végül maga a nyomdatulajdonos javasolta azt a forradalmároknak, hogy foglalják le a nyomdáját. Miután ez megtörtént, itt nyomtatták ki cenzori engedély nélkül a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt, ami a forradalom egyik legfontosabb követelése, a sajtószabadság legelső lépése volt.
Petőfi Sándorra nagy hatással volt az európai forradalmak sora: a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméi átszőtték a vérmérsékleténél fogva eleve forradalmi hajlamú költő költészetét is. A Nemzeti dalt két nappal a forradalom előtt írta, ám a verset eredetileg a tervbe vett József-napi népgyűlésre szánta.
Városi legenda, hogy amikor Petőfi a verset írta, akkor eredetileg úgy fogalmazott, hogy „Rajta, magyar, hí a haza!", ám Szikra Ferenc ezt látva megjegyezte „Barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta!", -aminek hatására a költő átírta a sort
– elevenítette fel a mítoszt Hermann Róbert. – Petőfi azonban köztudottan ki nem állhatta, ha belebeszélnek a költészetébe, de a vers első kéziratában, tehát a javításokkal teli fogalmazványban sem ez szerepel, hanem az, hogy „Talpra magyar, most vagy soha!"; az utóbbi áthúzva arra, hogy „hív a haza".
A történész arra is felhívta a figyelmet, hogy Petőfi Sándor 1848. március 13-án az otthonában írta meg a verset, és Szikra Ferenc nem volt hozzájuk bejáratos. A történet igazságának bizonyításához kellett volna lennie továbbá egy olyan kéziratnak is, amelyen az elsőként említett sorok szerepelnek. Hermann Róbert kutatásai alapján a népszerű legenda az egyik kortárs szóbeli elbeszélésén alapul.
A Landerer és Heckenast nyomdánál március 15-én történt eseményekkel kapcsolatban azonban ismert még egy történet, ami mellett nem mehetünk el. 1896-ban megjelent ugyanis az egyik nyomdász visszaemlékezése, aki
saját bevallása szerint még fiatal gyakornokként azt hallotta, hogy Petőfi a gyorsabb tempó miatt maga diktálta a verset a nyomdászoknak.
1848. március 15: a szerelmek ideje
1848. március 15-e nemcsak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének dátuma, hanem egy nagy és hosszantartó szerelem kezdete is. Jókai Mór regényíró, a márciusi ifjak egyike ekkor ismerkedett meg Laborfalvi Rózával, aki kiemelkedő drámai színésznőként írta be magát a magyar színház történetébe. A művésznő aznap épp Katona József Bánk bánjának az előadásán lépett fel és itt találkozott a nála nyolc évvel fiatalabb Jókaival, ahol egy kokárdát tűzött a férfi kabátjának hajtókájára. Néhány hónap múlva, augusztus végén már össze is házasodtak, amit az író családja és barátai nem néztek jó szemmel a nő házasságon kívül született fia miatt. A házasságot botrányosnak tartotta Petőfi Sándor is, és végül ezért romlott meg a két márciusi ifjú kapcsolata is.1900-ben, majd 1906-ban viszont jelentkezett négy, majd még egy újabb nyomdász, akik a történet egy egészen új verzióival álltak elő: az egyik szerint a költő elfelejtette aznap magával vinni a verset, ezért leült újra az asztalhoz és leírta azt; a másik változat alapján a nyomdagépnek támaszkodva harsogta a versszakokat.
Tény, hogy a Nemzeti dalnak két példánya maradt fenn: egy fogalmazvány és a tisztázott példány; az utóbbi lehetett ott Petőfinél március 15-én. A válaszokat is ezek adhatják meg.
Nem tartom kizártnak, hogy Petőfi valóban úgy diktálta le a nyomdászoknak a költeményét, de az már kevésbé valószínű, hogy nem vitte azt magával, hiszen ezt senki sem említi a kortársak közül, pedig azért valakinek biztosan feltűnt volna
– emelte ki Hermann Róbert. – Petőfi viszont az önsorsrontásig hajlandó volt konfliktust vállalni, így természetével és jellemével sem összeegyeztethető, hogy szándékosan vagy véletlenül otthon felejtsen egy ilyen jelentőségű kéziratot.
Ezután a versből több ezer példányt osztottak szét a nép között, de több helyre ki is ragasztották városszerte. A Pesti Hírlap 1848. március 17-i száma szerint itt, a nyomda előtt a nép közösen szavalta el a Nemzeti dal eskü szövegét, mielőtt továbbindult volna.