A 492-es számot viselő madár még 2005-ben menekült el a Sedgwick megyei állatkertből, miután az állattartóknak nem sikerült levágniuk a szárnyait, írta akkor a New York Times, hozzátéve, hogy a flamingó túlélése a vadonban valószínűtlenek tűnt. Sőt, egy társáról, a 347-es számú madárról, aki szintén akkor jutott ki az állatkertből, azóta nem hallottak semmit.
Ám a Pink Floydot – ahogyan a 492-es számú állatot a texasi tisztviselők becézték – ebben a hónapban egy horgász, bizonyos David Foreman észlelte, aki nagyon meglepődött az látottakon.
Egy barátommal éppen a texasi öböl partján fekvő Port Lavacában horgásztam, ahol arra számítottam, hogy egy csomó fehér pelikánt fogok látni a keleti partról, mert azok ide szoktak jönni minden télen
– mondta Foreman a The Guardian online portálnak. – Ehelyett ez a madár úgy nézett ki, mint „egy felfújt labdán ülő láb".
Ahogy arról a szemtanú beszámolt, a madár hamarosan elkezdett „oda-vissza futkosni", és a horgásznak valahogy az volt a benyomása, hogy valahogy megpróbál elmenekülni előle anélkül, hogy el kellene repülnie.
Foreman éveket töltött azzal, hogy arról meséljen a látogatóknak, hogy a hosszú lábú, rózsaszín gázlómadarak, amelyeket a környéken látnak, valószínűleg rózsás kanalasgémek (Roseate spoonbill),
így ez az új megfigyelés a végsőkig rendítette meg azt a régóta fennálló meggyőződését, miszerint flamingók nem élnek Texas déli részén. Ahogy fogalmazott, csak megerősítette korábbi tévedését, amikor meglátta a fejet és a „csőrprofilt".
David Foremannak sikerült videófelvételeket készítenie a furcsa és különös flamingóról, amit később közzétett az interneten is, hogy különleges élményét megossza a barátaival.
Ekkor kezdtem egyre több hívást és üzenetet kapni, hogy „Ó, valószínűleg ez lehet az a szökött flamingó"
– elevenítette fel a horgász, aki ezután elküldte a felvételt a texasi parkok és vadvilág osztályának, amely megerősítette a hírt a Twitteren.
Julie Hagen, a texasi parkok és vadon élő állatok osztályának munkatársa a Times-nak nyilatkozva azt mondta, hogy az észlelt állatnak a 492-es számú madárnak kell lennie, mert a flamingót – amelyet a lábára helyezett címkén található számról neveztek el – az évnek ebben a szakában már korábban is észlelték a terület környékén, ám
a flamingóknak „nem szokása a környéken lógni, ezért nincs okuk azt hinni, hogy más flamingóról lehetne szó".
Scott Newland, az állatkert madárgondozója szerint a 492-es példány még 2003-ban, körülbelül három éves korában került be a Sedgwick megyei állatkertbe; ezzel most a húszas évei elején járhat, ami egy flamingóhoz képest középkorúnak számít, bár a vadonban körülbelül negyven évig is élhetnek.
Pink Floyd déli útja valószínűleg nem „közvetlen járat" volt
– magyarázta Dr. Paul Rose, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió flamingó-specialista csoportjának társelnöke. – Bár a madarak képesek nagy távolságokat megtenni a vadonban, de különböző helyeken meg fognak állni és a táplálékkeresésre, pihenésre és fészkelésre alkalmas területek között mozognak, mivel ezek nagyon ritkán állnak rendelkezésre, ráadásul nagyon távol vannak egymástól.
Hozzátette: ez több szempontból is különbözik a madarak megszokott és ismert vonulásától. A flamingókat a tudomány „vándorló nomádoknak" is hívja, mert ezek a szárnyasok csak szükség esetén mozognak. A szakemberek szerint
elhagynak egy adott területet és egy újat keresnek, amikor nem bőségesek ott a táplálékforrások, vagy ha az ösztönük már azt súgja, hogy eljött a szaporodás ideje.
Ebből úgy vélik, hogy az következik, hogy ha ez a bizonyos flamingó mindent megtalált volna az adott vizes élőhelyen, akkor ott maradt volna. A tudósok szerint épp ezért lesznek a flamingók általában véve meglehetősen könnyen ellátható madarak az állatkertekben.
Pink Floyd új, választott otthona rengeteg olyan előnyt kínál a madár számára, amelyek egy flamingót érdekelhetnek: beleértve a meleg hőmérsékletet, a bőséges táplálékforrást és a sekély vizes élőhelyeket. Már talán csak a társaság hiányzik neki.
A szocializáció nagyon fontos a flamingók számára, mert így irányítják a szaporodási viselkedésüket
– mutatott rá Dr. Paul Rose. – Ezek a madarak csoportosan fészkelnek, mert nagyon fontos a túlélésük szempontjából, hogy az egész csapat egy időben szaporodjon, így a legtöbb fióka képes legyen a költözésre.
Kiemelte: a madarak társas viselkedése mintegy a „mellékterméke" annak, hogy mindegyik állatnak ugyanazon a helyen, azonos típusú táplálékkal kell táplálkoznia.
A 492-esnek nem sikerült barátot találnia, legalábbis egy ideig. Úgy tűnik, hogy Pink Floyd és egy karibi flamingó – amelyet egy trópusi vihar szele vitt a területre – 2006-ban összebarátkozott egymással, bár 2013 óta nem látták őket a másik társaságában.
Ám a madár még akkor sem lehet magányos, ha társa már elment.
Rose ugyanis nem mondaná, hogy egy vadon élő flamingónak önmagában hiányozna a társasági élet. A szakember ettől függetlenül úgy gondolja, hogy a madár valószínűleg el fog innen is költözni, hogy megpróbáljon egy másik madárcsapatot találni, mert az év megfelelő szakaszaiban továbbra is „erős költési késztetése" lesz.
David Foreman március elején látta utoljára a 492-es flamingót, de azóta sem felejtette el az óriási élményt.
Ahogy fogalmazott, szembesült azokkal a megalázó pillanatokkal, amikor az évek során többször is azt mondta az embereknek, hogy Texasban nincsenek flamingók – erre tessék, mégis felbukkant itt egy példány.