A perui Amazonas vidékén az emberek csak most kezdenek tenyészteni néhányat a környék 175 különböző, fullánk nélküli, melipona méhfajtája közül, amelyek magukban hordozzák az ígéretet, hogy segítik a méhészeket és közösségeiket.
A történelem során az emberek jellemzően a vadonból gyűjtötték be az ilyen mézet, ami azonban tönkretette a kaptárokat.
Az elmúlt néhány évben a tudósok, köztük Cesar Delgado, az Instituto de Investigaciones de la Amazonía Peruana (IIAP) munkatársai, azonban már arra tanítják a mézgyűjtőket, hogy inkább fenntartható módon neveljék és tartsák a rovarokat.
Rosa Vásquez Espinoza biokémikus és a National Geographic Explorer partnere Delgadóval és munkatársaival dolgozott, hogy jobban megértsék a méheket, amit beporoznak, valamint a gyógymézük biokémiai tartalmát.
Amellett, hogy maguk a rovarok és termékeik lenyűgözőek, segíteni szeretnénk a fullánk nélküli, melipona méhészeteknek, mivel a méhek abszolút előnyt jelenthetnek az őket nevelő közösségeknek, amelyek közül sokat súlyosan sújtott a COVID-19 világjárvány
– mondta Espinoza a National Geographic online portálnak. – Ezek a beporzók visszahozhatják az életet az Amazonas területére azáltal, hogy gyógymézet, gazdasági bevételt és beporzási előnyöket biztosítanak a segítségre szoruló régiónak.
A mézek gyógyászati felhasználásának hosszú és gazdag története van, különösen az ókorban. Egyes feljegyzések szerint az emberek a mézet balzsamként, mámorító szerként, pszichoaktív anyagként vagy méregként is használták. Számos kortárs tanulmány pedig azt sugallja, hogy
a mézelő méhek és a fullánk nélküli méhek mézei antimikrobiális, gyulladásgátló és sebgyógyító tulajdonságokkal egyaránt rendelkeznek.
A fullánk nélküli, melipona méhek olyan vegyi anyagokkal állítják elő az édes nedűt, amelyek megakadályozzák a mikrobák és gombák növekedését, és így megakadályozzák az anyag megromlását a trópusokon.
Az Amazonason élő növények sokféleségére, valamint a botanikai vegyszerek hihetetlen skálájára (amelyet a méhek mézükbe és viaszukba kevernek) való tekintettel nem meglepő, hogy a méznek kiemelt gyógyászati értéke is van. Nem véletlen, hogy néhányan az ilyen mézet egyenesen „csodafolyadéknak" nevezik.
A trópusokon élők már most is többféle ilyen méhmézet, és a kaptárból származó viaszt használnak felső légúti fertőzések, bőrbetegségek, gyomor-bélrendszeri problémák kezelésére, sőt cukorbetegség és rák kezelésére is
– mutatott rá David Roubik, a panamai Smithsonian Tropical Research Institute csípős méhekkel foglalkozó szakértője. – Bár megkezdődött a kutatás, amely utalást tesz néhány ilyen felhasználási módra, a legtöbb még csak előzetes eredményeket mutat.
Hozzátette: sürgősen további vizsgálatokra van szükség a méz gyógyászati előnyeinek feltérképezésére.
Élelmiszerként és gyógyszerként használjuk fel a mézet
– magyarázta Heriberto Vela Córdova, a perui San Francisco-i méhész, aki a Kukama-Kukamiria bennszülött közösség tagja. – Ételnek a kávéhoz és a kenyérhez is használjuk.
Elárulta azt is, hogy a méz gyógyszerként hörghurut, tüdőgyulladás, égési sérülések, bőrvágások, megfázás, ízületi gyulladások esetén is hasznosnak bizonyult.
Az újvilági trópusokon a bennszülött népek évezredek óta gyűjtenek mézet a fullánk nélküli, melipona méhfajoktól. Ezek a társas rovarok kolóniákat alkotnak a királynővel és számtalan dolgozóval. Ahogy a nevük is sugallja,
ezek a rovarok nem tudnak csípni, és így kevésbé veszélyes a tenyésztésük, mint például az európai mézelő méheké, amelyek nem honosak itt.
Mivel a világ összes trópusán és szubtrópusán rengeteg fullánkos méhfaj található, az ilyen állatok tenyésztése (más néven meliponikultúra) összetett lehet. A maják kifinomult módszereket dolgoztak ki a fullánkos méhek tenyésztésére a Yucatán-félszigeten és ez a gyakorlat a mai napig fennmaradt. A bennszülött népek többsége viszont hagyományosan a vadon élő rovarok kaptáraiból gyűjtötte a mézet.
Brazíliában a meliponikultúra elterjedt, egyre kifinomultabb és népszerű, Peruban azonban kezd fejlődni és terjeszkedni a gyakorlat
– emelte ki Breno Freitas, a brazil Universidade Federal do Ceará kutatója.
Jelenleg a perui Amazonas területén található államok felében legalább száz család tart és nevel fullánk nélküli, melipona méheket, amelyek közül soknak Delgado is segített az oktatásban. A szakember megtanítja az embereket, hogyan neveljék ezeket a méheket a téglalap alakú dobozokban, amelyekkel
a méhészek könnyen hozzáférhetnek a méhek cukros váladékához, amelyet az állatok gömb alakú rekeszekben, úgynevezett mézesedényekben tartanak.
A méhek felnevelése többek között állandó bevételi forrást biztosít a gazdák számára ahelyett, hogy mézet (és méheket) az erdőből kellene beszerezniük, ami károsítja ezeket a létfontosságú beporzókat.
A fullánk nélküli, melipona méhek gyakran válogatósabbak, mint a mézelő méhek abban a tekintetben, hogy milyen növényeket poroznak be. Azokon a területeken, ahol őshonosak, kiemelten fontosak az ökoszisztéma egészsége szempontjából.
Emellett a mezőgazdaság számára is hasznosak.
Egy korábbi, 2020-as tanulmány azt mutatja, hogy a szántóföldek mellett tartott fullánkos méhek közel 50 százalékkal növelhetik az őshonos növény, az úgynevezett camu camu hozamát.
A mintegy hatszáz, fullánk nélküli melipona méhfaj felfedezése végtelen számú, új lehetőséget kínál a rovarok viselkedésének felfedezésére és a természetből származó gyógyító anyagok kiválasztására
– mondja Patricia Vit, a venezuelai Andok Egyetem kutatója. aki a fullánkos méhekkel foglalkozik. – A fészekben történő feldolgozás, a társulások kiválasztása a mikrobákkal, valamint a gyógyszerészeti célokra is alkalmas méz, virágpor és propolisz szállítása mind izgalmas téma.
Vit szerint az emberiség egyelőre még csak kapargatja a felszínt a fullánk nélküli melipona méhekkel és az általuk előállított mézzel kapcsolatos gyógyhatásokkal kapcsolatban. Ám a méz biokémiai és gyógyászati értékének kutatása a jövőre nézve rendkívül fontos lehet.