„A tengeri utazásnak az a célja, hogy növelje az önbecsülést és a magabiztosságot azáltal, hogy az ember valami nála sokkal nagyobb erővel küzd meg."
(Ziemowit Baranski kapitány, a Fryderyk Chopin parancsnoka)
A lengyel fővárosban, Varsóban működő Úszóosztály Alapítvány egészen különleges programot hirdetett meg 2010-ben, a hajózás iránt érdeklődő diákok számára. Összesen 650 kamaszkorú önkéntes jelentkező közül választották ki azt a harminchat szerencsés diákot, akik az 1992-ben vízre bocsátott 181 láb (55 méter) hosszú háromárbócos Fryderyk Chopin vitrolás fedélzetén
egy közel négy hónapig tartó Karib-tengeri túrán vehetett részt.
A 14 éves kamaszok úgy hajózhattak a tengeren, hogy közben a Frederyk Chopin fedélzetén folytatták a tanulmányaikat is. Mindez fantasztikus kalandnak ígérkezett a lelkes fiatalok számára, akik az „úszó iskolpadban" egyszerre lehettek diákok és tengerészkadétok.
Az óceánjáró képességekkel rendelkező vitorlást Zygmunt Choren, a lengyel haditengerészet hajóépítő mérnöke tervezte. Az összesen 1200 négyzetméter vitrolafelülettel rendelkező háromárbócost korszerű navigációs eszközökkel szerelték fel; a gyönyörű vitorlás az 1992-es vízrebocsátása után iskolahajóként állt szolgálatba.
A Fryderyk Chopin az ifjú legénységgel a fedélzetén 2010 október elején futott ki Gdynia kikötőjéből.
A fiatal kadétok egyhetes intenzív kiképzést kaptak a tengeren. A felkészítés során el kellett sajátítaniuk a vitorlázat kezelésének minden csínját-bínját, beleértve a 198 különböző kötél helyét és funkcióját, hogy még kormsötétben is képesek legyenek megtalálni ezeket.
Az Úszosztály-program részeként ez volt a Fryderyk Chopin tizenegyedik útja. A hajót a nagy tapasztalatú Ziemowit Baranski kapitány irányította, aki a Fryderyk Chopin építésében is részt vett. A kapitányon kívül három tiszt és két fedélzetmester alkotta a hivatásos személyzetet, de a mindennapi munkában kadétként a diákok, valamint az őket elkísérő tanáraik is részt vettek.
Miután elhagyták Gdynia kikötőjét, Baranski kapitány nyugatnak fordította a hajó orrát, hogy a Balti-tengert átszelve a Kattegat és a Skagerrak-szorosokon át kifussanak az Északi-tengerre. A Fryderyk Chopin először Dániában, majd utána Norvégiában kötött ki. Norvégiából Angliának vették az irányt, hogy egy Plymouthban beiktatott rövid megálló után nekivágjanak az atlanti átkelésnek.
Októberben már nem mennek ritkaságszámba a viharok az észak-atlanti térségben, de az a hirtelen kerekedett ítéletidő, amibe a Chopin belekerült , sokkal rosszabb volt, mint egy „átlagos" óceáni vihar. A Fryderyk Chopin 2010. október 27-én futott ki Plymouthból. A vitorlás délnyugati irányba hajózva megkerülte a Cornwall-félsziget déli csúcsát alkotó Lizard-fokot, és a Scilly-szigetek mellett elhaladva a nyílt óceánnak vette az irányt. Október 29-én a nyílt tengeren akkor tört rájuk az ítéletidő, amikor már 100 tengeri mérföldre (185 km) eltávolodtak az irányvonalukba eső utolsó szárazföldtől, a Scilly-szigetektől.
Az orkánerejű szél bömbölve csapott le, házmagasságúra korbácsolva a hullámokat.
Az egyre jobban erősödő szél végül a Beaufort-skála szerinti 9-es erősséget ért el.
( A 9-es fokozat a heves vihart jelöli a skálán, magas hullámokkal, és az egész vízfelület porzásával, a szerk.) A sokat tapasztalt kapitány ekkor még nem aggódott különösebben, mert abban bízott, hogy a viharos szél hamarosan irányt változtat, és akkor majd délnek fordulhatnak.
Ekkor azonban hatalmas csattanással eltörött az orrárbóc. A kapitány azonnal leparancsolta a gyerekeket a fedélzetről, és elrendelte, hogy indítsák be a hajó 520 lóerős dízelmotorját, hogy fenntartható maradjon a Fryderyk Chopin manőverezőképessége. A hajnali derengésben a kapitány és az elsőtiszt felmérték a hajót ért kárt.
A tíz méter hosszú orrárbóc ami normálisan nagyon alacsony szögben, csaknem vízszintesten nyúlik ki a hajó orra elé,
a sérüléstől most groteszk módon felfelé állt, és oldalra csavarodott.
De a baj még ennél is jóval súlyosabbnak bizonyult, mert a 37 méter magas előárbóc a rajta lévő hat keresztrúddal két helyen is megtörve ide-oda lengett, egyszer-egyszer a hajótörzsnek csapódva.
Az orrárbóc teteje a felső árbócmerevítő kötélről csüngött alá, másik vége pedig a főárbóchoz volt rögzítve. Baranski kapitány rögtön felismerte, hogy a főárbóc sem sokáig bírhatja így a terhelést. Mindez súlyos katasztrófával fenyegetett, hiszen ha a főárbócot lehúzza az eldeformálódott előárbóc súlya, mindkettő lezuhan és átüti a fedélzetet, ami a hajó pusztulását okozhatja.
A beindított motornak köszönhetően ugyan a Fryderyk Chopin elérte a legkisebb kormányozható sebességet, de újabb veszélyt jelentettek az eltört árbócokról vízbe zuhant kötelek, amelyek ha rátekerednek a hajócsavarra, végleg megbénítják és magatehetetlenné teszik a hullámokkal küszködő sérült hajót.
Az elszakadt sodronykötelek vadul csapkodták a hajó oldalát,
egy ágyúlövés hangjára emlékeztető dörrenés pedig azt jelezte, hogy az ide oda csapódó kötélzet betörte az egyik ablakot. A kapitány megpróbálta úgy irányítani az árbócait vesztett erősen dülöngélő vitorlást, hogy a leszakadt kötélzet a tengerbe lógjon.
A kapitány Ostrowski másodtisztet leküldte a fedélközbe, hogy nyugtassa meg és felügyelje a gyerekeket. Tudta, mindent meg kell tennie, hogy megmentse a fiatalok életét. Amikor eltört az orrárbóc, a kapitány azonnal utasította a rádióst a vészjelzés leadására. A cornwalli Falmouth közelében a hegyfokon álló tengerészeti rádióállomás fogta elsőként a Fryderyk Chopin segélyhívását.
Az ügyeletes tiszt haladéktalanul elrendelte a vészhelyzeti készültséget,
a közelben haladó hajókat pedig felhívta, hogy siessenek a bajba jutott vitrolás mentésére. Először egy bretagni vonóhálós halászhajó, a Bara An Aod szakította meg az útját, és a háborgó tengerrel dacolva, teljes gőzzel elindult a Frederyk Chopin megadott pozíciója felé. Őt egy cornwalli halászhajó, a Nova Sperra követte.
A Nova Sperra kapitánya, noha a hajója kilenc órányira volt a bajba jutott lengyel vitorlástól, elrendelte, hogy csiholjanak ki mindent amit csak lehetséges a hajógépből, így a Nova Sperra is a tajtékzó hullámokon vágtatva közeledett a Chopin felé. A New Yorkból Bremenhaven felé tartó MSC Nerissa konténerhajó szintén megszakította az útját, és igyekezett minél előbb elérni a baleset helyszínét. Ugyanigy tett egy görög tanker, az Overseas Andromar is. Persze, kérdéses volt, hogy a mentésre indult hajók vajon még kellő időben elérik-e a túlélésért küzdő Fryderyk Chopint.
A Falmouth-i rádióállomás riasztása után a brit királyi haditengerészet egyik helikoptere is a magasba emelkedett. A forgószárnyas gép viszonylag gyorsan megtalálta a lengyel hajót, és a heves széllel dacolva, alacsonyra ereszkedve körözött a Fryderyk Chopin felett.
Miközben a mentés már elindult, a Fryderyk Chopin helyzete még súlyosabbá vált. Az előrábóc – mivel már semmi sem tartotta – belekonyult a vízbe. A főárbóc felső harmada is letört, ami a keresztrudakkal és az elszakadt kötélzettel együtt veszedelmes közelségben himbálódzott a parancsnoki híd felett. Egyre több huzal lógott be a vízbe, ezért a kapitány parancsot adott a motor leállítására, mert el akarta kerülni, hogy a sodronykötelek rátekeredjenek a hajócsavarra. A Fryderyk Chopin ekkorra már tehetetlenül hánykolódó úszó ronccsá vált.
Adam Kantorysiński az egyik fedélzetmester engedélyt kért a kapitánytól, hogy megkísérelje a hajót elsüllyedéssel fenyegető sérült előárbóc és vitorlázat rögzítését.
Az életveszélyes művelet végrehajtása valódi öngyilkossági kísérletnek tűnt,
de a mindenre elszánt Kantorysinskit és a feladatra önként vállalkozó Lesniak harmadtisztet nem hagyta el a szerencse, és 18 kötéllel végül sikeresen rögzítették az árbócot. A Falmouth-i központból a mentést irányítók ragaszkodtak ahhoz, hogy a gyerekek hagyják el a hajót. Baranski kapitány azonban kerekperec megtagadta ezt az utasítást, mert pontosan tudta, hogy a gyerekek a hajó menetképtelensége ellenére is sokkal nagyobb biztonságban vannak a fedélközben, mint a háborgó tengeren dióhéjként hányódó mentőcsónakokban.
A vészjelzést fogó hajók közül először az MSC Nerissa konténerhajó érkezett be a helyszínre, majd nem sokkal később a görög tanker is feltűnt az esőfüggönyös horizonton. Az MSC Nereissa a Fryderyk Chopin szélfelőli odalához állt, hogy hatalmas hajótestével felfogja, illetve csökkentse a szél erejét. A konténerhajó és a tanker is túl nagyok voltak ahhoz, hogy sikeresen vontatókötélre vehessék a hozzájuk képest kicsi és törékeny vitorlást. Késő délután futott be a helyszínre a kilenc órája teljes gőzzel vágtató cornwalli halászhajó, amelynek kapitánya, a görög tankerről kapott kötél segítségével izgalmas küzdelem után végül sikeresen vontatókötélre vette a súlyosan sérült lengyel vitorlást.
Három napig tartó viszontagságos út után, amikor Shaun Edwards kapitány, a Nova Sperra parancsnoka a vonatókötélre fogott Frederyk Chopinnal együtt befordult a Falmouth-i kikötő hajózócsatornájába, megszólaltatta a hajókürtöt, amire válaszul a kikötőben horgonyzó összes többi hajó kürtje is felbúgott. A mólón dörgő éljenzés fogadta a Frederyk Chopin és a Nova Sperra partra lépő hős kapitányait, a Lengyelországból helyszínre érkezett aggódó szülők pedig örömkönnyek között ölelték magukhoz a gyermekeiket.
Baranski kapitány és személyzete áldozatos helytállásának, valamint a mentésben önfeláldozóan résztvett tengerészeknek köszönhetően,
minden gyerek sértetlenül léphetett partra az életveszélyes tengeri kaland után.
A Fryderyk Chopin megmentése örökszép példája a tengert járó emberek közötti összetartásnak és áldozatkész bajtársiasságnak.
A Fryderyk Chopint az emlékezetes esemény után kijavították, és a szép vitorlás napjainkban is büszkén szeli a tenger hullámait.
(A vitorlázás szerelmesei és a magyar tenger legnagyobb ünnepét, a patinás és európai hírű Kékszalagot idén július 14-én rendezik meg a Balatonon.)