Basszania illír városa az illír háborúk alatt római ellenőrzés alá került. A település helyét korábban a Lezhë megyei Pedhanë vagy a Shkodër megyei Bushat falu közelében feltételezték. Basszaniáról a Krisztus előtt 59-től Krisztus után 17-ig élt Titus Livius római történész írt a római hadseregnek az illírek utolsó királyával, Genthiosszal vívott harcának összefüggésében.
A háború elején az illírek királya Lisszoszban gyűjtötte össze 15 ezer harcosát, majd megtámadta Basszania erődítését.
A Genuszosz völgyében táborozó, csaknem kétszeres túlerőben lévő rómaiak Lucius Anicius Gallus praetor vezetésével csakhamar felmentették a várost, majd röviddel ezt követően legyőzték az uralkodót.
A helyet először 2018-ban fedezték fel a szakemberek, amikor a Varsói Egyetem kutatói védőfalakat és két korábban természetes sziklaképződménynek hitt kőépítményt azonosítottak a Shkodra melletti dombon, amelyekről kiderült, hogy egy kapuház és két bástya lehetett.
A település az egykori Illíria (ma Albánia) területén található két fontos ősi központ – az illír főváros, Scodra (Shkodra) és az Illír Királyság székvárosa, Lisszosz között.
A Varsói Egyetem Délkelet-Európai Kutatóközpontja új tanulmányának részeként a csapat geofizikai felméréseket végzett a dombon, amely egy körülbelül húsz hektáros települést tárt fel. Ez arra késztette a régészeket, hogy két nagy épület ásatására összpontosítsanak, amelyek közül az egyik 240 négyzetméter, a másik pedig 70 négyzetméter, amelyek a hellenisztikus időszakból származnak.
Illíria, latinosan Illyria (ógörögül Ἰλλυρία, azaz Illíria, Illürisz vagy Illürikon, latinul Illyria) ókori történelmi régió. Tágabban minden föld Itáliától és Noricumtól keletre, valamint Thesszáliától és Makedóniától nyugatra egészen a Savusig (Száva) és az Isterig (Duna). Ez a hatalmas régió a Balkán-félsziget északnyugati részét, ezen belül a mai Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Koszovó és Észak-Albánia területét foglalta magában. A néhány ókori szerzőnél előforduló szűkebb értelemben vett Illíria csak az autariaták és ardiaták országát jelentette, amely az i. e. 4. században alakult ki a mai Dalmácia déli részén.
Az épületeken belüli kerámiatöredékek azt mutatják, hogy a hely már időszámításunk előtt 2000-től lakott volt, míg az Itáliából importált amforadarabokat a szakemberek időszámításunk előtti 3. és 2. századra datálták.
A szerkezetek nem mutatják annak a bizonyítékát, hogy megsemmisítették vagy felgyújtották volna őket
– mondta Piotr Dyczek professzor a HeritageDaily online tudományos portálnak. – A települést ehelyett elhagyták és a természetes erózió tette tönkre, valamint az évszázadok során építőanyagként elrabolt kőbányászat miatt.