Aki az életét az olasz egység megteremtésének szentelte

Garibaldi 1861. április 18-ai felszólalása Cavour ellen az olasz parlamentben, Torinóban

Száznegyven éve, 1882. június 2-án halt meg a legendás olasz szabadsághős, Giuseppe Garibaldi, aki egész életét az olasz egység megteremtésének szentelte, s még láthatta álma megvalósulását.

Dél-Amerikában sajátította el a gerilla-hadviselést

Giuseppe Garibaldi 1807. július 4-én született Nizzában. Fiatalon elkötelezte magát az ekkor még részekre tagolt Itália politikai egyesítése, a Risorgimento gondolata mellett, s tagja lett a carbonarik titkos mozgalmának. Az észak-itáliai Szárd-Piemonti Királyság flottájának hajóskapitányaként 1834-ben részt vett egy sikertelen köztársaságpárti felkelésben, ezért menekülnie kellett, távollétében halálra ítélték.

Hosszabb ideig Dél-Amerikában harcolt tengeren és szárazföldön, részt vett az uruguayiak szabadságharcában Brazília ellen, ezért is nevezték később a „két világ hősének".

Dél-Amerikában sajátította el a gerilla-hadviselést, szervezte meg az első vörösinges légiót emigráns olaszokból, és itt nősült meg először: felesége, aki négy gyermeket szült neki, a csatákba is elkísérte lóháton.

A Garibaldi család 1878-ban Forrás: Wikimedia Commons/Jessie Mario White

A már ekkor legendás hírű Garibaldi az 1848-as forradalmak hírére tért haza, de Károly Albert szárd-piemonti király nem tartott igényt szolgálataira.

Ezután az osztrák megszállók ellen küzdő milánói köztársaság tábornoka lett, de a túlerő elől Svájcba kellett visszavonulnia. A harcot a Pápai Államban kikiáltott római köztársaságban folytatta, és a védelem irányítójaként két hónapig kitartott a katolikus egyházfő segítségére érkező, túlerőben lévő francia hadsereg ellenében.

Július elején kénytelen volt elhagyni a várost - ekkor hangzott el híres mondása: Ahová megyünk, ott lesz Róma.

Sarkában francia, osztrák és nápolyi üldözőkkel verekedte keresztül magát a semleges San Marino-ig, négyezer fős csapatából csak 250 ember maradt, a visszavonulás közben halt meg ötödik gyermekével viselős felesége is.

Beállt hajóskapitánynak is

Itt feloszlatta csapatát és másodszor is emigrációba vonult, miközben legendája egyre terebélyesedett, az egész világ lelkesedett érte. A szabadsághős újfent beállt hajóskapitánynak, Marokkóban, az Egyesült Államokban, majd Peruban élt.

1854-ben engedélyezték hazatérését Genovába, örökségéből megvette Caprera szigetét Szardínia mellett, itt várta magányosan az idők jobbra fordulását.

Családja a tengeri kereskedelemhez kötődött, 1832-ben ő maga is egy kereskedőhajó kapitánya lett Forrás: Wikimedia Commons

A pillanat 1859-ben jött el, amikor a franciákat szövetségesként maga mögött tudó szárd-piemonti állam háborút kezdett az Észak-Itáliát megszálló osztrákok ellen. Garibaldi személy szerint ki nem állhatta a piemonti miniszterelnök Cavour grófot és republikánus eszméit sem adta fel, de

belátta: az olasz egység csak e monarchia vezetésével teremthető meg.

A háború Ausztria vereségével ért véget, de a franciák által sebtében megkötött béke Habsburg-kézen hagyta Velencét. Az alkudozások elleni népharag felkelésbe csapott át, a nép elkergette Közép-Olaszország fejedelmeit, a területeket pedig Szardínia-Piemont annektálta. Mindennek ára azonban Savoya és Nizza, Garibaldi szülővárosának átengedése volt a franciáknak, amit Garibaldi soha nem bocsátott meg Cavournak.

Akciója jogi szempontból kalózkodásnak minősült

Itália középső része azonban még mindig a pápa, déli része pedig a Nápolyi Királyság fennhatósága alatt maradt. A diplomáciai finomságokra nem sokat adó Garibaldi 1860 tavaszán egy Szicíliában kitört felkelés hírére két öreg lapátkeretes hajóval, fedélzetükön két ágyúval és 1064 vörösingesével - köztük a magyar Türr Istvánnal és Tüköry Lajossal - útnak indult Genovából, majd 1860. május 11-én partra

szállt Szicília nyugati partján, Marsalánál.Akciója jogi szempontból kalózkodásnak, magánháborúnak minősült, de ezt később már nem firtatták, mert a siker őt igazolta.

Garibaldi 1861. április 18-ai felszólalása Cavour ellen az olasz parlamentben, Torinóban Forrás: Wikimedia Commons/The Illustrated London News

Első győzelmei után serege lavinaként nőtt, május végére övé volt a sziget, diktátornak is megválasztották, de hatalmát II. Viktor Emánuel piemonti király nevében gyakorolta. A brit flotta segítségével kelt át a messinai szoroson, szeptember 7-én vonattal érkezett a magát megadó Nápolyba, majd szeptember 30-án a Volturno folyónál megverte a nápolyi hadsereget.

Visszautasította a felkínált rangot, pénzt, kitüntetést

Cavour azonban attól félt, hogy a reálpolitikával nem törődő Garibaldi a római francia helyőrség ellen fordul, ezáltal konfliktust provokál ki Franciaországgal. A szárd-piemonti seregek ezért lóhalálában, a pápai államon át megindultak dél felé, II. Viktor Emánuel és Garibaldi november 7-i találkozása a volturnói síkon később igen kedvelt témája lett az olasz festőknek.

A szabadsághős az általa meghódított területeket felajánlotta a királynak, ő maga pedig visszautasítva a felkínált rangot, pénzt, kitüntetést egy zsák liszttel, egy sajttal, egy doboz heringgel, egy cipóval és négy tallérral visszatért szigetére.

Viktor Emánuel találkozása és kézfogása Garibaldival Teanonál 1860. október 26-án Forrás: Wikimedia Commons/Pietro Aldi

Egy nemrégiben megjelent könyv szerint Garibaldi absztinens volt, legszívesebben juhsajtot evett kenyérrel, tavasszal friss lóbabbal, szerette a tőkehalat, a szárított fügét és a mazsolás kekszet.
A következő évben, 1861-ben létrejött az Olasz királyság, de még a Pápai Állam nélkül.

Az örök ellenzéki Garibaldi 1862-ben a Róma vagy halál jelszóval, önkéntesei élén az örök város ellen indult, de a nemzetközi konfliktustól tartó kormány csapatai feltartóztatták, a csetepatéban ő is megsebesült.

Visszavonulva élt Caprera szigetén

Az 1866-os porosz-osztrák háborúban önkéntesei élén harcolt Észak-Itáliában, az osztrák uralom alatt álló Trentinóban. A következő évben ismét Róma ellen indult, ezúttal a jól felszerelt franciák állították meg.

Az ismét megsebesült Garibaldit az olasz kormány rövid időre bebörtönözte, majd szabadon engedte. Utolsó hadjáratát 1870-71-ben vezette a franciák oldalán, Poroszország ellen.

Garibaldi és családtagjainak sírjai Caprera szigetén, nem messze az egykori házuktól Forrás: Wikimedia Commons/Gianni Careddu

Itália hőse élete végén megkeseredett, örök fájdalma maradt, hogy Róma nélküle vált 1870-ben az egységes Olaszország fővárosává. 1871 után már visszavonulva élt Caprera szigetén 1882-ben bekövetkezett haláláig, s itt is temették el.

Állítólag partra szállásának egyik évfordulóján a végeérhetetlen ünneplő tömeget látva így fakadt ki: „milyen kevesen voltunk és milyen sokan maradtunk..."

(MTVA Sajtóarchívum)