A Western Sydney Egyetem tudóscsoportja által végzett kísérletek azt sugallják, hogy a zenét csak a domináns zenei kultúrák globális hatásainak köszönhetően érezhetjük örömtelinek vagy nyomasztónak.
A PLOS One tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint a popzenétől a hollywoodi filmzenékig a harmóniák és dallamok általában vidámabb, felemelőbb hangulatot keltenek, ha a hangjegyek vagy akkordok a dúrnak nevezett módon haladnak előre.
A döntő hangok között kissé „bágyadtabban" haladó dallamot mollnak nevezik: ezek a szakítós dalok hangja, a töprengő pillanatok és könnyfakasztó jelenetek a filmekben.
A nagyobb fejlődés és a pozitív érzések (és a kisebb érzésekkel a szomorú érzelmek) közötti kapcsolat annyira jelen van mindenütt a nyugati világban, hogy könnyen feltételezhető, hogy valami alapvetően biológiai folyamat történik. Ennek a kapcsolatnak az eredete azonban teljes rejtély.
Egyes feltételezések szerint ennek köze lehet a kisebb tonalitás bizonyos disszonanciájához.
Alternatív megoldásként a szakemberek szerint köze lehet egy bizonyos hangmagasságok átlagolásához, ami elsődlegesebb reakciót vált ki, ahol az összbenyomás a barátot vagy ellenséget utánzó vokalizációhoz hasonlít.
Ha e hipotézisek bármelyike igaz, akkor a zene érzelmeinek egyetemes élményeknek kell lenniük
– mutattak rá a ScienceAlert online tudományos portálnak nyilatkozó kutatók. – Számos tanulmány azonban vegyes eredményeket hozott olyan távoli közösségekkel, amelyek nem voltak kitéve sok nyugati zenének.
Annak érdekében, hogy a tudósok pontosabb bizonyítékot tárjanak fel arra vonatkozóan, hogy a dallamok ugyanúgy „pengetik-e a szívünk húrjait" a zenei kitettségtől függetlenül, a legújabb tanulmány mögött álló kutatók Pápua Új-Guinea távoli régióiban vizsgáltak olyan zenei felvételeket, amelyek dúr és moll hangnemek ütemeit tartalmazták.
Az Uruwa folyó völgyéből összesen 170 felnőtt vett részt a felmérésben, akik olyan zenerészleteket hallgattak, amelyek átlagos hangmagasságban, ütemben, módban és hangszínben változtak.
A résztvevőknek mindössze két mintát kellett meghallgatniuk, és elmondani a kutatóknak, hogy boldoggá tette-e őket. Közben egy hangszigetelt szobában is elvégezték a tesztet az ausztráliai Sydneyben, ahol mind a 79 önkéntes rendszeres nyugati zenehallgató volt.
Az úgynevezett Bayes-féle statisztikai következtetések alapján az eredmények határozottan azt mutatják, hogy
egy zenemű átlagos hangmagasságára adott érzelmi válaszok inkább a nyugatias zenével való korábbi kitettséghez kapcsolódnak, mint valami univerzálisabb dologhoz.
A tanulmány eredményei viszont nem mutatnak arra utaló jelet, hogy a dúr akkordokra adott boldogságunk közös reakciója a biológiánkra épülne.