David Attenborough-ról nevezték el a legkorábbi ragadozót

david attenborough, teszt
Vágólapra másolva!
David Attenborough brit természettudósról és műsorvezetőről nevezték el annak az 560 millió éves élőlénynek a kövületét, amelyről a kutatók úgy vélik, hogy az első ragadozó állat lehetett.
Vágólapra másolva!

Az Auroralumina attenboroughii, amely a korallokat és medúzákat is magába foglaló csoporthoz tartozik, a tudósok szerint a legkorábbi olyan élőlény lehetett, amelynek már váza is volt.

- mondta el hétfőn Phil Wilby, a Brit Földtani Intézet paleontológusa. Hozzátette: a lelet azért is "rendkívül izgalmas", mert segíthet "az összetett földi élet kezdetének megértésében".

A fosszíliát Anglia középső részén, a Leicester melletti Charnwood Forestben találták, ahol Attenborough is kutatott régen kövületek után. A 96 éves tudós örömmel fogadta a névadást.

Frankie Dunn, az Oxfordi Egyetem Természettudományi Múzeumának munkatársa szerint a megkövesedett maradvány nagyon különbözik a Charnwood Forestben és világszerte talált más fosszíliáktól.

Forrás: BGS © UKRI

Dunn kiemelte: a kambriumi korszakból származó legtöbb más fosszíliával ellentétben "ennek egyértelműen van váza, sűrűn elhelyezkedő csápokkal, amelyek a vízben kapták el a táplálékot, hasonlóan a ma is élő korallokhoz és tengeri anemónákhoz".

A ragadozó nevének első része latinul hajnali lámpást jelent, mivel formája egy égő fáklyához hasonló.

A kambriumi evolúciós robbanás, amely körülbelül 541 millió-530 millió évvel ezelőtt zajlott le, az állatok óriási sokféleségének kialakulásával járt. Ebben az időszakban számos állatfajnak alakult ki kemény testrésze, mint például a kalcium-karbonát kagylóhéj.

(MTI/AP)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!