A méheket már az ókori egyiptomiak is tisztelték, Shakespeare dicsérte őket, míg Micimackó rettegett tőlük. Legutóbb Rowan Atkinson küzdött a rovar ellen az új Man vs. Bee (Ember a méh ellen) című Netflix-filmben. Szerethetjük vagy gyűlölhetjük őket, de bizonyára meglep minket, amikor rájövünk, hogy ezek az apró fullánkosok mennyi mindent tudnak.
Ma már szemléletes bizonyítékaink vannak arra vonatkozóan, hogy a méhekben van bizonyos szintű tudatosság, és hogy éreznek, illetve érzelmi állapotaik vannak
– mondta Lars Chittka, a londoni Queen Mary Egyetem érzékszervi és viselkedésökológiai professzora a The Guardian online portáljának.
A szakember már körülbelül harminc éve foglalkozik a méhek tanulmányozásával, és világszerte azok érzékszervi rendszereinek és megismerésének egyik vezető szakértőjeként tartják számon.
A július 19-én megjelent The Mind of a Bee című legújabb könyvében a tudós azt állítja, hogy a méheknek szükségük van a védelmünkre, de nemcsak azért, mert hasznosak a termés beporzásához és a biológiai sokféleséghez,
hanem azért is, mert érző lények – és az embereknek etikai kötelességük, hogy biztosítsák a túlélésüket.
Munkánk és más laboratóriumok vizsgálatai megmutatták, hogy a méhek valóban rendkívül intelligensek
– mutatott rá az érzékszervi és viselkedésökológiai professzor. – Tudnak számolni, felismerik az emberi arcképeket, megtanulhatják az egyszerű eszközhasználatot és az elvont fogalmakat.
A szakember bizonyította, hogy a méheknek vannak érzelmeik, képesek tervezni és dolgokat elképzelni, miközben felismerik önmagukat, mint a többi méhtől eltérő „egyedi entitást". Ezeket a következtetéseket a professzor a nőstény dolgozó méhekkel laboratóriumban végzett kísérleteiből vonta le.
Ha egy méhnek valami jól esik, akkor cukorjutalmat kap
– magyarázta Lars Chittka. – Így tanítjuk meg őket például az emberi arcok felismerésére.
A most végzett kísérletben a méheknek több monokróm képet mutattak az emberi arcokról, és eközben
megtanulták, hogy az egyikhez cukorjutalom társul.
Amikor lehetőséget adtak nekik a választásra a különböző arcok közül, de jutalmak nélkül, és megfigyelték: most melyiket választják, akkor a különféle arcok sorából megtalálták a megfelelőt.
Mindössze egy-két tucat gyakorlásra volt szükségük ahhoz, hogy „jártas arcfelismerővé váljanak"
– mondta a professzor.
A számolási kísérletben a kutatók arra tanították a rovarokat, hogy három azonos tereptárgy mellett repüljenek el a táplálékforrás felé. Miután megbízhatóan odarepültek, vagy növelték vagy csökkentették az azonos távolságra eső tereptárgyak számát. Ha a kísérlet során ha a tereptárgyakat közelebb helyezték el egymáshoz, akkor a méhek hajlamosak voltak korábban leszállni, mint korábban, és fordítva, ha a tereptárgyakat távolabb helyezték el egymástól.
Mivel a tereptárgyak azonosak voltak, a szakemberek biztosak lehettek benne, hogy a méhek nem egy bizonyosat azonosítanak, amikor eldöntötték, hogy milyen messzire kell repülniük.
Tényleg csak a tereptárgyak számának megszámlálásával találhatták meg a megoldást
– elemezte a történeteket a kutató. – A méhek arra is képesek voltak, hogy elképzeljék, hogyan fognak kinézni vagy érezni a dolgokat: például vizuálisan azonosíthattak egy gömböt, amelyet korábban csak a sötétben érzékeltek és fordítva.
Hozzátette: megértették az olyan elvont fogalmakat is, mint hogy valami „ugyanaz" vagy „más".
A szakember közben kezdte felismerni, hogy néhány méh kíváncsibb és magabiztosabb, mint a másik.
A professzor „furcsa, zseniális méhekről" is beszámolt, amely valamivel jobban teljesített, mint a kolónia összes többi egyede, vagy az összes többi méh, amelyet teszteltek.
Lars Chittka felfedezte, hogy ezek a rovarok úgy tanulnak a legjobban, ha megfigyelik, hogy más méhek hogyan teljesítenek sikeresen egy feladatot, így „ha egyszer egyetlen egyedet kiképeznek a kolóniában, a készség gyorsan elterjed az összes méhre".
Ám amikor a tudós szándékosan kiképzett egy „bemutató méhecskét", hogy egy feladatot kevésbé optimálisan hajtson végre, akkor a „megfigyelő méh" nem egyszerűen leutánozta a látott „akciót",
hanem spontán módon fejlesztette a technikáját ahhoz, hogy megoldja a problémát és hatékonyabban elvégezze a feladatot „mindenféle próba és hiba nélkül".
Az új tanulmány szerint ez nemcsak azt mutatja meg, hogy a méhek „szándékosan cselekednek" vagy hogy „tudatában vannak annak, hogy mi a kívánatos cselekedeteinek eredménye, hanem azt is, hogy a fejükben van egy „gondolkodási forma".
Ez egy belső modellezése lehet annak, hogy „hogyan fogom elérni a kívánt eredményt?", ahelyett, hogy csak kipróbálnám
– magyarázta Lars Chittka professzor.
A kutatás ezen fázisában a szakember elkezdett azon töprengeni, hogy vajon az ilyen intelligens lényeknek vannak-e érzéseik.
Egy kísérletben a méheket szimulált póktámadásnak tették ki, miközben azok egy virágra szálltak.
Utána viszont az egész viselkedésük megváltozott. Összességében tétovázni kezdtek, hogy rászálljanak-e a virágokra, és mindegyiket alaposan megvizsgálták, mielőtt úgy döntöttek, hogy tesznek egy próbát. A rovarok még napokkal a támadás után is ugyanezt a szorongó viselkedést tanúsították. Néha úgy reagáltak, mintha szellemeket látnának;
vagyis megvizsgáltak egy virágot, és akkor sem szálltak arra, ha nem volt rajta pók.
A szakemberek szerint úgy viselkedtek, mintha egyfajta poszttraumás stressz-betegségben szenvednének: idegesebbnek tűntek és bizarr pszichológiai hatásokat mutattak, ami negatív érzelemszerű állapotot jelez.