A denevérek és a delfinek a tárgyakról visszavert visszhang alapján, azaz echolokációval tájékozódnak és vadásznak. A 18. századtól kezdve olyan beszámolók is ismertek, hogy vak emberek is képesek a visszavert hangok alapján betájolni magukat és elkerülni az akadályokat. Ép látású embereknél azonban eddig alig tanulmányozták ezt a jelenséget.
Német kutatók azonban a Proceedings of the Royal Society B folyóiratban arról számoltak be, hogy látó emberek is megtanulhatják az echolokációval való tájékozódást. Noha az emberi agy normál körülmények között elnyomja a visszhangokat, hogy tisztábban lehessen hallani az eredeti hangot, megfelelő kísérleti körülmények között hallhatóvá tehető a visszavert hang.
A tanulmányban részt vevő ép látású személyek fejére mikrofonos fülhallgatót tettek. A kísérleti alanyok maguk adtak ki hangokat, például csettintgettek a szájukkal vagy a nyelvükkel. Amikor ez a hang egy visszaverő felülethez ért, egy számítógép szimulálta a visszhangot, és ezt játszották vissza az alanyoknak a fülhallgatón át.
A látó személyek az echolokációs kísérletben megtanulták a hangvisszaverő felületek helyének észlelését az általuk visszavert (és számítógéppel visszajátszott) visszhang alapján éppúgy, ahogy a hangforrásokat is képesek voltak behatárolni egy másik hallási kísérletben.
A tanulmányból tehát kiderült, hogy mindenkiben megvan a képesség az echolokációs tájékozódásra, de a látó emberek nem használják ki ezt, mert nincs szükségük rá. Vak emberek esetén azonban más a helyzet. A vakok echolokációs tájékozódását az is segítheti, hogy az agy egyébként látásra használt erőforrásai átcsoportosulhatnak a hallás javára.