Michael Franzese egy átlagos Brooklyn-i olasz származású családba született – vagy legalábbis sokáig ezt hitte. Apja, Sonny Franzese az öt nagy New York-i maffiacsoport egyikének, a Colombók katonája, aztán kapitánya, caporegiméje volt.
Majd ő lett a helyettes nagyfőnök, az underboss. Az apa tetteiről egyebek mellett egy 2006-os lehallgatott beszélgetés tanúskodik, amelyben Sonny arról beszélgetett egy másik maffiózóval, hogyan kell kivégezni és eltűntetni valakit.
Rengeteg embert öltem. Nem ötöt, nem tízet. Már régóta nagyon kell ügyelni arra, hogy nem maradhat utánad holttest az utcán, mint régen. Az most a biztos lebukás. Én körömlakkal bekentem az ujjaim végét, nehogy véletlenül ujjlenyomatot hagyjak. Emellett hajhálót viseltem, hogy ne maradjon utánam hajszál, amiből DNS-mintát vehetnek.
Michael szerint az apja otthon soha nem beszélt a „munkáról". A család természetesen észrevette, hogy mindenhova rendőrök, ügynökök, egyenruhás és civil bűnüldözők követik őket, de Sonny sosem ejtett egy szót sem arról, mivel is foglalkozik.
Maximum annyit érzékeltem, hogy ha eljött egy iskolai baseball-meccsemre, mindig késett, mindig nagy fekete Cadillac-en vagy Lincoln-on érkezett, és mindig több öltönyös férfi vette körül. Ami jó volt, hogy a bírók ilyenkor nekünk ítéltek, így könnyebb volt győznünk.
A fiatal Michael jól sportolt és a középiskolát úgy járta végig, hogy orvos lesz belőle. Az apja nem akadályozta, hanem kifejezetten támogatta a tanulmányait, mert nem akarta, hogy a fia maffiózó legyen. Így Michael 1969-ben be is iratkozott a jó nevű Hofstra magánegyetem orvosi előkészítő kurzusára. 1970-ben azonban, 3 évnyi fellebbezés-sorozat után megszületett az ítélet az apja bankrablási bűnperében:
Sonny 50 év börtönt kapott.
Michael ekkor úgy döntött, hogy abbahagyja a tanulást és beáll a maffiába, hogy segítse a családját. Sonny a börtönbe vonulása előtt bemutatta Joe Colombónak, a főnöknek, aki innentől fogva apjaként bánt a fiúval. Persze, maffiózó apaként: kisebb feladatokat bízott rá, tanítgatta és figyelte, hogyan teljesít. Michael jól teljesített,
így 1975-ben hivatalosan is a Colombo-család tagja lett, igazi maffiózói rangban - addig csak mezei bűnöző volt.
Nagyon készült a szertartásra, büszke volt, hogy része lehet annak az életnek, amelyben apja is mozgott.
Egy étterem hátsó termében, Mindszentek éjszakáján volt a szertartás. Szemben ült a boss, mellette az underboss és a consigliere, körülöttük pedig a capók. A főnök megvágta az ujjamat egy késsel, hiszen ez egy vérszerződés, aztán egy szent képét tette a kezembe és meggyújtotta, majd azt mondta: Michael Franzese, ma éjjel újjászülettél és mostantól a Cosa Nostra tagja vagy. Ha megszeged a szabályainkat és elárulod a testvéreidet, meghalsz. Épp úgy égni fogsz a pokolban, mint ez a kép. Hatunkat avattak fel aznap éjjel. Közülünk csak én vagyok életben. Az öt másik beavatottat meggyilkolták.
Franzese mindig ügyelt rá, hogy valódi, működő cégekbe fektessen be. Az 1970-es évektől kezdve résztulajdonos volt autókereskedésekben, autószervizekben, utazási irodákban, éttermekben, klubokban, illetve egy B-filmeket gyártó cégben és egy építési vállalatban is. A producerkedés nem mindig alakult álomszerűen: az egyik, általa finanszírozott film,
egy horrormozi költségvetése az eredeti, 83 ezer dollároshoz képest a gyártás végére 1 millió dollár lett.
Súlyos hibát követtem el azzal a filmmel.
1980-ban betársult egy Norby Walters nevű művészeti ügynök cégébe is.
A feladata az volt, hogy szép szóval, vagy erőszakkal, de győzze meg az adott művészt, hogy velük szerződjön.
1981-ben Michael Jackson és a testvérei turnéjának ügynöke Walters lett, miután Franzese „rábeszélte" a Jackson-család illetékesét.
1983-ban az FBI egy akciót indított annak felderítésére, hogy milyen bűnözői kapcsolatai vannak Don King boksz-promóternek, aki pl. Mke Tyson ügynöke is volt. A műveletben egy fedett ügynök Franzesén keresztül próbált Kinghez közel jutni. A nyomozást végül több hónap után leállították, mert Franzese-től egyetlen olyan mondatot sem sikerült magnószalagra venniük, amely alapján akár őt, akár Kinget meggyanúsíthatták volna.
Walters és Franzese 1985-ben egy sportmenedzseri ügynökséget alapítottak, amely szintén kényszerrel vett rá neves sportolókat és edzőket, hogy őket bízzák meg az ügynöki feladatokkal.
Az olajozás, ami az 1990-es évek első felének nagy bizniszének bizonyult a szervezett bűnözés számára Magyarországon, az 1980-as évek gigaüzlete volt Amerikában, csak ott nem csak gázolajjal, hanem benzinnel is csaltak, mindenféle kémiai trükközés nélkül. A hazai olajszőkítés ötletének magja talán épp az Egyesült Államokból származott, és a lényege ugyanaz volt: a fantomcégek nem fizették be az adót. A kapcsolatot akár az is erősítheti, hogy Franzese saját bevallása szerint orosz bűnözőkkel társult a benzinezéshez.
Az ötlet Lawrence Salvatore Iorizzótól, egy független benzin-kiskereskedőtől származott, aki fantomcégek hálózatára és arra alapozta a csalást, hogy az adóhivatal kifejezetten lassan hajtotta be az üzemanyag után járó adót. Irorizzo segítséget kért Franzesétől, mert egy másik maffiacsalád zsarolta és védelmi pénzt szedett tőle. Franzese így ír erről a könyvében:
Iorizzo ötletének alapját az adta, hogy egy új törvény szerint az adóengedéllyel rendelkező üzemanyag-nagykereskedők adómentesen adhatták-vehették a benzint egymásnak. Annak a cégnek kellett végül megfizetni a jövedéki adót, amelyik már közvetlenül a kiskereskedőknek adta el a benzint. A nagykereskedőknek negyedévente kellett elszámolniuk az adóhatósággal és befizetni a náluk felhalmozódott adóösszegeket. A gyakorlatban úgy nézett ki a dolog, hogy „A-vállalat" átvett 1 millió gallon benzint, és értékesítette benzinkutaknak. Papíron azonban a benzin először egy szintén adóengedélyes céghez, „B-vállalathoz", aztán „C-vállalathoz" stb., került. Aztán engedély nélküli nagykereskedőkhöz. Ez utóbbiak mind panamai tulajdonú, fiktív cégek voltak, egy címmel, telefonszámmal és néhány bútorral meg irodaszerrel az üres irodában. A sor végén álló „N-vállalat"-nak, amelynek az adót kellett volna befizetnie, egy sokadik panamai, mondjuk, Juan volt a tulajdonosa, akinek a címe ismeretlen volt természetesen. „N-vállalat" 10-12 hónapig működött, ami alatt az adóhatóságtól türelmet kértünk, kifogásokkal éltünk, igyekeztünk távol tartani őket. Amikor már kezdett szorulni a hurok, a cég csődöt jelentett. A sorban elöl álló „A-vállalat" így az adót megtakarította saját magának, és ezzel szépen kerestünk.
Az én ötletem pedig az volt, hogy a saját kútjainkon 5 centtel az átlagárnál olcsóbban adtuk a benzint. Persze még így is volt rajta árrés. A szomszédos kutak tulajdonosainak pedig elmagyaráztam, hogy ha alánk mennek 5 centtel, akkor mi újabb 5 centtel adjuk majd náluk olcsóbban. És ha tovább akarnak versenyezni, olyan olcsón fogjuk adni a benzint, hogy ők csődbe mennek, és akkor átvesszük az ő kútjaikat is. Ezt az tette volna lehetővé, hogy nekünk nem kellett azt a kb. 40 cent összes adótartalmat kitermelnünk az eladott benzin gallonja után, mint nekik. Megértették, és még így is maradt elég vevőjük. Ha meg nem, akkor volt, amikor felrobbantottuk a kútjukat.
Az üzlet úgy indult, hogy Franzese egy Vinnie nevű katonát küldött Iorizzo ellenőrzésére. A maffiózó mindennap órákig ült Larry mellett és figyelte, hogyan irányítja a benzinkútjait. Vinnie eredetileg hentes volt, úgyhogy hétvégenként ő vitte a húst Michael Franzese családjának, a szokásos partikra. A benzinüzlet második hétvégéjén, szombat reggel egy hatalmas dobozzal jelent meg a házban. Franzese csodálkozott, arra a hétvégére nem terveztek házibulit.
Főnök, ez nem hús, hanem a részesedésed a benzinezésből, mondta nekem Vinnie. Kinyitotta a dobozt, amiben 320 ezer dollár volt. Ekkor gondoltam azt, hogy ezzel az üzlettel érdemes komolyabban foglalkozni.
A benzinezés 7-8 évig működött.
A csúcson Franzesének 350 saját tulajdonú, saját üzemeltetésű vagy partneri benzinkútja volt, amelyek 500 millió gallon, kb. 2 milliárd liter üzemanyagot forgalmaztak egy hónapban.
A heti bevétel átlagosan 8 millió dollár volt, ami a cikk írásának napján 344 millió forintot ért, az 1980-as években pedig ennek a többszörösét.
A pénzből kb. heti 2 millió dollárt küldtek a maffiafőnöknek, 2 millió jutott Franzesének,
a többin pedig az üzlettársai osztoztak, persze, a működési költségek levonása után. A férfi 18 céget alapított csak azért, hogy az adócsalást végre tudják hajtani. Ebben az időben volt magánrepülőgépe, helikoptere, luxusháza Floridában, Kaliforniában és New York-ban, és természetesen luxusautókkal járt, mert az autókereskedéseiből épp olyat választott magának, amilyet akart.
A Fortune magazin 1986-os felmérésében őt nevezte minden idők legfiatalabb befolyásos maffiavezérének. Al Capone óta egy maffiafőnök sem termelt annyi bevételt a Cosa Nostrának, mint Franzese. A saját vagyon szerinti listán is előkelő helyen szerepelt.
Ekkor kezdték Yuppie Don-nak nevezni a lapokban, mert egy olyan fiatal maffiózó-generációt képviselt, amelynek nem csak az öltözködése, de a társasági és az üzleti szokásai is eltértek a hagyományos Cosa Nostra-viselkedéstől. Az öregek a csendes, nem látványos bűnözést tartották üdvösnek, a fiatalok viszont címlapon akarták megmutatni a világnak, hogy ők a menők.
A menőséghez tartozott például Franzese filmiparbeli működése. A maffiózók mindig is kedvelték a színészek és színésznők társaságát, de Las Vegas-on kívül nem fektettek a szórakoztatóiparban, és ott is elsődlegesen a kaszinók illetve a szállodák üzemeltetése volt a cél, a szórakoztatás csak járulékos feladat volt. Franzese azonban aktívan gyártott filmeket és bele is szólt a forgatókönyvekbe vagy a forgatásokba. Mint a korábbi horrorfilmes példa bizonyítja, nem mindig jó szimattal választotta ki a megfelelő forgatókönyvet.
A filmipar azonban szerencsét is hozott neki. Az egyik filmje forgatásán ismerkedett meg egy Camille Garcia nevű táncosnővel, akivel egymásba szerettek és összeházasodtak. A párnak már két gyereke született, amikor először vádat emeltek Michael ellen.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!