Az 1984-ben történt utolsó aktivitása óta szunnyadó hatalmas pajzsvulkán 2022. november 27-én, helyi idő szerint 23 óra 30 perckor kelt ismét életre, amikor a Moku'āweoweóban, vagyis a Mauna Loa kalderájában elkezdődött az újabb kitörés. Közvetlenül a kitörést követő órákban a kalderából kiáramló lávafolyások láthatóvá váltak Kailua-Konából is.
A kitörés egészen november 28-ig csak a kalderára korlátozódott, amikor reggel 6:30-kor a Hawaii Vulkanológiai Obszervatórium (Hawaiian Volcano Observatory, HVO) megfigyelte,
hogy a kitörés centruma a csúcsról az északkeleti hasadékzónába vándorolt,
ahol a repedések több lávafolyamot táplálnak. Az obszervatórium november 28-i helyzetértékelése szerint a kitörés egyelőre még nem fenyegeti közvetlenül a hatalmas pajzsvulkán lejtőjén lévő településeket, de a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ez a helyzet megváltozhat.
A HVO utoló prognózisa szerint egyelőre az a valószínű,
hogy a kitörés az északkeleti hasadékzónára fog korlátozódni.
A szakemberek jelenleg légi és műholdas felvételek segítségével igyekeznek felmérni a kitörés nagyságát és az atmoszférába kerülő vulkáni hamu jelentette potenciális veszély mértékét. Ha a kitörés elhúzódik és nagyobb mennyiségű vulkáni hamu kerül a légkörbe, az komoly veszélyt jelenthet a légi közlekedésre.
A Mauna Loa egyike annak a tizenhat vulkánnak, amelyet az International Association of Volcanology and Chemistry of the Earth's Interior (IAVCEI) nemzetközi szövetség ajánlása szerint a múltbeli nagy és pusztító kitöréseire, valamint a lakott területek közelségére tekintettel folyamatos megfigyelés alatt kell tartani.
Az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata (USGS) egy egytől kilencig terjedő skálán térképezte fel a Hawaii fősziget, a The Big Island (amelyen a Mauna Loa fekszik) veszélyességi zónáit, amelyen a legkisebb számok jelentik a legveszélyesebb területeket.
A Mauna Loa kalderája valamint hasadékzónái e besorolás szerint az egyes kategóriájú, vagyis a legveszélyesebb területsávba tartoznak. A hasadékzónát övező terület kettes besorolást kapott, míg a vulkán környezetének fennmaradó része a hármas veszélyességű zónához tartozik.
Bár a hawaii vulkánkitörések viszonylag ritkán követelnek áldozatokat, a kiterjedt lávaelöntések viszont hatalmas károkat okoznak. Az úgynevezett hawaii típusú kitörések általában csak rendkívül lassú,
egy gyalogló ember sebességével mozgó lávaáradásokat okoznak,
ezért viszonylag könnyen el lehet menekülni előlük, bár kivételekre is akadnak példák.
A Mauna Loa 1950-es kitörése három hét alatt annyi lávát bocsátott ki, mint a Kīlauea legutóbbi kitörése, és a lávafolyam a kitörés elkezdődésétől számított alig négy órán belül elérte az óceánt, elöntve Hoʻokena Mauka falut és az oda vezető főutat. Az utolsó 1984-es kitörés során is a hömpölygő láva majdnem elérte Hilot települését.
A legnagyobb potenciális veszélyt azonban a Mauna Loa kalderafalának beomlása jelenti, ami kiszámíthatatlanul súlyos következményekkel járna. Ilyen drámai hatású esemény történt már a múltban; a Mauna Loa nyugati falának bő százezer éve történt beomlása hozta létre a mai Kealakekua-öblöt.
A Mauna Loa a maga 5271 km2-es szárazföldi területével és 120 km-es maximális szélességével a földkerekség legnagyobb felszíni vulkánja. Körülbelül 65 000–80 000 köbkilométer szilárd kőzetből áll, és a Hawaii sziget (Big Island) felszínének több mint a felét teszi ki.
A vulkán talapzata 5000 méteres mélységben húzódik az óceáni aljzaton,
a felszín fölé emelkedő része pedig 4 170 méter magasba nyúlik fel.
A tengeraljzattól számítva így a Mauna Loa teljes magassága 9 170 méter,
ami meghaladja a Mount Everest 8 848 méteres magasságát. Ráadásul a hegy nagy része még a víz alatt is láthatatlan, mivel hatalmas tömege további 8 kilométerrel lenyomja az alatta lévő kérget, egy inverz hegy formájában.
Ha ettől számítjuk a Mauna Loa teljes magasságát, akkor erre 17 170 méteres értéket kapunk, ami már megközelíti a Naprendszer legmagasabb vulkanikus hegye, a Mauna Loához hasonló marsbeli pajzsvulkán, az Olympus Mons 22 ezer méteres magasságát.