Ötven éve járt utoljára ember a Holdon

A rover leszakadt sárhányóját sikerült "megbütykölni"

Ötven éve, 1972. december 7-én UTC szerint hajnali öt óra harminc perckor emelkedett a magasba a floridai Kennedy Űrközpont 39-A jelű kilövőállásából az a hatalmas Saturn-V hordozórakéta, amely az Apolló-17 űrhajó legénységét, a mindeddig utolsó emberes Hold-expedíció személyzetét vitte a kozmoszba. Az Apolló-17 küldetése számos mindmáig érvényes rekorddal írta be nevét a 20. század legnagyobb tudományos-technikai vállalkozása, a Hold-utazások történetébe.

Költségtakarékosság miatt lett az Apolló-17 útja az utolsó emberes Hold-utazás

1961. május 25-én John F. Kennedy elnök a Kongresszus előtt tartott beszédében bejelentette, hogy az Egyesült Államok még az évtized vége előtt embert juttat el a Holdra. Az elnök e híres beszédét tekinthetjük a Hold-missziókat megvalósító Apolló-program hivatalos kezdetének.

John F. Kennedy amerikai elnök 1961 május 25-én megtartott kongresszusi beszédében jelentette be, hogy az évtized végéig Amerika embert küld a Holdra Forrás: Wikimedia Commons/NASA

Az elnök által megjelölt kilencéves határidőt 1969. július 21-én, az Apolló-11 űrhajó „Sas" holdkompjának landolásával, illetve Neil Armstrong és Edwin (Buzz) Aldrin asztronauták Holdra lépésével sikerült teljesíteni.

Edwin Aldrin, az Apolló-11 űrhajósa a Hold felszínén Forrás: NASA/JPL-Caltech

1969 júliusa és 1972 decembere között az amerikai űrkutatási szervezet,

a NASA összesen hét missziót indított a Holdra,

amelyből hat küldetés érte el a Hold felszínét; az Apolló-13 személyzete egy oxigéntartály felrobbanása miatt nem tudott landolni, és csak rendkívül viszontagságos körülmények között sikerült visszatérniük a Földre.

A balsikerű misszió, az Apolló-13 legénysége. Csak hattalan szerencsével tudtak visszatérni a Földre Forrás: NASA/JPL-Caltech

Eredetileg az Apolló-20 küldetése lett volna az utolsó emberes misszió,

de az amerikai kormány költségtakarékosságra hivatkozva megkurtította a NASA programját, ami miatt az Apolló-18, -19, és az Apolló-20 küldetését törölték. Így az emberes Hold-missziók sorában az 1972. december 7-én elstartolt Apolló-17 expedíciója vált mindmáig az utolsó Hold-utazássá.

Félmillió néző szeme láttára emelkedett magasba az Apolló-17

Már az Apolló-program kezdetén, 1961-ben született egy olyan javaslat, hogy a leendő Hold-expedíciók személyzetébe ne csak hivatásos pilótákat, hanem szaktudósokat is képezzen ki asztronautává a NASA.

Az Apolló-17 küldetés jelvénye Forrás: NASA/JPL-Caltech

A javaslatnak eleget téve, az űrkutatási szervezet egy teljes űrhajós-jelölt válogatást szentelt a jövőbeli „civil" asztronauták kiválasztására,

amelyben orvosok, fizikusok, mérnökök és geológusok vettek részt.

Végül hosszadalmas egyeztetések és cserék után, az utolsó Hold-expedíció, az Apolló-17 személyzetébe válogatták be Harrison Schmidt geológust.

Az utolsó emberes Hold-misszió, az Apolló-17 személyzete Forrás: NASA/JPL-Caltech

Az Apolló-17 indítására 1972. december 7-én helyi idő szerint éjfél után 33 perckor ( UTC szerint hajnali 5 óra 33 perckor) került sor a Kennedy Űrközpontban, közel félmilliós nézősereg előtt.

Az Apolló-repülések történetében ez volt az egyetlen éjszakai start.

Az űrkabinban háromfős személyzet, Eugene Cernan parancsnok, Ronald Evans, a parancsnoki modul, és Harrison Schmidt geológus, a holdkomp pilótája foglalt helyet.

Az utolsó Hold-expedíció, az Apolló-17 indítása 1972. december 7-én Forrás: NASA/JPL-Caltech

A korábbi küldetésektől eltérően, az Apolló-17 két keringésnyi időt töltött földkörüli orbitális pályán, mielőtt az Atlanti-óceán felett begyújtották volna a hajtóműveket a Hold felé vezető pályára álláshoz. Az utolsó Hold-küldetés leszállási célpontja a Hold felénk forduló oldalán fekvő Mare Serenitatis (Derültség- tengere) elnevezésű síkság volt, ami az első Holdra szállás, az Apolló-11 landolási helyszínével, a Nyugalom-tengerével (Mare Tranquillitatis) szomszédos, attól északra fekvő nagy becsapódási medence.

Az Apolló-17 parancsnoki modulja Hold körüli pályán Forrás: NASA/JPL-Caltech

A Földtől a Hold körüli pályára állásig négy nap repülési idő telt el, majd december 11-én a Challenger holdkomp levált az America nevet viselő parancsnoki modulról, és Eugene Cernan parancsnokkal, valamint Harrison Schmidt geológus-holdkomppilótával megkezdte a leereszkedést a Hold felszínére.

Baleset történt az első holdséta alkalmával, de mégis ez volt az egyik legsikeresebb Apolló-expedíció

A Challenger 1972. december 11-én, UTC szerint 19:54:57-kor landolt a Mare Serenitatis medence
peremén fekvő, a környező Taurus-hegységről és egy környékbeli nagyobb kráterről, a Littrow-gyűrűshegységről elnevezett Taurus-Littrow-völgyben. Az előzetes program szerint Cernan és Schmidt három holdsétára készült fel.

Az Apolló-17 landolási helyszíne a Holdon: a Taurus-Littrow-völgy Forrás: NASA/JPL-Caltech

Az első Holdra lépésük alkalmával üzembe helyezték a magukkal vitt rovert, valamint kipakolták, illetve felállították az ALSEP-et, a különböző tudományos mérések elvégzésére szolgáló műszeregységet. Az ALSEP beüzemelése azonban hosszabb időt vett igénybe a tervezettnél,

ezért a legelső holdséta is jóval rövidebbre sikerült az eredeti programhoz képest.

A geológiai megfigyeléseket és mintagyűjtést célzó lerövidített sétán Schmidtnek egyetlen nagyobb felszíni sziklaformációt sikerült csak alaposabban megvizsgálnia.

Schmidt egy hatalmas sziklát vizsgál a Hold felszínén Forrás: NASA/JPL-Caltech

Ez alkalommal történt egy kisebb baleset, ugyanis Cernan megcsúszott, és letörte a holdjáró egyik sárvédőjét. Ez azért számitott komoly problémának, mivel a sárvédő hiányában felverődő és az űrsisakra lerakódó holdpor

jelentősen megnehezítette volna a vizuális tájékozódást.

Végül, a houstoni irányítóközpont instrukciói segítségével sikerült egy célnak megfelelő sárvédőt barkácsolni a roverre.

A rover leszakadt sárhányóját sikerült "megbütykölni" Forrás: NASA/JPL-Caltech

Ez az epizód annak vált a szimbólumává, hogy a világűr felfedezése közben az emberi elme számít a leghatékonyabbnak, mert képes a helyzetet megoldó rögtönzésre.

A második holdséta volt a leghosszabb, amikor Cernan és Schmidt a holdjáró segítségével messze eltávolodtak a Challenger leszállóegységtől.

Cernan parancsnok a Hold felszínén Forrás: NASA/JPL-Caltech

A hosszú holdséta alkalmával öt geológiailag különösen érdekesnek tűnő pontot vizsgáltak meg,

és eközben szenzációsnak látszó felfedezést tettek:

sikerült egy teljesen szokatlan, élénk narancsszínű foltot azonosítaniuk, amelyről Schmidt úgy vélte, hogy egy viszonylag friss vulkáni eredetű talajréteget találtak. (Később bebizonyosodott, hogy téves volt az elsődleges diagnózis.) A harmadik szintén hosszúra nyúlt holdséta alkalmával a két asztronauta a roveren utazva behatolt a Taurus-hegység ormai közé.

Az Apolló-17 rovere a Taurus-Littrow-völgy magaslatai között Forrás: NASA/JPL-Caltech

Ez alkalommal összesen négy helyszínen végeztek mintagyűjtést és geológiai jellegű megfigyeléseket. Az Apolló-17 asztronautái minden korábbi Hold-expedícióénál több, összesen 110,52 kilogrammnyi kőzetmintát gyűjtöttek.

Azóta sem járt ember a Hold felszínén

A harmadik holdséta befejezése után az űrhajósok beindították a Challenger hajtóművét, és a felszállás után sikeres dokkolást hajtottak végre a Hold körül keringő parancsnoki egységgel.

A parancsnoki egység, a dokkolásra készülő Challenger-holdkompból fényképezve Forrás: NASA/JPL-Caltech

Az America, ím már mindhárom asztronautával a fedélzetén

még másfél napig maradt Hold körüli pályán,

amelynek során Cernan, Evans és Schmidt folytatták a tudományos megfigyeléseket. A Hold körüli 75. keringés befejezése után begyújtották a parancsnoki egység rakétahajtóművét, és a Földre visszatérő pályára állították az Americát.

A Föld az Apolló-17 űrhajóból fotózva Forrás: NASA/JPL-Caltech

Újabb négy napig tartó kozmikus repülés után a visszatérő egység 1972. december 19-én, UTC szerint 19:24:59-kor landolt a Csendes-óceán felszínén.

Az űrkabint - fedélzetén a három asztronautával-, a közelbe vezényelt USS Ticonderoga repülőgép-hordozó egységei emelték ki az óceánból.

Az Apolló-17 kabinja a Csendes-óceánon, háttérben az USS Ticonderoga repülőgép-hordozóval Forrás: NASA/JPL-Caltech

Az Apolló-17 sikeres küldetésével véget ért a civilizáció egyik legnagyobb vállalkozása, az első emberes holdutazások korszaka.. A NASA 2024-re tervezi a nagy visszatérést.