Hazai gyermekgyógyász az Amerikai Magyar Orvosszövetség vezetőségében

HMAA
Első Magyarországon élő és tevékenykedő tagként választották a pécsi orvost az Amerikai Magyar Orvosszövetség (Hungarian Medical Association of America, HMAA) vezetőségébe
Vágólapra másolva!
Első Magyarországon élő és tevékenykedő tagként az Amerikai Magyar Orvosszövetség (Hungarian Medical Association of America, HMAA) vezetőségébe választották dr. Horváth Gábort, a PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika gyermekgyógyász tanársegédjét, az Anatómiai Intézet oktatóját a szervezet közelmúltban tartott kongresszusán a floridai Sarasotában – tájékoztatta szerkesztőségünket a PTE. Ahogy arra rámutatta, az orvosszövetség támogatásával a folytatásban bostoni és torontói is együttműködés formálódhat, tovább szélesítve ezzel a Pécsi Tudományegyetem nemzetközi lehetőségeinek palettáját.
Vágólapra másolva!

Ahogy a közlemény fogalmaz, az Amerikai Magyar Orvosszövetség honlapjuk szerint az Amerikai Egyesült Államokban működő, magyar származású orvosokat, kutatókat tömörítő önkéntes szervezet, amely a magyar orvosi hagyományok és eszmék megőrzésére, népszerűsítésére és ápolására, valamint a magyar orvosképzés támogatása céljából alakult, és több mint fél évszázados múltra tekint vissza.

Dr. Horváth Gábort, - aki a szervezet aktív tagja már 2010. óta - a legutóbbi, sorrendben az 53. éves konferenciájukon választották meg vezetőségi tagnak, megbízatása négy évre szól.

Mindezidáig nem volt arra példa, hogy az HMAA olyan vezetőségi taggal gyarapodott volna, aki nem az Államokban él.

Első Magyarországon élő és tevékenykedő tagként választották a pécsi orvost az Amerikai Magyar Orvosszövetség (Hungarian Medical Association of America, HMAA) vezetőségébe Forrás: PTE

– fogalmazott dr. Horváth Gábor, aki azóta is aktívan együttműködik a szervezettel. – Számomra 2010-ben adatott meg, hogy egy negyedéven keresztül kint legyek, amerikai orvostanhallgatók között, gyakorlatot töltsek el az amerikai egészségügyi rendszerben, az ott szerzett tapasztalatokat pedig hatékonyan kamatoztathattam itthon.

Hozzátette: az ösztöndíjjal mostanáig a négy magyar orvosképző több mint 400 magyar hallgatója élhetett, Pécsről évente 2-4 fő kerül bele a csereprogramba. Három éve újabb csereprogram indult az Amerikai Magyar Orvosszövetség közbenjárására, amelynek keretében Houstonba (Houston Methodist Hospital) lehet eljutni, ennek is volt már pécsi résztvevője.

Az orvosszövetség támogatásával a folytatásban bostoni és torontói is együttműködés formálódhat, tovább szélesítve ezzel a Pécsi Tudományegyetem nemzetközi lehetőségeinek palettáját. dr. Horváth Gábor balról az első Forrás: PTE

A pécsi gyermekgyógyász szakorvost 2015-ben magyarországi összekötőjének választotta az HMAA, emellett az éves sarasotai konferencia szervezésében is fél évtizede közreműködik.

Elárulta, az orvosszövetség koordinálásával készülőben van egy együttműködés a Pécsi Tudományegyetem és a Massachusettsi Egyetem (University of Massachusetts) között.

dr. Horváth Gábor hozzátette, a szervezetet által a közelmúltban kanadai magyar orvosokkal is felvette a kapcsolatot. Ennek hozadékaként formálódni kezdett egy kétirányú Kanadai-Magyar Egészségügyi Kollaborációs Program, a PTE Általános Orvostudományi Kara, valamint a University of Toronto és McMaster University orvosképzők között, mely tovább bővítené a pécsi orvosképző nemzetközi ösztöndíjainak palettáját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!