Ami Charles Darwin számára kézenfekvőnek tűnt, az azóta nagy érdeklődést váltott ki a tudományos közösségben: egyes biológusok azt vetették fel, hogy ezek a megnyúlt csigolyák nem táplálkozáshoz szolgálnak, hanem inkább fegyverekként vetik be őket a hímek a szerelemért vívott harcban.
Nem minden kutató van azonban meggyőződve erről, ami pedig teret enged a vitának a zsiráf karikaturikus morfológiájának előnyeiről.
Egy ősi növényevő koponyáján és csigolyáján alapuló tanulmány újabb bizonyítékokkal egészíti ki a vitát, amely arra a következtetésre jutott, hogy legalább egy zsiráfszerű állatnak valóban olyan nyaka fejlődött ki, ami alkalmassá tette azt az ütéshez. A megkövesedett csontokat Jin Meng paleontológus, a New York-i Amerikai Természettudományi Múzeum kurátora tárta fel több mint 20 éve Észak-Kínában.
Meng és munkatársai a felfedezés friss elemzése során feltárták az emlős olyan jellemzőit, amelyek segíthetnek jobban megérteni a zsiráf egyedi anatómiájának kialakulásában szerepet játszó folyamatokat.
Az újonnan leírt Discokeryx xiezhi (amit a kínai hagyomány szerint egy mitikus egyszarvú kecske után neveztek el) a Giraffoidea szupercsalád ősi tagja lehetett, amely mintegy 17 millió évvel ezelőtt kóborolt a miocén szavannán. A D. xiezhi-ben nem az elegáns arányok a tűnnek fel a leginkább, hanem inkább a zömök testalkat, amelyet egy középkori gyalogos katonasisakra emlékeztető koponya fed.
Lapos, széles és enyhén karimás, tehát az a fajta „fejfedő", amely tökéletes az egy-két riválissal való összecsapásra.
A Science tudományos szaklapban publikált tanulmányban a szakemberek tesztelték a hipotézisüket, miszerint a D. xiezhi koponyája előnyökkel járhatott a fizikai konfliktusok során. A kutatócsoport egy matematikai technikát használt a koponya és a csigolyák különböző ütközések során ellenálló potenciális erők mérésére.
Azt találták, hogy a csontok és ízületek sajátos szerkezete képes volt ellenállni néhány rendkívüli ütésnek; talán jobban, mint az bármely más ismert állatnál megfigyelhető.
Bár az állat csak távoli rokonságban áll a modern zsiráfokkal, ám a felfedezés a tudósok szerint azt sugallja, hogy a fej-fej elleni küzdelem nem újszerű viselkedés az állatvilág ezen ágában.
Mind az élő zsiráfok, mind a Discokeryx xiezhi a Giraffoidea szupercsaládhoz tartoznak
– mondja a tanulmány első szerzője, Wang Shi-Qi Kínai Tudományos Akadémia paleontológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Bár koponyájuk és nyakuk morfológiája nagymértékben különbözik, mindkettő a hímek udvarlási harcaihoz kapcsolódik, és mindkettő a szélsőséges irányba fejlődött.
Hozzátette: az ősi kérődző emlősök koponyanyúlványai és szarvai szerkezetének és formáinak összehasonlítása alapján úgy tűnik, hogy
a zsiráf rokonai a fejvédők szélesebb változatait fejlesztették ki, ami az evolúció egyik fő tényezőjeként szolgálhatta a harcot.
A D. xiezhi élőhelye ráadásul nagyban hasonlít a modern zsiráfok által kedvelt nyílt gyepekre, ami újabb utalás a közös viselkedésre.