Halottakkal teli kísértethajót találtak az óceánon

A hajózás története bővelkedik a kísértethajó-legendákban. Ezek egy része csupán a fantázia szüleménye, némelyiknek azonban van valóságalapja.

A rekorder kísértethajó története

1775. augusztus 11-én a Herald nevű bálnavadászhajó legénysége egy háromárbócost vett észre Grönland partjainál. Az Octavius hajója magatehetetlenül sodródott a vízen, a fedélzeten semmi mozgás nem látszódott. A Herald matrózai is érezték, hogy itt valami nincs rendben, ezért átszálltak. Amikor az Octavius fedélzetére léptek, olyan látvány tárult a szemük elé, ami valószínűleg örökre a retinájukba égett; 28 halálra fagyott tengerész feküdt a hajópadlón. Az áldozatok között volt egy nő és annak gyermeke, illetve egy matróz, aki láthatóan tüzet próbált gyújtani a fedélzeten.

A kapitány holttestét a kabinban találták meg. Az íróasztalánál ült, kezében egy tollal. Előtte a naplója hevert, valószínűleg az utolsó naplóbejegyzését írhatta, mikor utolérte a halál.

A legutolsó bejegyzés 1762. november 11-re datálódik, vagyis a legénység már 13 éve halott lehetett.

Az egyik legérdekesebb részlet a hajó utolsó feljegyzett tartózkodási helye volt: az északi szélesség 75° és a nyugati hosszúság 160° fokánál vesztegelt, körülbelül 402 kilométerre az alaszkai Barrow-tól.

Illusztráció Forrás: Royal Museums Greenwich

Ez azt jelenti, hogy az Octavius egy évszázaddal megelőzve mindenkit, elsőként kelt át az északnyugati átjárón, amely Kanada északi partjai mentén, a Jeges-tengeren át köti össze az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán vizeit;

ezt a bravúrt pedig úgy érte el, hogy a fedélzetén már egy élő ember sem volt.

A Herald matrózait annyira megrémisztették a halott tengerészek viaszbábuszerű maradványai, hogy a hajónapló kivételével mindent hátrahagytak, és elmenekültek.

Legenda vagy valóság?

Az igazság az, hogy a fenti történet szinte biztosan nem több, mint legenda, írja az IFL Science tudományos portál cikke.

Az Octaviusról szóló legkorábbi írás 1828 körül, több mint fél évszázaddal az állítólagos felfedezése után született, és a The Ariel című amerikai irodalmi folyóirat közölte. Szintén gyanút keltő, hogy a történetnek számos verziója létezik még, az egyikben Gloriana, a másikban Jenny néven említik a szellemhajót, amelyet vagy a Balti-tengeren, vagy a Föld egy teljesen más pontján ér utol a vég. A főbb cselekmény ugyanakkor az összes változatban egyezik.

Illusztráció Forrás: Photo12 via AFP/Photo12/Fine Art Photographs/Fine Art Photographs

A jég fogságában

Nem minden kísértethajóról szóló história kitaláció, a híres-hírhedt Franklin-expedíció horrorfilmbe illő vesztének forgatókönyvét maga az élet írta.

A küldetést mai napig rejtélyek és titkok övezik. A Sir John Franklin által vezetett, 1845-ben indult brit felfedezőút célja az volt, hogy felkutassák és végighajózzák az északnyugati átjárót.

A merész vállalkozás nem a terveknek megfelelően zajlott: a küldetésben résztvevő két hajó, az Erebus és a Terror a jég csapdájába esett a Viktória-szorosban, a Vilmos király-sziget közelében. A legénység két telet töltött a fogságban lévő hajókon, míg végül 1848 áprilisában úgy döntöttek, nekivágnak a hófehér jégsivatagnak.

A 129 fős csoportból végül senki sem maradt életben.

Az Erebus és a Terror egy korabeli ábrán Forrás: ©Bianchetti/Leemage

1848 után több keresőhajó is indult Franklin kapitány és embereinek felkutatására, persze sikertelenül. A felfedezőút története idővel legendává nemesedett, több irodalmi alkotás, és egy filmsorozat is született róla. Az 1980-as években több ásatást folytattak a szakemberek, ennek eredményeként számos emberi maradványt sikerült fellelni. Egyes csontokon pengétől származó vágásnyomokat találtak, ami arra utalt, hogy az expedíció résztvevői végső kétségbeesésükben emberi hús fogyasztására kényszerültek.

Napjainkig sem tisztázott, miért hagyták el a hajók viszonylag biztonságos menedékét a legénység tagjai. Egyes szakértők ólommérgezésre gyanakodnak, mások szerint a klíma drasztikus megváltozása okozott pánikot a matrózok körében.

Újra és újra felbukkant a szellemhajó

Az SS Baychimo 1931-ben vált kísértethajóvá és az első ilyen jellegű jármű, amit fényképeken is megörökítettek. A járművet a német Baltische Reederei GmbH megrendelésére a svéd Lindholmens Mekaniska Verkstad AB hajógyárban építették. A 70,1 méter hosszú, 1322 tonnányi gőzöst 1914-ben állították szolgálatba, és SS Angermanelfven néven regisztrálták. Az első világháború után brit kézbe került, akik ezt követően SS Baychimo néven jegyezték be a gőzhajót.

A következő esztendőkben Anglia és Kanada között ingázott, míg 1931. október 1-jén a Beaufort-tengeren, a Barrow-szorosban a jég fogságába nem esett. Mivel tartottak attól, hogy a hajótest megreped, a tengerészek elhagyták a fedélzetet, és a közeli Barrow-ban kerestek menedéket.

Mikor másnap visszatértek, a hajónak csupán a hűlt helyét találták; máig tisztázatlan módon kiszabadult a jégből, és elsodródott.

Az elkóborolt gőzöst repülőgéppel keresték, október 9-én pedig sikerült is megtalálni. Újfent két jégfal közé szorult, ez állította meg. A mentőexpedícióval tavaszig várni akartak, ezért a hajót birtokló társaság állandó őrizetet rendelt a gőzös mellé.

Felvétel a jégbe szorult hajóról Forrás: Mysterious Disappearances\Wikimedia Commons

November 29-én váratlanul hóvihar tört ki, így a hajó őrzését fel kellett függeszteni. Mikor a vihar elcsitult, az őrök döbbenten vették észre, hogy a Baychimo ismét eltűnt. Az események hátterében többen már a természetfeletti erőket sejtették, a hivatalos jelentések mindenesetre azt írták, a gőzös elsüllyedt.

Néhány nappal később a történet újabb fordulatot vett; egy eszkimó prémvadász meglátta az elhagyatott gőzhajót a tengeren, amely aztán megint eltűnt. Az ezt követő évtizedekben még sokszor látták felbukkanni. Utolsó észlelése 1969-ben történt, azóta nem látta senki.