Nem várták védtelenül a viking támadásokat az angolszász szerzetesek

A Readingi Egyetem Régészeti Tanszékének kutatói által készített új tanulmány szerint az angolszász szerzetesi közösségek sokkal jobban ellen tudtak állni a viking támadásoknak, mint azt korábban vélték.

Krisztus után 793-ban az angliai Northumberlandben található Lindisfarne elleni viking támadás sokkolta az egész keresztény nyugatot. Alcuin, Nagy Károly udvarának northumbiai tudósa akkoriban azt írta:

„Soha korábban nem jelent meg Britanniában olyan rémület, mint amit most szenvedtünk el egy pogány néptől... A pogányok a szentek vérét ontották az oltár körül, és úgy taposták el a szentek testét Isten templomában, mint trágyát az utcákon."

A portyázást sok tudós a viking korszak kezdetének tekinti, a középkor azon időszakának, amikor az északiak nagyszabású portyázásra, gyarmatosításra, hódításra és kereskedelemre vállalkoztak egész Európában, és elérték Észak-Amerikát is.

A kenti Lyminge kolostor többször is átélt viking támadásokat,

de a Kent egyházi és világi uralkodói által bevezetett hatékony védelmi stratégiák segítségével képes volt az ellenállásra.

A viking támadásokat gyakran nehéz volt kivédeni Forrás: Parasychotian - DeviantArt

A tehetetlen szerzeteseket és apácákat lemészároló kegyetlen viking portyázók képe az írásos feljegyzéseken alapul, de a bizonyítékok újbóli vizsgálata azt mutatja, hogy a kolostorok sokkal ellenállóbbak voltak, mint azt gondolnánk

– mondta Dr. Gabor Thomas, a Readingi Egyetem régészeti tanszékének munkatársa a HeritageDaily online tudományos portálnak.

Az Archaeologia című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány azt sugallja, hogy a lyminge-i kolostor közössége nemcsak hogy teljes egészében kiállta a Krisztus utáni 8. század végén és a 9. század elején történt viking támadásokat, hanem gyorsabban talpra is állt, mint azt a történészek korábban gondolták.

A 2007-2015 és 2019 között Lyminge-ben végzett ásatások során a szakemberek feltárták a kolostor fő elemeit, köztük a faépületekkel körülvett kőkápolnát, valamint más olyan építményeket, ahol a szerzetes testvérek és hozzátartozóik élték mindennapi életüket.

A canterburyi katedrálisban őrzött történelmi feljegyzések azt mutatják, hogy egy Krisztus után 804-ben történt rajtaütés után a lyminge-i szerzetesi közösség Canterbury falakkal körülvett biztonságában lelt menedékre, ám Dr. Thomas kutatásai szerint a szerzetesek visszatértek a kolostorba, hogy helyreállítsák közösségüket és a Krisztus után a 9. század folyamán tovább bővítették a települést. Ezt bizonyítják az olyan műtárgyak, mint például az in situ felfedezett ezüstérmék.

Egykor szinte mindenki rettegett a vikingek portyáitól Forrás: IMBD

Ez a kutatás összetettebb képet fest a kolostorok tapasztalatairól ezekben a zűrzavaros időkben, amelyek láthatóan sokkal jobban ellenálltak, mint az a viking portyázásokról szóló népszerű beszámolókban megjelenő kép, amely olyan történelmi események feljegyzésein alapul, mint a Lindisfarne szigeti kolostor elleni ikonikus viking portyázás 793-ban

– mutatott rá dr. Thomas. – A kolostor ellenálló képessége azonban később a tűrőképesség határát súrolta.

Hozzátette: a 9. század végére, amikor Nagy Alfréd angolszász király kiterjedt konfliktusba keveredett az országba betörő viking seregekkel, a kolostort a jelek szerint teljesen elhagyták. Ez valószínűleg a viking seregek tartós és hosszú távú nyomásának volt köszönhető, amelyek az 880-as és 890-es években Kent délkeleti részén voltak mozgásban.