Mélytengeri fenevadakra bukkantak a Mecsekben

Ma élő kiméra (Chimaera monstrosa)

Mélytengeri porcoshalak kövületeit tárták fel az ELTE őslénykutatói a Baranya megyei Tekeres mellett. A középső-miocén időszak badeni emeletében képződött (15,2-12,6 millió éves) tengeri üledékből nyert leletanyag az egész Kárpát-medencében egyedülállónak számít. Az ősmaradványok vizsgálatával a tudomány közelebb került a Kárpát-medencében egykor élt mélytengeri gerincesek teljesebb megismeréséhez.

Hazánkban számos badeni korú ősmaradvány-lelőhely ismert

Ahogy arra az ELTE TTK szakemberei rámutattak, a középső-miocén badeni emeletének idején, körülbelül ~15.2-12.6 millió éve képződött tengeri üledékek előkelő helyet foglalnak el a Kárpát-medence geológiai kincsestárában.

Magyarország nagy részét ekkortájt a Központi-Paratethys nevű beltenger foglalta el. Hazánkban számos badeni korú ősmaradvány-lelőhely ismert - például a Mecsekben, a Bakonyban és az Északi-középhegységben -, köztük nem egy olyan akad, mely igen gazdag porcoshalak kövületeiben.

A kutatócsoport összesen 38 porcoshal taxon maradványait azonosította a tekeresi leletanyagban, amelyek közül 9 teljesen új volt a Központi-Paratethys badeni korú faunáira nézve. A beszámoló szerint a tekeresi porcoshal-fauna legizgalmasabb tagjai az úgynevezett tömörfejűek.

Ma élő kiméra (Chimaera monstrosa) Forrás: Andy Murch

Mint ahogy a kutatók a hozzánk is eljuttatott közelményükben írták, a porcoshalak mindig is megkülönböztetett szereppel bírtak a tengeri gerincesek közt, melynek hátterében sokféleségük, egzotikusságuk és sokszor veszélyességük áll. A mélytengeri porcoshalak viszont egészen mások,

ezek nem emberevő szokásaikról híresek, inkább arról, hogy küllemük olyan, mintha egy tudományos-fantasztikus filmből szalajtották volna őket.

Felidézték, hogy a munka néhány, Németh Tamás ősmaradványgyűjteményében levő fogmaradvánnyal kezdődött. Ezek az orfűi mesterséges tavak vidékéről, Tekeres mellől származtak. A kutatók felkeresték a fogkövületek lelőhelyét, ahol összesen több mint félezer porcoshal-maradványt találtak.

Más mélytengeri taxonok is megjelentek

A ma élő tömörfejűek, másnéven kimérák kifejezetten mélytengeri állatok. Ezek a kevéssé ismert porcoshalak a tengeraljzat közelében élnek, itt keresgélik főleg puhatestűekből és más gerinctelenekből álló táplálékukat. Farokúszójuk elvékonyodik, mellúszóik és szemük nagy, a hátúszó pedig egy nagy tövist visel.

A porcoshalak közt egyedülálló módon rendelkeznek kopoltyúfedővel. A tekeresi kiméramaradványok állkapocselemek

– emelte ki a közleményben Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának munkatársa, a kutatás vezetője. – Hazánkból, sőt a Kárpát-medencéből eddig nem ismertük ezeknek a különleges, primitív porcoshalaknak semmilyen maradványát. Hozzánk legközelebb az ausztriai Teiritzberg mellett kerültek elő kimérakövületek.

Tekeresi porcoshal-maradványok. A: kiméra állkapocs. B: világítócápa fog. C: tehéncápa fog. D: tüskéscápa fog. E: nyelőcápa fog. F: óriáscápa fog. G: fűrészescápa orrfog. H: nagy szemű cápa fog. I: tigriscápa fog. J: angyalcápa fog. K: homoki tigriscápa fog. L: makócápa fog. M: rókacápa fog. N: kutyacápa fog. O: hegyesorrú cápa fog. P: szirtcápa fog. Q: macskacápa fog. R: nagyszemű cápa fog. S: ördögrája fog. T: rájafog. U: rájafog. V: tüskésrája fog. W: sasrája fog. X: ördögrája fog Forrás: Szabó és mtsai., 2022

A tekeresi porcoshal-faunában más mélytengeri taxonok is megjelentek: a leletanyagban a kutatók kimutattak tehéncápákat, tüskéscápákat, világítócápákat és kutyacápákat is, melyek ma élő leszármazottai is a mélytengeri élőhelyek lakói.

Napjainkban a mélytengeri élőhelyek mind közül a legrejtélyesebbek és egyben a legnehezebben elérhetőek is

– magyarázta Szabó Márton. – Ezeken a helyeken speciális nyomás- és fényviszonyok uralkodnak, a tápanyagellátottság korlátozott; az itt élő állatfajok gyakorlatilag elszigetelve fejlődtek, teljesen egyedi életközösségeket kialakítva.

A kutatómunkában Szabó Márton mellett Kocsis László (Lausannei Egyetem, Svájc), Mohr Emőke (ELTE, Őslénytani Tanszék), Szabó Péter (Pécsi Tudományegyetem, Szentágothai János Kutatóközpont) és Sebe Krisztina (Pécsi Tudományegyetem, Földtani és Meteorológiai Tanszék) vettek részt. A tanulmány a Papers in Palaeontology című tudományos folyóiratban jelent meg.

Hozzátette: a 19. századig általánosan elterjedt nézet volt, hogy ezeken az élőhelyeken csak alig van élet, ám hála a rohamosan fejlődő kutatási módszereknek, mára már tudjuk, hogy ez egyáltalán nincs így.

A leletanyagban egyebek mellett megjelennek még a homoki tigriscápák, a makócápák, a tigriscápák, a rókacápák, az óriáscápák, a macskacápák, a sasráják, a tüskésráják és a manták is.

A beszámoló szerint a kutatók úgy vélik, hogy egy vízalatti csuszamlás sodorta egy helyre maradványokat.

(MTI, ELTE TTK)