William Henry Harrison virginiai ültetvényes családból származott, apja a Kontinentális Kongresszus tagjaként egyike volt a Függetlenségi Nyilatkozat aláíróinak, majd az állam kormányzója lett. Harrison a függetlenségi háború alatt nőtt fel, otthonukat egyszer fel is dúlták a britek.
Történelmet hallgatott, majd Richmondban orvosnak tanult, de diplomát soha nem szerzett, mert apja halála után pénz nélkül maradt.
Más választása nem lévén beállt katonának, hadnagyi rangban vett részt az indiánok elleni hadjáratokban. Harrison 1798-as leszerelése után a mai Ohio, Indiana, Illinois, Michigan és Wisconsin államok nagy részét magában foglaló Északnyugati Terület kormányzó-helyetteseként ténykedett. 1799-ben William Henry Harrison képviselte a területet a washingtoni Kongresszusban, ahol sikerült a letelepülni vágyók földszerzését megkönnyítő törvényt elfogadtatnia.
Harrison 1801-ben lemondott a képviselőségről és az Ohio állam kiválása után létrejött Indiana Terület kormányzója lett.
A tisztséget összesen tizenkét éven át töltötte be, ezalatt szerződések révén megszerezte a bennszülött indiánok földjét, a nyugat felé nyomuló telepeseket katonai erővel támogatta. Amikor az addig egymással viszálykodó indián törzsek 1811-ben Tecumseh vezetésével fellázadtak, mintegy ezer fős sereg élén ellenük vonult és a Tippecanoe folyónál legyőzte őket.
A következő évben Harrison a brit-amerikai háborúban szolgált, ahol az északnyugati hadsereg főparancsnokaként megállította a Kanadából betörő ellenséget, majd 1813 októberében az Erie-tótól északra tönkreverte őket.
A csatában az ellenség vezetője, maga Tecumseh is elesett, az indián ellenállás végleg megszűnt. William Henry Harrison azonban nézeteltérésbe keveredett a washingtoni kormánnyal, és így még a háború vége előtt lemondott minden rangjáról és tisztségéről.
William Henry Harrison 1816-tól Ohio állam képviselője volt a szövetségi törvényhozásban, 1820-ban elindult, de megbukott a kormányzóválasztáson. 1824-től az állam szenátoraként tevékenykedett Washingtonban. 1828-ban kolumbiai nagykövetté nevezték ki, de az új elnök, Andrew Jackson a következő évben a visszahívása mellett döntött.
A következő években gazdálkodott és megírta emlékiratait, 1836-ban a whig párt színeiben megpályázta az elnökséget, de alulmaradt a demokrata Martin Van Burennel szemben.
Négy évvel később, 1840-ben újra próbálkozott, és a dicső katonai múlt elegendőnek bizonyult az országot gazdasági válságba taszító elnökkel szemben. Sokan szimpatizáltak vele emiatt, ám William Henry Harrison országosan mégis csupán százötvenezer szavazattal kapott többet riválisánál, de az elektori testületben kettőszázharmincnégyen szavaztak rá, míg Van Burenre csak hatvanan. Ő volt a három whig elnök közül az első, utána 1848-ban Zachary Taylor győzött, akinek 1850-ben bekövetkezett halála után alelnöke, Millard Fillmore töltötte be a hivatalt. A whig párt 1854-ben aztán beleolvadt a republikánus pártba.
Az azonban soha nem derülhetett ki, hogy Harrison mire lett volna képes a hivatalában.
Az úgymond „kemény pionírként" viselkedő új elnök 1841. március 4-én a rendkívül hideg és szeles idő ellenére sem volt hajlandó kabátot venni, amikor az amerikai történelem leghosszabb, közel kétórás beiktatási beszédét mondta el a didergő tömegnek. Harrison a ceremónia alatt megfázott, tüdőgyulladást kapott, és a lelkiismeretes orvosok minden erőfeszítése ellenére (kezelték többek között ricinusolajjal, ópiummal, vazelinnel és farkasalmával is) egy hónappal később, 1841. április 4-én meghalt. Mindössze hatvannyolc éves volt ekkor.
William Henry Harrison halála számos spekulációra adott alkalmat, elterjedt például, hogy Tecumseh átka végzett vele, sőt egy - mára idejétmúlt - másik változat szerint a rontás minden 0-val végződő évben megválasztott elnökre kiterjed.
A sorozat valóban megdöbbentő: az 1860-ban megválasztott Lincoln, majd Garfield (1880), McKinley (1900), Harding (1920), Roosevelt (1940) és Kennedy (1960) mind hivatalában halt meg, a sort csak 1880-ban Ronald Reagan törte meg, igaz ellene is elkövettek egy súlyos merényletet.
Minden amerikai elnök közül William Henry Harrison töltötte a legrövidebb időt hivatalában, egész pontosan 32 napot, 12 órát és 30 percet. Ő volt az első elnök, aki hivatalában halt meg, és az első, akit a Fehér Házban ravataloztak fel.
Emellett William Henry Harrison volt az első elnök, akiről hivatalában készült fénykép, az utolsó, aki a függetlenségi nyilatkozat aláírása előtt született, és az egyetlen, aki orvosnak tanult. Emellett ő az egyetlen elnök, akinek unokájából is elnök lett, Benjamin Harrison 1889 és 1893 között az Egyesült Államok 23. elnöke volt.
Érdekesség, hogy Benjamin már tanult őse hibájából: mivel az ő beiktatására is esős időben került sor, kérésére elődje (és későbbi utódja), Grover Cleveland esernyőt tartott föléje, miközben a nagyapja óta leghosszabb beiktatási beszéddel örvendeztette meg hallgatóságát.
William Henry Harrison huszonkét évesen nősült meg. Választottjának apja, egy tekintélyes bíró kikosarazta a fiatal és nincstelen kérőt, aki ezután megszöktette szerelmét. Feleségével tíz gyermekük született, de csak négy érte meg apja beiktatási ceremóniáját, és csak ketten éltek negyven évnél tovább. Mivel Harrison szinte egy fillér nélkül halt meg, a Kongresszus nyugdíjat szavazott meg özvegyének, aki huszonhárom évvel élte túl férjét és nyolcvannyolc éves korában halt meg.
(MTVA Sajtóarchívum, Origó)