Az óév egyik fontos eredménye volt a pusztai macskák, azaz manulok sikeres szaporítása. Borsika hat kölyköt hozott világra még márciusban, akiket májusban mutattunk be a nagyközönségnek. A szezon egyik népszerű programja is hozzájuk kapcsolódott, hiszen a gondozók rendszeresen tartottak látványetetéseket a manuloknál, látogatóink érdeklődésétől kísérve.
Az apróságok azóta sokat nőttek, és méretben már alig maradnak el Borsikától. Ezért aztán első látásra nem is mindig könnyű megállapítani, hogy az anyukát, vagy valamelyik kölyköt látjuk, bár ez a testhelyzettől, illetve attól is függ, hogy egymás mellett, jól összehasonlítható helyzetben vannak-e éppen.
Ilyenkorra eljön az ideje annak is, hogy az ifjú manulok jövőjéről gondoskodjunk. Hiszen ebben a korban elég nagyok már ahhoz, hogy elhagyják a „szülői házat", és más, a manulok bemutatását és szaporítását szintén fontosnak tartó, az európai tenyészprogramban résztvevő állatkertekbe kerüljenek. Két kölyök esetében ez már meg is történt: Arkas még decemberben Helsinkibe, Altana (aki az egyetlen nőstény a hat kölyök közül) pedig néhány nappal ezelőtt az olaszországi La Torbiera Parkba utazott. Így a tavaly született hat kölyök közül most már csak négyet látni a kifutóban, természetesen Borsóval, az anyukával együtt.
Mi a manul?
Egy Ázsia belsejében őshonos macskaféléről van szó, amelyet Mongóliában „manuul"-nak neveznek. A faj mongol nevét örökíti meg az állat tudományos neve is (Otocolobus manul), és mivel a szó könnyen kimondható, sok más nyelvben is egyszerűen csak manulként emlegetik ezt az állatfajt. Szabatosabb magyar neve pusztai macska, de szokták Pallas-macskának is nevezni a fajt felfedező német származású, de annak idején Katalin cárnő Oroszországában dolgozó neves természettudós, Peter Simon Pallas (1741-1811) tiszteletére.
A pusztai macska ma leginkább Iránban, Afganisztánban, a Kasmír indiai és pakisztáni részén, Kínában és különösen Tibetben, Mongóliában, Oroszország egyes vidékein, valamint Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Türkmenisztánban és Tádzsikisztánban, a Kaukázus mentén pedig Azerbajdzsán és Örményország egyes vidékein fordul elő.
Ezeken a tájakon eléggé változatos, de szinte mindenütt szélsőséges az időjárás. Ennek megfelelően a pusztai macska nemcsak a szárazságot, de a hideget is jól viseli. Az időjárás viszontagságai ellen vastag bunda védi, amely egyben a látszólagos méretét is megnöveli. A manul ugyanis lényegében akkora, mint egy házimacska, de bundája miatt valamivel nagyobbnak tűnik.
Ugyan a kihalás közvetlen veszélye nem fenyegeti, azért nagyon gyakorinak sem számít. Éppen ezét a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) „veszélyeztetettség közelinek" minősítette a pusztai macska természetvédelmi helyzetét. Éppen ezzel összefüggésben 1997-ben az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) is életre hívott egy tenyészprogramot (úgynevezett EEP-t) a manulok természetvédelmi célú állatkerti szaporításának összehangolása céljából.
Tavaly májusi videó az akkor 8 hetes kölykök vizsgálatáról:
( Forrás: Fővárosi Állat- és Növényket: https://zoobudapest.com/)