Az ún. Bondo-majmokról szóló vérfagyasztó történetek nem újak, több évtizede kaptak szárnyra és azóta is álmatlan éjszakákat okoznak sok afrikainak. Tény, hogy valami egészen különös dolog történik a kongói esőerdő nagy testű majmaival, de a mendemondák jó része valószínűleg túlzó, és a fikció erősen keveredik a valósággal.
A rejtélyes fenevadakat már több kutató is próbálta megtalálni. A legelső tudományos expedíciót Karl Ammann svájci fotós és természetvédő vezette 1996-ban. Ammann korábban szokatlan koponyákat talált a belga Közép-Afrikai Királyi Múzeum gyűjteményében. Ezek a leletek az Ebola folyótól mintegy 200 kilométerre keletre fekvő Bili város környékéről származtak, és könnyen a rettegett állatokhoz tartozhattak.
A vizsgált koponyák nagyon egyediek voltak; a tarajos csontozat gorillára utalt, a méret azonban csimpánzra, ezért azt sem lehetett kizárni, hogy hibridek földi maradványaira bukkantak a szakemberek.
Ugyanakkor a lelőhelyen nem éltek gorillapopulációk.
A kutatót nagyon foglalkoztatta a felfedezés, ezért Kongó északi részére utazott. Itt a helyi vadászok olyan óriásmajmokról meséltek, amelyek állítólag oroszlánokra vadásznak, immunisak a mérgezett nyilakra és teliholdkor üvöltenek. Több fotót is mutattak Ammann-nak, amelyeken törzsi harcosok pózolnak a rejtélyes emberszabású kilőtt példányaival.
Bár az expedíció során sikerült begyűjtenie néhány ürülékmintát és talált gorillalábnyomokat is, Ammann nem lelt rá a titokzatos Bondo-majmokra, és a létezésüket egyértelműen igazoló bizonyítékokat sem sikerült szereznie.
Voltak azonban, akik nem adták fel a keresést, így a 2000-es évek elején újabb küldetések indultak az óriásmajmok felkutatására. Ezek egyikét dr. Cleve Hicks brit primatológus vezette.
Kutatásának eredményeiről a New Scientist tudományos magazin 2006-os kiadásában számolt be. Hicks szerint a mitikus állatok nem egy új majomfaj, de még csak nem is egy új alfaj képviselői; egyszerű csimpánzok egy érdekesebb populációját fedezték fel.
Az ürülékmintákból nyert DNS vizsgálat eredménye kimutatta, hogy a szóban forgó emberszabásúak a keleti csimpánzok (Pan troglodytes schweinfurthii) csoportjába tartoznak.
A kutató viszont elismerte, hogy ezek a majmok tényleg különösen viselkednek; koponyájuk kicsit csakugyan emlékeztet a gorillákéra, és valóban a talajon készítenek fészket maguknak. Azt is megerősítette, hogy a megfigyelt csimpánzok többször használnak eszközöket, mint távolabb élő társaik, és az eszközhasználatuk is egyedi jellegzetességeket mutat. Ami az oroszlánevésről és a két lábon járásról szóló mendemondákat illeti, ezeket az állításokat soha nem igazolták.
Napjainkig sem tisztázott, hogy a Bondo-majmok viselkedése miért ilyen különleges. A kutatást nehezíti, hogy élőhelyük környékén gyakoriak a fegyveres konfliktusok.