Az első népszavazáson Észak-Írország a maradás mellett szavazott

A népszavazás kiírása nem aratott egyöntetű sikert sem az ír, sem az északír, sem a brit politikai színtéren

Ötven éve, 1973. március 8-án az Egyesült Királyság történetének első népszavazásán Észak-Írországban - a katolikus lakosság bojkottja mellett - a többség arra voksolt, hogy a terület továbbra is maradjon az Egyesült Királyság része.

Létrejött az Ír Szabadállam

A kelta-gael lakosságú Ír-sziget angol meghódítása a 12. században kezdődött, de teljesen csak a 17. században fejeződött be. A protestáns angolok a sziget északi felén telepedtek meg, míg a déli rész katolikus vallású maradt.

Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának 1801-es létrejötte után Írországot Londonból kormányozták, parlamentjét megszüntették, ehelyett száz képviselőt delegálhatott a 685 fős londoni törvényhozásba.

Az ír nyelvet és kultúrát üldözték, ezért a katolicizmus szorosan összefonódott a nemzeti ellenállással, a 19. században az éhínségek és a tömeges kivándorlás következtében a nyolcmilliós lakosság felére csökkent.

Wales és Írország tájait át meg átszövik a régmúlt legendái Forrás: Pinterest

A nacionalista eszmék megjelenésével az írek előbb az önkormányzatot, majd a független ír állam megteremtését kezdték követelni.

Az első világháborút követően az Ír-sziget déli, katolikus többségű 26 megyéjének elszakadásával létrejött az Ír Szabadállam, amely 1949-ben kilépett a brit Nemzetközösségből is, és létrejött a teljesen független Ír Köztársaság. Az északi hat megye (Ulster), ahol a lakosság 60 százaléka a brit uralmat pártoló protestáns volt, továbbra is a brit korona fennhatósága alatt maradt.

Már nem lehetett megálljt parancsolni az erőszaknak

Észak-Írországban állandósultak a felekezeti villongások, a katolikusok kiszorultak a politikai és a közéletből, többségük munka nélkül, valóságos gettókban tengődött, a két vallás hívei elkülönültek egymástól. Az erőszak terjedése miatt a brit kormány 1968-ban bevetette a hadsereget a rend helyreállítása érdekében.

A katolikusokat képviselő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) „ideiglenes" szárnya erre fegyveres akciókba kezdett, amit az unionista milíciák nem hagytak válasz nélkül, gyakorlatilag polgárháborús helyzet alakult ki.

1972. január 30-án Londonderryben a brit katonák tüzet nyitottak a békésen tüntető katolikus tömegre, a 13 ember halálát okozó „véres vasárnap" után már nem lehetett megálljt parancsolni az erőszaknak. A brit kormány márciusban felfüggesztette az északír parlamentet és központi kormányzást vezetett be, az ezt követő, 1998-ig tartó időszakot az angol politikában szemérmesen „A bajok" (angolul a The Troubles) néven emlegetik.

Emlékmű az 1974 novemberében huszonegy ember halálát okozó birminghami kocsmai merénylet áldozatainak emlékére Forrás: Wikimedia Commons/Flickr

Az intézkedéseket akkor átmenetinek szánták, amíg stabilizálják a belpolitikai helyzetet, illetve rendezik az Egyesült Királyság, Írország és Észak-Írország viszonyát.

A konzervatív Edward Heath brit miniszterelnök vetette fel, hogy az ulsteriek közvetlen módon, népszavazáson nyilatkozhassanak arról, miként képzelik el jövőjüket. A cél az önrendelkezés jogának biztosítása mellett az is volt, hogy legitimációt adhassanak a komolyabb reformoknak - ráadásul túl sokat nem kockáztattak Londonban, mert a korábbi választási eredmények alapján a lojalistáknak kényelmes többségük volt az ír nacionalistákkal szemben.

Maradásra való szavazásra biztatták híveiket

Az Egyesült Királyság történetének első népszavazását a westminsteri törvényhozás 1973. március 8-ára tűzte ki. A részvételre jogosultak köre nem változott a legutóbbi északír parlamenti választások óta, az érvényességet legalább 50 százalékos részvételhez kötötték.

A független Észak-Írország lehetősége fel sem merült: a választók csupán arról dönthettek, hogy a hat ulsteri megye az Egyesült Királyság része maradjon, vagy szakadjon ki abból és egyesüljön az Ír Köztársasággal.

A népszavazás kiírása nem aratott egyöntetű sikert sem az ír, sem az északír, sem a brit politikai színtéren. Az Egyesült Királyságban az ellenzéki Munkáspárt attól tartott, hogy ezáltal precedenst teremthetnek Wales és Skócia számára, illetve azt is bírálták, hogy előre lehet tudni a végeredményt, így a referendum deklarált céljával ellentétben éppen hogy fokozza az ellentéteket.

A népszavazás kiírása nem aratott egyöntetű sikert sem az ír, sem az északír, sem a brit politikai színtéren Forrás: Times

Dublinban és az ulsteri katolikus erők is úgy vélték, a kérdésben az önálló Ír Köztársaság lakosait is meg kéne kérdezni és bojkottra szólítottak fel, ugyanakkor az ulsteri lojalista pártok a 'UK' opcióra, azaz a maradásra való szavazásra biztatták híveiket.

Emiatt tényleges kampány nem is folyt, egészen a referendum előtti hétig - a maradás mellett kardoskodó pártok ugyanis ekkor rémültek meg attól, milyen kevesen regisztráltak a szavazásra, ami akár várakozásukkal ellentétes eredményhez is vezethetett volna. A kormányzat nagy erőkkel készült a referendum napjára, azonban így sem sikerült megakadályozni a terrorcselekményeket: Belfastban már két nappal korábban lelőttek egy brit katonát, aznap pedig az IRA Észak-Írország szerte, sőt még Londonban is robbantott autóba rejtett pokolgépet, a lojalisták pedig katolikusokat raboltak el.

Összesen több mint háromezerötszáz ember vesztette életét

1973. március 8-án az 1 030 084 választásra jogosult közül 604 256 járult az urnák elé, ami 58,66 százalékos részvételnek felelt meg, és 98,9 százalékuk a maradásra voksolt.

Ez gyakorlatilag a status quo fennmaradásával járt, és még az év júniusában parlamenti választást tartottak Észak-Írországban.

A reformok azonban elmaradtak: nem jött létre az észak-ír parlament, sőt állandósult az erőszak. A konfliktus során összesen több mint háromezerötszáz ember vesztette életét, több mint felük civil volt, de az IRA prominens brit politikusokat - köztük Margaret Thatcher miniszterelnököt és Lord Mountbattent, a brit királyi család tagját - is célba vett.

A szavazók 98,9 százaléka a maradásra voksolt Forrás/Illusztráció: Pinterest

A harcokban megtépázott felek között a béketárgyalások csak a kilencvenes években kezdődtek meg, ezt az 1998-ban megkötött nagypénteki megállapodás zárta le.

Észak-Írország 27 év után jutott ismét önkormányzatisághoz, az IRA 2005-ben hagyott fel a fegyveres harccal.

(MTVA Sajtóarchívum)