Kulin György (1905-1989) csillagásznak az 1936-os felfedezésű, a szülővárosára, Nagyszalontára utaló (1436) Salonta kisbolygója volt az első hazai, bár valójában nem minden tekintetben magyar aszteroida. Ugyan Budapesten fedezte fel a hazai csillagászati ismereterjesztés és amatőrcsillagász-mozgalom apostola, azonban a Trianonban elcsatolt partiumi település ekkor Románia része volt, egészen második bécsi döntésig, amikor rá négy esztendőre egy rövid időre újra visszatért anyaországához.
A külföldiek által adott magyar vonatkozású elnevezésre a (434) Hungaria az első és egyben szimbolikus példa. Ezt még jóval korábban, 1898-ban Max Wolf (1863-1932) német csillagász ugyan Heidelbergben lelte meg, de az Astronomische Gesellschaft (Csillagászati Társaság) német orientációjú, de nemzetközi fókuszú csillagászati szervezet 1898-ban Budapesten megrendezett közgyűlésének tiszteletére hazánkról nevezte el.
A Hungaria ráadásul egy 30 ezer tagot számot kisbolygócsaládnak is névadójául is szolgál.
A legfrissebb magyar aszteroida története mögött egy igen szomorú esemény rejlik. Az elnevezés az év elején tragikusan fiatalon, alig 33 évesen rákbetegségben elhunyt Ivanics-Rieger Klaudia (1989-2023) földrajztanár, tudományos ismereterjesztő emléke előtt tiszteleg.
Országosan ismert személyisége volt a földtudományok, a csillagászat és az őslénytan népszerűsítésének.
Többek között alapító tagja a Bakonyi Csillagászati Egyesületnek, tartalomszerkesztője a Planetology.hu magyar bolygótudományi portálnak, rendszeres szereplője a Star Trek tematikájú Impulzus és a tudomány, valamint a sci-fi határán egyensúlyozó Parallaxis podcast adásainak.
Munkásságát sokan a látássérülteknek készült Tapintható Univerzum vándorkiállítás egyik szervezőjeként és megvalósítójaként ismeri, a hazai meteoritgyűjtői közösség a Magyar Meteoritikai Társasága aktív tagjaként tudta soraiban.
Az elnevezés ötletét az Ivanics-Rieger Klaudiával a tudományos ismeretterjesztésben együtt munkálkodó Kovács Gergő geográfus és Mitre Zoltán földtudományi kutató vetette fel. Ezt követően férje - egyben a csillagászati népszerűsítésben is hűséges társa - Ivanics Ferenc, a Bakonyi Csillagászati Egyesület elnöke vitte tovább a nemes ügyet.
És itt „jöttek a csehszlovákok"! A nemzetközi tudományos kapcsolatrendszeren keresztül történt egyeztetéseket követően Dr. Lenka Kotková (1973-) cseh csillagász asszony nemcsak elvi támogatásáról biztosította a felvetést,
de az egyik korábbi „égi találatát" felterjesztette
a döntésben hivatalosan eljáró International Astronomical Union (Nemzetközi Csillagászati Unió) felé, javasolva Klaudia égre emelését.
Az akkor még az 1998 DG20 ideiglenes elnevezést viselő, a Mars és Jupiter bolygók közötti fő kisbolygóövben keringő aszteroidát 1998. február 27-én a csehországi Ondřejovban fedezte fel az akkor még a Lenka Šarounová leánykori nevét használó, így a vonatkozó csillagászati adatbázisokban ezen a néven felelhető Kotková.
A csillagászati értelemben apró, 5,15 km-es átmérőjű égitest halvány,
13,9 magnitúdós (azaz fényrendű), albedója (azaz fényvisszaverőképessége) alacsony, 0,193-as értékű.
A szabálytalan alakú aszteroida a Naptól 2,48 Csillagászati Egységre (azaz a 150 millió kilométeres Nap-Föld távolság kétszeresére) található ellipszispályáját 3,91 földi év alatt futja be.
Ezzel a kegyeletes aktussal, ha földi léte véget is ért, Klaudia az égbolton mindig velünk marad. Ott kering a Naprendszer életciklusának végeztéig, talán még a földi élet elmúlását követően is, így valójában valamennyiünket túlélve.