A Tejútrendszer és az Androméda-galaxis ütközése küszöbön áll, ha már el nem kezdődött – erre a következtetésre jutott az a tudóscsoport, akik a Hubble-űrteleszkóp felvételei alapján az Androméda-galaxis ionizált gáz abszorpcióját tanulmányozták.
Az Astrophysical Journal csillagászati szaklapban közzétett tanulmány szerint a két hatalmas rendszer ütközése – legalábbis a csillagvárosok legkülső, a galaktikus korongokon kívül eső peremvidékén -
máris elkezdődhetett.
Az már régebb óta ismert, hogy a galaxisok korongját övező gömbszimmetrikus teret többféle galaktikus képződmény, így többek között gömbhalmazok, valamint olyan sporadikus csillagok építik fel, melyek közül ez utóbbiak - elsősorban a távolságuk miatt - nem vettek részt a galaktikus korong felépítésében.
A galaktikus halóban a kompakt képződményeken kívül gáz, elsősorban atomi állapotú hidrogén, kisebb részt héliumból álló felhők is találhatók. (A galaktikus halóban lévő kiterjedt gázfelhőket rádiócsillagászati eszközökkel fedezték fel, a szerk.) Ezek kiterjedése jelentősen meghaladhatja az anyagalaxis, vagyis a galaktikus korong átmérőjét.
A Tejútrendszer galaktikus halójában található és zömében gömbhalmazokba tömörült csillagok jelentős része – mintegy harmaduk –, a kémiai-spektrográfiai elemzések szerint nem is a Tejútrendszerben, hanem azokban a kisebb törpegalaxisokban keletkezhetett, amiket a nagyobb tömegű anyagalaxis ejtett fogságba. A galaktikus halókban felhalmozódott gáz legnagyobb részt pedig az anyagalaxisokból lökődhetett ki a galaktikus korongon kívülre.
Az új tanulmány szerzői alaposan megvizsgálták az Androméda galaktikus halóját, illetve ennek a kiterjedését, a háttérkvazárok által elnyelt fény mennyiségének megmérésével. A kutatók arra a döbbenetes eredményre jutottak, hogy az Androméda galaktikus halója sokkal messzebbre terjed ki annál, mint amit eddig véltek.
A mérések szerint az Androméda-galaxis halójának külső, az intergalaktikus térbe beolvadó pereme 1,3 millió fényévre, vagyis a Tejútrendszer-Androméda távolság felére nyúlik ki.
Más irányokban pedig még ennél is messzebb, közel kétmillió fényév távolságra terjed az Androméda-halo. Mivel az Androméda-galaxis és a Tejútrendszer mind a méretében, mind pedig a felépítésében nagyon hasonló egymáshoz, a felfedezés azt sugallja,
hogy a Tejútrendszert övező galaktikus halo kiterjedése is jóval nagyobb lehet az eddigi ismereteinkhez képest.
Utóbbi esetben pedig a két csillagvárost körülölelő galaktikus halók érintkezése – az egymáshoz közeledő galaxiskorongok ütközésének első fázisaként – már most elkezdődhetett.
A galaktikus korongok ütközésére és egymásba olvadására azonban még sokat kell várni. A számítások szerint a két galaxis külső spirálkarjai hozzávetőleg hárommilliárd év múlva érik el egymást. Az ütközés következtében a két egymásba olvadó galaxisból pedig
egyetlen hatalmas csillagváros, egy óriási elliptikus galaxis fog létrejönni.
A modellszámítások azt mutatják, hogy az ütközési, illetve egybeolvadási folyamat nagyjából ötmilliárd év múlva fejeződhet be.
Érdekes kérdés, hogy a két galaxis ütközése vajon együtt jár-e kozmikus kataklizmák, csillagok és bolygórendszereik megsemmisülésének egész sorozatával? A tudomány álláspontja szerint ennek meglehetősen kicsi a valószínűsége.
A csillagászok már régebb óta ismerik az úgynevezett kölcsönható vagy üköző galaxisokat.
Két, kozmikus értelemben viszonylag közeli csillagvárost a nagy tömegük miatt és a köztük lévő távolság ellenére is a gravitáció egyre közelebb „húzza" egymáshoz.
Az elmúlt évek kutatásai bebizonyították, hogy a galaxisok ütközése az univerzumban korántsem számít ritka eseménynek. Mi több, a legfrissebb megfigyelések azt is bebizonyították, hogy az ütközések a galaxisok fejlődésének fontos állomásai.
Így például az összeolvadó galaxisok kölcsönhatása miatt a szupernóvák megnövekedő száma fontos feltétele az élet kialakulásához szükséges nehéz elemek kialakulásának is.
A kölcsönható galaxisokat könnyű felismerni a jól láthatóan eltorzult alakjuk miatt, valamint a gravitáció következtében a pályájuk előtt és után megjelenő árapálycsóvákról.
Matematikailag igen kicsi annak az esélye, hogy a Tejútrendszer és az Androméda galaxis ütközése elpusztítsa a Naprendszert,
a csillagok egyes rendszereken belüli rendkívül nagy távolsága miatt.
A két egymásba olvadó galaxis miatt megnövekvő gravitációs perturbáció azonban – természetesen a távoli jövőben – a Naprendszert „kilökheti" a jelenlegi pályájáról. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a két rendszer kölcsönhatása a galaktikus halók külső peremeinek érintkezésével máris elkezdődhetett.